A halál népbiztosa

2022. március 21-én, rendhagyó vetítéssel folytatódott a Terror Háza Múzeum, a Kommunizmuskutató Intézet és a 30 éve szabadon Emlékbizottság által szervezett Viszlát, Lenin! rendezvénysorozat a Kino Café moziban. A nézők Stefka István és Csurka Dóra A halál népbiztosa című filmjét tekinthették meg. A vetítést követően Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója beszélgetett Schmidt Mária Széchenyi-díjas történésszel, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával, az emlékév kormánybiztosával és Stefka István Táncsics-díjas újságíróval, a film rendezőjével.

1919. március 21-én egy maroknyi kommunista Kun Béla vezetésével magához ragadta a hatalmat Magyarországon. Ezzel kezdetét vette a bolsevik diktatúra 133 napos terroruralma. A politikai hatalmat gyakorló Forradalmi Kormányzótanács tagja lett az alig 29 éves újságíró Szamuely Tibor, aki az oroszországi hadifogságból hazatérve azonnal az események egyik fő irányítójává vált. Számtalan tisztsége mellett a legrettegettebb bolsevik terrorszervezet a „Lenin-fiúk” vezetőjeként több száz ártatlan ember haláláért felelős.

 

Stefka István filmje Szamuely életútján keresztül eleveníti fel a Tanácsköztársaság és a vörös terror történetét. A film műfaját tekintve egyszerre játék- és dokumentumfilm. Szamuely életét és a 133 napos rémuralom alatti tevékenységét színészi játék keretében ismerheti meg a közönség, míg a Tanácsköztársaság eseménytörténetét történészi narráció vázolja fel. A két műfaj ötvözése tökéletesen kiegészíti egymást, így a filmben bemutatott Szamuely karaktere nem csak az érzelmekre hat, de a néző a narratív részeken keresztül megismerheti a diktatúra történetét is.

 

 

A film rávilágít a kommunista elit történetének egy kevésbé ismert, szándékosan elhallgatott jellemzőjére, a harácsolásra is. 1945 után a visszatérő kommunista diktatúra idején minden eszközzel igyekeztek eltüntetni a nyomait a Kun Béla és elvtársai által végrehajtatott rablásoknak, amelynek keretében valuták, drága ékszerek, arany és más értékek váltak a „puritán” kommunisták politikájának célpontjává. A terrorlegények, így a Szamuely-féle Lenin-fiúk segítségével összelopott értékekkel aztán a diktatúra bukását követően együtt távoztak a kommunista vezetők Bécsbe, majd a Szovjetunióba.

 

A vetítést követő beszélgetésen Békés Márton kérdésére Schmidt Mária történész, főigazgató kiemelte, hogy a Tanácsköztársaság volt az 1945 utáni kommunista diktatúra eredetmítosza, így a második világháború utáni kommunista történetírás gondosan megtisztította a 133 napos rémuralom történetét az ártatlanok tömeges legyilkolására és a rablásra való nyomoktól, erről a rendszerváltoztatásig beszélni sem lehetett.

 

 

Stefka István rendező kiemelte, hogy azért is döntöttek a film elkészítése mellett, mert tarthatatlan volt az az állapot, hogy évtizedekkel a diktatúra bukását követően még mindig nem készült feltáró jellegű film a Tanácsköztársaság történetéről. Ugyanakkor, emelte ki a rendező, ez csak a kezdet, számtalan olyan témakör van, amelynek a feldolgozása várat még magára.

 

Schmidt Mária erre utalva emelte ki a film kapcsán Károlyi Mihály dicstelen történelmi szerepét, amelynek nem csupán a filmes, de a szaktörténészi feldolgozása, például egy kiállítás keretében, még szintén nem történt meg. Itt is nagy az adóssága a történész szakmának – emelte ki a kormánybiztos – de azért némi előrelépés már történt, hiszen a Terror Háza Múzeum 2017-ben időszaki kiállításon dolgozta fel Lenin és elvtársai német pénzen történő hazatérésének és hatalomátvételének a történetét.

 

 

A beszélgetés végén Stefka István a Tanácsköztársaságot „próbadiktatúrának” nevezte, mivel 1945-öt követően a szovjet megszállók segítségével a kommunistáknak sikerült tartósan berendezkedniük az országban. Mindemellett, emelte ki a rendező, azt sem szabad elfelejteni, hogy az 1945-ös választásokon a szavazópolgárok döntő többsége (57 százaléka) az akkor egyetlen antikommunista erőnek minősülő Független Kisgazdapártot juttatta győzelemre. Ennek oka a szovjet megszállás súlyos következményei mellett a magyar emberek kommunistákkal kapcsolatos 1919-es tapasztalata volt.

 

Stefka István és Csurka Dóra filmje a 20. századi magyar történelem egy eddig a filmművészet tekintetében hanyagolt epizódját mutatja be, sikeresen ötvözve a játékfilm és a dokumentumfilm stílusát. A filmet az alkotók a vörös terror áldozatainak és leszármazottjainak ajánlják.

 

Balogh Gábor