Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1901. augusztus 29-én született Budapesten, liberális szellemű kispolgári családban. Szemléletét Ottó bátyja határozta meg, aki bevonta a háborúellenes, majd a forradalmi mozgalmakba. 1919 februárjában lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP), majd a Tanácsköztársaság alatt alakult Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ).

A kommün összeomlása után börtönbe, emigrációba, illegalitásba szorított tapasztaltabb kommunisták helyett ifjúkommunisták próbálták tovább vinni a mozgalmat. Ekkor tűnt ki szervezőkészségével, a központi irányítás nélkül maradt KIMSZ-esek egy részét maga köré gyűjtötte: jelszavakat mázoltak a falakra, segítették a letartóztatottak családjait, kiadtak két illegális lapot (Értesítő, Örök Forradalom).

Először 1919 őszén tartóztatták le. Önéletírásában négy gépelt oldalon sorolja fel letartóztatásait, börtöneit, így itt csak a „fontosabbakat” említjük. 1920-ban kommunista szervezkedésért ismét lefogták. 1923-ig börtönben, majd egy évig internálótáborban volt.

1924/25-től számíthatjuk a „vonal”-tól (a Bécsből, majd Moszkvából irányított párttól) való fokozatos elszakadást. Nem volt ez látványos szakítás, csupán annyi, hogy a Demény körüli ekkor már jelentős létszámú csoport nem kívánt részt venni abban a politikai harcban, amelyet a Komintern erőltetett a saját országukban tevékenykedő kommunistákra. Az azonnali proletárdiktatúra megteremtésének programja a szélsőradikális baloldaliakon kívül mindenkit eltávolított a kommunista mozgalomtól, az állandó akciózások, sztrájkok, tüntetések, szabotázsok stb. szervezésének erőltetése pedig a mozgalom lefejezéséhez vezetett. Deményéket távolította a „vonal”-tól az is, hogy a frakcióharcok öldöklő vitái az aktivistákat veszélybe sodorták, egymás hazaküldött ügynökeit nem egy esetben lebuktatták. A Béccsel és a Moszkvával való kapcsolattartás is nehezebbé vált. A kommunista csoportokat Demény szerint nem lehetett kívülről irányítani.

Demény és Rudas Béla stratégiája abból indult ki, hogy nincs forradalmi helyzet Magyarországon, ezért az általuk irányított mozgalmat kell erősíteni, nevelni, növelni. E stratégiának megfelelően, a „deményisták” beépültek legális kulturális egyesületekbe (ők maguk is alapítottak ilyeneket), s itt építették ki oktatási hálózatukat, szervezték a munkásotthonok életét, politizáltak, kirándultak. Befolyásuk alatt állt az Alkoholellenes Munkásszövetség, a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesülete, egy ideig a Munkás Testedző Egylet, a Természetbarátok Turista Egyesülete, és az Országos Ifjúsági Bizottság területi szerveibe is beépültek.

A mozgalmat a „belső kör” irányította, amely a ’19-es KIMSZ-es kapcsolatokra épült. Az „külső kör” tagjai közül sokan nem is tudták, hogy kommunisták, csupán azt, hogy ezek a csoportok radikális baloldali gondolkodású embereket tömörítenek; mások tanulni, politizálni, szórakozni jártak a tanulókörökbe, munkásotthonokba, kirándulásokra. Ebben az időben sok hasonló – bár létszámban kisebb – politikai-kulturális csoport volt Magyarországon. A Demény-mozgalom létszáma a ’30-as évek közepére elérte a 3-4 ezer főt. Bázisát elsősorban a budapesti agglomeráció munkásövezetei, a „vörös övezet” (Csepel, Kispest, Erzsébet, Lőrinc, Pestújhely, Rákosszentmihály, Újpest) szakmunkásai adták. A háború után sokan kerültek vezető pozíciókba: 127-en kaptak közülük Szocialista Hazáért Érdemrendet.

Demény a tanulóköröknek könyveket, népszerűsítő kiadványokat, újságcikkeket írt, s ezek jórészét saját költségén adatta ki. A háborús készülődést látva például háborúellenes röplapot nyomtattak: „A dolgozó cseh nép nem ellenségünk. A kis népeket eltipró német csizma az ellenségünk. A csehek csak szabadságukat védik, függetlenségük eltiprása után a sor Magyarországra kerül…” Ezért Deményt két évre ítélték.

