Sokan – köztük jelen sorok szerzője is – olyan izgalmakat vártak az amerikai elnökválasztástól, mint amilyeneket a legutóbbi két alkalommal tapasztaltak, nekik azonban csalódniuk kellett. A négy vagy akár a nyolc évvel ezelőtti elnökválasztáson is néhány csatatérállam pár tízezer szavazóján múlt, hogy ki kerül a Fehér Házba, 2020-ban ráadásul az eredmény napokig bizonytalan volt a jogi hercehurcák miatt. A közvélemény-kutatók most is valami hasonlót ígértek: szinte teljes konszenzus alakult ki köztük, hogy a két jelölt fej–fej mellett van nemcsak országosan, de az úgynevezett csatatérállamokban is. Ahol pedig valamelyik jelölt 1–2 ponttal esetleg átvette a vezetést, az is még jócskán hibahatáron belül mozgott.
A cikk teljes terjedelmében elérhető a Látószög Blogon.