Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1948. január 24-én született Monokon (Zemplén vm.), katolikus paraszti családban. Négyen voltak testvérek. Édesapja egyénileg gazdálkodó paraszt volt, aki 10 és fél hold földjével 1961-ben kényszer hatására lépett be a helyi termelőszövetkezetbe.

Az általános iskolát szülőfalujában végezte, középiskolába Miskolcon járt, a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi Technikumban érettségizett. 1966-ban felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1971-ben szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. (Édesapja ezt annyira zokon vette, hogy fél évig nem állt szóba a fiával.)

A végzés után az egyetemen maradt, gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus lett a népgazdaság tervezése és elemzése tanszéken. 1975 szeptemberétől az International Research and Exchanges Board (IREX) ösztöndíjával az USA-ban, a bostoni Harvard Egyetemen képezhette magát.

1977-től az Országos Tervhivatal (OTh) Tervgazdasági Intézete elemző-kutató osztályán, 1978-tól az OTh Közgazdasági Főosztályán dolgozott osztályvezető-helyettesként, majd osztályvezetőként. 1981 februárjában politikai munkatársként bekerült a pártközpontba, áthelyezték az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Gazdaságpolitikai Osztályára. Alosztályvezetővé, 1983-ban osztályvezető-helyettessé, 1986. december végén osztályvezetővé nevezték ki. „A pártközpontba kerültem. Hogyan is dolgoztam ezt fel? Ez nem szabad választás volt, átvezényeltek. A felszólítást visszautasítani, ellenszegülni kockázattal járt volna” – emlékezett erre. Ekkor még valóban úgy tűnt, hogy kockázatkerülő magatartása zökkenőmentes előmenetelhez segíti a pártapparátusban. Negyed évszázaddal később így fogalmazott: „A kettős tudat, hogy hazugságban élünk, de ebben kell élnünk, legalábbis bennem nem az autonóm polgár ellenállását ébresztette fel, hanem – apám példája is erről szólt – a túlélés ösztönét. Túl kell élnem, túl kell élnünk, és erre kell berendezkednünk. Azt hiszem, ezzel többé-kevésbé az egész ország így volt.”

1987 júniusában az MSZMP KB is kooptálta tagjai sorába, egyúttal megválasztotta a KB gazdaságpolitikai titkárává. Németh átvette a KB gazdasági tanácsadó testületeinek vezetését is. – Ekkor, a részben komikus személycserékkel színezett átalakítás során lett a kormány elnöke Grósz Károly, az apparátus vérmes ambíciókat tápláló erős embere. Miután pedig az 1988. májusi pártértekezleten sikerült megbuktatnia Kádár Jánost és régi kádereit is kiszorította a párt vezetéséből – egyébként Németh Miklós is ekkor lett a Politikai Bizottság (PB) tagja –, több mint két évtized után néhány hónapra újra egy kézben egyesült a párt és a kormány vezetése. Ezt a helyzetet maga az érintett is átmenetinek tekintette, s már a nyár folyamán elhatározta, hogy megválik a miniszterelnökségtől. Lehetséges utódként csakis valamely alkalmas gazdasági szakember jöhetett szóba. Hosszas egyeztetések után esett a választás Némethre, akit az Országgyűlés 1988. november 24-én megválasztott a Minisztertanács elnökévé. Ezzel ő lett a pártállami utolsó, egyben az 1989. október 23-án kikiáltott új Magyar Köztársaság első miniszterelnöke. A kormányban a miniszterelnök-cserén túl nem történt személyi változás.