A háború alatt a Demény-mozgalom – a nehezedő körülmények ellenére is – folyamatosan működött. Legfőbb feladatuknak a menekültek – zsidók, munkaszolgálatosok, katonaság elől szököttek – hamis papírokkal való igazolása és bujtatása volt. Hét kisebb vegyi üzemet hoztak létre, ahol hamis papírokkal alkalmazták, bújtatták az üldözötteket (köztük Déry Tibort és Weisshaus Aladárt is). A KMP feloszlatása, majd a német bevonulás után Deményék fokozták politikai tevékenységüket: több röplapot adtak ki, kisebb fegyveres sejtet szerveztek. Együttműködtek a Kiss János altábornagy által szervezett ellenállási bizottsággal és a baloldali zsidó ellenállási szervezettel.

1944. november elején a Demény-mozgalom megegyezett a Rajk László, Péter Gábor és Kovács István által képviselt Magyar Kommunista Párttal (MKP) a két kommunista csoport egyesüléséről. A megegyezés értelmében Demény és mozgalmának irányítói az egyesült kommunista mozgalmon belül is vezető pozíciókat kaptak volna, Deményt a KB tagjának tekintették. Deményék nagyobb tagságot tudtak felmutatni, ami később, a december 5-i Szabad Népben nyilvánosságra is került.

Eljött a „felszabadulás”, de nem Demény Pál számára: 1945. február 13-án Péter Gábor (már ekkor a kommunista politikai rendőrség kiszemelt vezetője) letartóztatta. Az Andrássy út 60-ba került. Mozgalmának tagjai kísérleteket tettek kiszabadítása érdekében, beadványokat írtak, kihallgatást kértek Rákositól – eredménytelenül. Az MKP eközben sikerrel osztotta meg a Demény-mozgalmat: így például Drahos Lajos, a mozgalom második embere előbb csepeli párttitkár, majd az Elnöki Tanács alelnöke lett.

1946 januárjában először Rajk László ismertette egy csepeli nagygyűlésen Demény és csoportja bűneit. Májusi tárgyalásán „a Horthy-rendőrséggel való együttműködés” vádjával négy és fél évre ítélték. 1951-ben Kistarcsára internálták. Itt találkozott ismét feleségével és leányával, akiket szintén bebörtönöztek, majd internáltak. 1953-ban – még a kistarcsai internálótáborban – újabb 10 évre ítélték.

1956. október 14-én szabadult. Legutolsó ítéletét a Legfelsőbb Bíróság 1957 elején formailag megsemmisítette. 1956 után az Országos Fordító Irodánál dolgozott, 1967-ben nyugdíjazták. Ekkor kezdett el emlékiratain dolgozni, személye és mozgalma rehabilitálása érdekében. Visszaemlékezései 1988-ban A párt foglya voltam címmel jelentek meg.

Politikai rehabilitálására csak 1989-ben került sor. Ez év őszén a Magyar Szocialista Párt alapító tagja lett, az 1990-es országgyűlési választáson pártja országos listájáról szerzett mandátumot.

1991. január 14-én, életének 90. évében, az Országgyűlés üléstermében érte a halál.

 

Életút, tisztségek:

1944. november 7. Az MKP hazai vezetői nevében Rajk László megállapodást köt a Demény Pál vezette kommunista frakcióval az együttműködésről.

1945. február 13. Péter Gábor, a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának vezetője személyesen veszi őrizetbe. Deményt az Andrássy út 60-ba viszik.

1946. július 17. A Budapesti Népbíróság népellenes bűntett vádjával négy és fél évi kényszermunkára ítéli.

1949. július 6. Letartóztatják leányát, Demény Verát.

1951. január 10. Börtönbüntetését letölti, de ítélet nélkül rendőrhatósági őrizetbe helyezik (internálják).

1953. október 19. A Budapesti Megyei Bíróság (Kistarcsán) „a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése” vádjával 10 évi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítéli.

1956. október 14. Kiszabadul a börtönből.

1957. december 4. A Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa megsemmisíti az 1953. októberi ítéletet.

1957–1967: Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál dolgozik.

1963. május 31. Az Igazságügy-minisztérium 20 ezer Ft kárpótlásban részesíti.

1967 után emlékiratain dolgozik, személye és mozgalma rehabilitálása érdekében tevékenykedik.

1988: A párt foglya voltam címmel megjelenik önéletrajzi kötete.

1989. október 7. A Magyar Szocialista Párt tagja.

1990. március 25. Az első szabad országgyűlési választáson az MSZP országos listájáról szerez mandátumot.