2023. június 15.

Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában rámutatott, nem az a legsúlyosabb vád, hogy Donald Trump bizalmas iratokat tárolt saját otthonában. Könnyen lehet, hogy a Capitolium 2021-es ostromában betöltött szerepe miatt nem indulhat az elnökválasztáson. A történész John Fitzgerald Kennedy elnök kapcsán megjegyezte, ő volt az első elnökaspiráns, aki tudatosan építette föl politikai karrierjét, és kihasználta a média adta lehetőségeket.

Fekete Rajmund szerint a bizalmas – katonai és egyéb kényes külpolitikai kérdéseket is tartalmazó – iratok egyáltalán nem biztos, hogy szándékosan maradtak Donald Trumpnál, akár egy véletlen folytán, feledékenységből is az egykori elnök Mar-a-Lago-i birtokán maradhattak. Megjegyezte, a Donald Trump elleni harminckilenc eljárásból nem is ez az eset a legsúlyosabb, annak ellenére, hogy szigorúan titkos, valamint bizalmas minősítésű dokumentumokról van szó.

Az intézetigazgató emlékeztetett, két, lényegesen súlyosabb eset kísérti a volt elnököt. Az egyik ügyben kenőpénzt, hallgatási pénzt adott egy egykori felnőttfilmesnek afférjukat követően, a másikban pedig neve felbújtóként vetődött fel a washingtoni Capitolium 2021-es ostromát követően. Amennyiben ez bebizonyosodna – mutatott rá a történész – bizonyos jogi rendelkezések miatt akár meg is valósulhatna elnökké választása.

Fekete Rajmund emlékeztetett, hogy két esetben már folytattak elnöki kampányt a rácsok mögül a tengerentúlon: 1920-ban egy kommunista kémkedéssel megvádolt amerikai férfi indult az elnöki székért, 1992-ben pedig egy szélsőséges politikai aktivista, Lyndon LaRouche szeretett volna elnök lenni a rácsok mögül. Egyiküknek sem sikerült.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerikai Intézetének tudományos munkatársa Kennedy elnökről szóló könyve kapcsán rámutatott, John Fitzgerald Kennedy volt az első elnök, aki professzionális módon használta föl a média adta lehetőségeket a kampányában, illetve azt követően is, amikor 1961-ben megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökének. Fekete Rajmund elmondta, ami Kennedynek a tévé volt, az Donald Trumpnak a Twitter lett, ugyanis előbbi – az 1960-as évek első felében – az amerikai háztartások 90 százalékában volt megtalálható, utóbbi esetében a fiókok száma pedig akár milliárdos szám is lehet.

John Fitzgerald Kennedy volt az első elnök, aki televíziós sajtótájékoztatót tartott, hasonlóan a mai kormányinfókhoz, csak rövidebb kivitelben. A média adta lehetőségek kihasználásában édesapja volt segítségére, aki korábban filmproducer volt Hollywoodban: „eladjuk Johnt, mint a szappanpelyhet” – idézte az idősebb Kennedy szavait Fekete Rajmund.

Az intézetigazgató rámutatott, hatvan évvel meggyilkolását követően is a Top 10-ben szerepel az amerikai elnöki népszerűségi listán a katolikus, ír felmenőkkel bíró egykori államférfi, aki tudatosan építette politikai karrierjét és vált popkulturális ikonná.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023