Németh felemelkedésében nagy szerepe volt Grósz utóvédharcos taktikázásának. A Kádárt követő pártfőtitkár, aki tisztában volt azzal, hogy elaggott elődje zsákutcába vezette az országot, a gazdaság átalakításával próbált kiutat találni – nem először a „létező szocializmus” történetében. Tekintettel arra, hogy ekkoriban Moszkvából is a gorbacsovi reformok szele fújdogált, a változtatás elkerülhetetlennek látszott. Az állampárt vezetését a gazdaság nyilvánvalóan katasztrofális és kilátástalan helyzete motiválta; maga Grósz abban reménykedett, hogy a „gazdaság [...], ha van jó koncepció, még helyrehozható”. Mindazonáltal úgy vélekedett, hogy ha a gazdasági mellett politikai változtatásokra kényszerül is, az MSZMP hegemóniája az akár többpártivá maszkírozott – talán népfrontos jellegű – politikai rendszeren belül megőrizhető. Ennél többre akkor és később sem igen gondoltak, a visszatekintve már nyilvánvaló következményeket (ti. a rendszer széthullását), nem csekély rövidlátással, valamilyen módon elkerülhetőnek tartották.  

A várhatóan fájdalmas (piac)gazdasági intézkedések (akkori szóhasználattal: a „politikai modellváltás”) levezénylésére szemelte ki a vérbeli pártapparátcsik főtitkár a „technokrataként” számon tartott Némethet – nem mellesleg arra is figyelemmel, hogy az akkor negyvenéves közgazdásznak (korábban) nem volt tényleges hatalmi bázisa, s korábbi ténykedése alapján joggal hihette, hogy kézben tartható, adott esetben könnyen lecserélhető kormányfőt választ magának.

Németh a valóságban nem váltotta be a személyéhez fűzött funkcionáriusi várakozásokat. Még a hivatalba lépése előtti napokban, november 22-én az MSZMP KB határozata deklarálta a törvényhozás és a végrehajtó hatalom függetlenségét az állampárttól. Németh élt a szinte tálcán kínált lehetőséggel, és a kormányt 1989 folyamán külön hatalmi központtá fejlesztette. Hiába, különleges idők jártak: a változtatni akarás szelleme életet lehelt a korábban látszat-létet élő intézményekbe és bábfiguraként számon tartott tisztségviselők némelyikébe.

Az 1989-es év parancsa a reformszándékú politikus számára a messzemenő óvatosság volt: egy pillanatra sem téveszthette szem elől a szovjet belpolitika fejleményeit (Mihail Gorbacsov helyzetét a szovjet párt vezetésén belül), ugyanakkor fél szemmel a magyar állampárt keményvonalasaira is figyelnie kellett. Pozsgay Imre nevezetes „népfelkeléses” rádiónyilatkozata (1989. február) nyomán az állampárti vezetők kezéből kicsúszott az események irányítása. Ezt követően az MSZMP KB kényszeredetten tudomásul vette, hogy a pártnak a versengő többpártrendszer egyik szereplőjeként kell megküzdenie a hatalomból való intézményes részesedésért. Megszületett az a rövid távú program, amelyben az alkotmányos többpártrendszer bevezetésének szándékát deklarálták. (A párt bomlási folyamatának drámai mozzanata volt Kádár János áprilisi utolsó nyilvános szereplése.)

Grósszal való konfliktusa április 22-én öltött nyílt formát: a főtitkár bejelentette, hogy a miniszterelnökkel egyeztetve tervbe vették a gazdasági szükségállapot kihirdetését. Németh a hír közlését hallván személyesen telefonált be a televízió Híradójába, és kijelentette: Grósz nem mond igazat. Ezt követően Németh végképpen „saját pályára állt”; nem a fennálló rendszer toldozgatását, hanem a békés önfelszámolás levezénylését tekintette feladatának. A párttól függetlenedett és május elején átalakított kormányát e cél szolgálatába állította. Megszűnt az orosz nyelv kötelező iskolai oktatása, a bős–nagymarosi vízlépcső építését felfüggesztették, június 16-án pedig ünnepélyesen újratemették Nagy Imrét, az ellenzéki szervezetek bevonásával megkezdődtek a háromoldalú egyeztető tárgyalások (a „nemzeti kerekasztal”) a politikai átmenet kérdéseiről. (Az utóbbival kapcsolatban Németh később megjegyezte, ő szerencsésebbnek tartotta volna, ha az asztal négyszögletű, s annál a kormány képviselői is helyet foglalhatnak.)

