Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1931. június 6-án született Hetesen (Somogy megye). Jogász diplomát szerzett.
1946-tól az ifjúsági mozgalomban tevékenykedett. 1953-1958 között a Társadalmi Szemle rovatvezetője volt, majd 1958-1963-ban az MSZMP KB munkatársa, majd az adminisztratív osztály alosztályvezetője.
Igazságügyminiszter-helyettes 1963-1967 között; az igazságügyminiszter első helyettese 1967-1973-ban, igazságügyminisztériumi államtitkár 1973-tól, majd igazságügyminiszter 1978. április 22. és1988. június 29. között.
Kommunizmuskutató Intézet
1931. június 6-án született Hetesen. (Somogy vm.). Édesapja tanító volt. Kaposvári érettségijét követően felvételt nyer a Pázmány Péter Tudományegyetemre, amelynek jogutóján, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1953-ban jogi végzettséget szerzett. Egyetemi évei alatt belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. Titkára a kari DISZ-bizottságnak, 1953-ban az egyetemi pártbizottságnak is.
Az 1950-es években tudományos – propagandával erősen átitatott – írásai jelentek meg a Társadalmi Szemlében, még az 1956-os forradalom leverését követően is a párt elméleti lapjánál lehetett rovatvezető, hiszen 1948 és 1956 között nem kompromittálódott. 1956 után a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) politikáját támogatta, az állampárt tagja volt egészen annak 1989 őszi megszűnéséig.
Későbbi politikai pályafutásában nagy szerepet játszott, hogy Kádár János személyes bizalmát élvezte hosszú éveken át, kvázi az első titkár emberének számított. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) apparátusában töltött be fontos funkciót az Adminisztratív Osztály Igazságügyi Alosztályának vezetőjeként. 1962-től kezdve az 1956-os elítéltek koncepciós pereinek felülvizsgálatával foglalkozott, ezt követően még meredekebben ívelt felfelé karrierje.
Nem meglepő, hogy igen fiatalon, harminchárom évesen igazságügyminiszter-helyettesnek nevezték ki; a rákövetkező negyed évszázadban a tárca irányításában dolgozott. Karrierjét a ’70-es évek elejének (részben Moszkva által megkövetelt és irányított) kádermozgásai sem érintették negatívan. 1978 áprilisában őt bízták meg az Igazságügyminisztérium vezetésével, s mintegy tíz éven keresztül vezethette a tárcát.
Minisztersége idején – az enyhülés kezdetéhez közel – 1983-ban Halda Alíz írt levelet neki, amelyben kérte az egykori ’56-os kivégzett Gimes Miklós sírhelyének pontos megjelölését. Hosszas bürokratikus út bejárását követően elutasították kérelmét, mely processzus jól mutatta a párt (1980-as évek eleji) álláspontját 1956-tal kapcsolatban: az „ellenforradalmat” szóba sem lehet hozni, semminemű végtisztesség nem járt a kivégezetteknek.
Minisztersége idején hozták meg az utolsó halálos ítéletet Magyarországon 1988 januárjában; ezt követően több kivégzés nem történt az országban. Rossznyelvek szerint a halálbüntetés megszüntetését azért támogatták sokan a pártban, nehogy egy később fordulatnál ellenük fordítsák a jog eme elemét.
1988. június 29-én leváltották miniszteri székéből, és a (látszat)reformokkal kacérkodó Grósz Károly kérésére nyugdíjazták.
Az aktív politikától visszavonulva, 2008. március 27-én halt meg Budapesten.
Életút, tisztségek:
1953-tól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1953–1958: A Társadalmi Szemle rovatvezetője.
1958–1963: Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) munkatársa, a KB Adminisztratív Osztálya igazságügyi alosztályának vezetője.
1963. május 6. – 1967. július 8. Igazságügyminiszter-helyettes.
1967. július 8. – 1978. április 21. Az igazságügyminiszter első helyettese.
1973. augusztus 3. – 1978.április 21. Igazságügyminisztériumi államtitkár.
1978. április 22. – 1988. június 29. Igazságügyminiszter.