Ám a bizonytalanság korántsem múlt el: a szovjet csapatok zöme még az országban volt, s létezett a párt fegyveres gárdája, a Munkásőrség is. Ráadásul a biztató politikai fejlemények hátterében továbbra is állandó bizonytalanság tényező volt az államháztartás katasztrofális helyzete; ezt átmenetileg újabb hitelfelvétellel rendezték.

1989 nyarára Németh már túllépett régi, állampárti-apparátusi énjén, június végén mégis tagságot vállalt az MSZMP Nyers Rezső vezette négytagú elnökségében. Húzódozott a szerepvállalástól, tudván, hogy az eseményeket már nem az idejétmúlt párt irányítja, és végérvényesen az átmenet módozatainak kidolgozása került napirendre. A kormány megtette, amit már nem a párt, hanem a történelem és az ország érdeke parancsolt: elfogadtatta a rendszerváltoztatáshoz elengedhetetlenül szükséges törvényeket, amelyek biztosították a békés és lehetőség szerint zökkenőmentes átmenetet. 

Nemzetközi jelentőségre emelkedett a szeptemberi határnyitás: a kormány az NDK-ból elmenekült, oda visszatérni nem kívánó állampolgárok számára megnyitotta a magyar–osztrák határt. Végeredményben ez volt a nyitánya a közép- és kelet-európai térség nagy átrendeződésének, sorra összeomlottak a térség kommunista pártok vezette rendszerei.

1989. október elején összeült az MSZMP utolsó kongresszusa, amely megszüntette a pártot és deklarálta a Magyar Szocialista Párt megalakulását. Németh az új párttal tartott, tagja lett Országos Elnökségnek is, de erről a pozíciójáról két hónap múlva lemondott. Az 1990. márciusi első szabad választásokon már független jelöltként indult szülőföldje, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. számú választókerületében. Az első fordulóban abszolút többséget kapott, és megszerezte választókerülete mandátumát. A választásokat a Magyar Demokrata Fórum nyerte, a kormány ügyvezetőként vitte az ügyeket az Antall József vezette kormány 1990. május 23-i hivatalba lépéséig. 

 „A kormány és személy szerint én arra vállalkoztunk, hogy […] biztosítsuk a békés átmenetet, s egy alkotmányos forradalomban megteremtsük egy új, demokratikus korszak lehetőségét…” – így írt 545 napos miniszterelnöki működéséről.

1991. áprilisban elfogadta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank ajánlatát, hogy foglalja el a bank egyik alelnöki pozícióját. 1991. április 22-én – a banki megbízatásával járó összeférhetetlenség miatt – lemondott képviselői mandátumáról, s Londonba költözött.

Az ezredforduló körüli években fontolgatta, hogy visszatér a magyar politikai életbe, de a magyar közélet állapotát és az MSZP belső viszonyait látva letett erről. 2004-ben kilépett az MSZP-ből.

2009-ben megkapta az akkor legmagasabb magyar állami kitüntetést.

Életút, tisztségek:

1966-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), 1989. októbertől a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja.

1971–1977: A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója.

1977–1978: Az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetének munkatársa.

1978 – 1981. február: Az Országos Tervhivatal Közgazdasági Főosztályának osztályvezető-helyettese, majd osztályvezetője.

1981. február – 1986. december 28. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, alosztályvezetője, majd osztályvezető-helyettese.

1986. december 16. – 1987. június 23. Az MSZMP KB mellett működő Közgazdasági Munkaközösség tagja. 

1986. december 28. – 1987. június 23. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának vezetője.

1987. június 23. – 1988. december 15. Az MSZMP KB titkára.

1987. június 23. – 1988. december 15. Az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottsága és a KB mellett működő Közgazdasági Munkaközösség elnöke.

1988. május 22. – 1989. június 22. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja. 

1988. október 5. – 1990. május 2. Országgyűlési képviselő (országos listáról).

1988. november 24. – 1990. május 23. A Minisztertanács elnöke.

1989. június 24. – 1989. október 7. Az MSZMP KB Elnökségének és Politikai Intéző Bizottságának tagja.

1989. október 10. – 1989. december 20. Az MSZP Elnökségének tagja.

1991. április – 2000. május 2. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöke.

2009. augusztus 20. Megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést.