1945. január eleje
Debrecen, MKP Központi Vezetőség
Apró: A két világ határán (Tanúságtevők, 4:c, 402-405.pp)
"Késő este érkeztünk meg Debrecenbe. A párt KV tagjai -Gerő Ernő, Révai József, Farkas Mihály, Nagy Imre és Gábor József , az Ideiglenes Nemzeti Kormány kereskedelem- és közlekedésügyi minisztere- már várták érkezésünket. A jelenlevők közül én senkit sem ismertem, ők sem engem, ezért szükségessé vált a bemutatkozásom, majd utána rátértem küldetésem ismertetésére. Átadtam a budapesti KB üdvözletét, és megköszöntem nevükben azokat a hasznos politikai tanácsokat, amelyeket Kossa István és Sárközi Sándor útján küldtek. Elmondottam, hogy a fegyveres ellenállásra vonatkozóan a budapesti KB-nak is hasonló elképzelései vannak, napról napra nő a fegyveres ellenállási csoportok száma. Örültünk annak, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlést ilyen gyorsan sikerült létrehozni és az új kormányt megalakítani. Őszintén elmondtam -annak ellenére, hogy Szirmai István már Szegeden felvilágosított arról, hogy milyen politikai szempontokat kellett figyelembe venni a pártnak is, a szovjet kormánynak is a magyar kormány összetételét illetően-, hogy mi nagyon meglepődtünk azon, hogy a kormányba vezető horthysta tábornokok is bekerültek, akiknek a felelőssége az ország pusztulásáért vitathatatlan. Kételyemre Gerő Ernő és Révai József azonnal válaszolt.
S végül tolmácsoltam az üzenetet, hogy a budapesti KB örömmel vette a kapcsolat létrejöttét, s reméljük, hogy nemsokára már a felszabadult Budapesten együttes központi vezetőségi ülést tarthatunk.
Az üdvözletre Gerő Ernő azzal válaszolt, hogy az eddig adott információn túlmenően adjak további tájékoztatást a KB összetételéről, tevékenységéről, a főváros helyzetéről. A többiek is számos kérdést tettek fel. Mivel előzőleg Szegeden mindezekről részletesen beszámoltam Szirmai elvtársnak, aki az elmondottakról láttam jegyzetet készített, megkérdeztem, hogy ezek az információk és az átadott pártkiadványok eljutottak-e hozzájuk. Gerő válaszolt, hogy igen, megkapták és köszönik, és azokat továbbították Moszkvába Rákosi Mátyásnak.
Tájékoztatómban visszatértem az 1942-es tömeges letartóztatásokra, és arra, hogy milyen terror van a fővárosban és vidéken, és milyen veszteségek érték a pártot. Majd rátértem a bekerített Budapest nehéz helyzetének ismertetésére, kitérve arra, hogy milyen jelentős német csapatok vannak a fővárosban, ami azt jelenti, hogy a németek és nyilasok a végsőkig akarják tartani a várost.
Továbbá szóltam a pártvezetés újjászervezéséről és arról, hogy a párt titkára Rajk László lett, de sajnos most december elején őt is elfogták. Elmondtam azt is, hogy a párt milyen kezdeményezéseket tett a demokratikus erők összefogására, és hogy a Gestapo és a magyar politikai rendőrség még most is teljes erővel dolgozik, hogy október 15-e után sok ezer nyilas párttagot is felfegyverezzenek.
Személyi kérdésekről még elmondottam, hogy Kádár János, aki előzőleg a párt titkára volt, azzal a megbízatással indult el Jugoszláviába, hogy a partizánokkal együttműködést építsen ki, és az ő segítségükkel a szovjet vezetéssel is keresse a kapcsolatot. Sajnos őt is elfogták. Nemrég szökött meg, elindulásomkor hallottam, hogy újból bekapcsolódott a párt tevékenységébe.
A kialakult beszélgetésből úgy ítéltem meg, hogy a jelenlevők Rajk Lászlót, Kovács Istvánt, Kiss Károlyt, Péter Gábort, Horváth Mártont, legalább már hírből ismerték. Kádár Jánost, Bartha Bertalant és engem nem ismertek. Valószínű Rákosi Mátyás többet tudott róluk, mert a különböző börtönökben találkoztunk, de ekkor ő még Moszkvában volt.
Majd áttértem pártunk lapjának, a Szabad Népnek a helyzetére, amely akkor viszonylag jelentős számban került kinyomtatásra. Megemlítettem, hogy a párt új szervezetei lassan kiépülnek, s hogy az utóbbi időben sokan keresik a pártot, közöttük a szociáldemorata középfunkcionáriusok is, akik az ellenállási mozgalomban szívesen részt vennének.
Azt, hogy miért ilyen szűkkörű most a KB, konspirációs okokkal magyaráztam, de megemlítettem, hogy a KB számos képzett és a párt harcaiban hosszú ideje résztvevő elvtársat különböző fontos területek vezetésével bízott meg.
Információmban kitértem a Magyar Front tevékenységére, a Szociáldemokrata Párttal folytatott különböző tárgyalásokra és arra az írásos megállapodásra, amelyet a két párt nevében Szakasits Árpád és Kállai Gyula elvtársak írtak alá. Mi ezt a megállapodást a Szabad Népben leközöltük. Itt, ennél a kérdésnél többen felvetették, hogy kár, hogy ennek egy példányát nem hoztam magammal, mert az itteni szociáldemokraták a megállapodást nem ismerik.
Fontosnak tartottam kitérni arra is, hogy a szakszervezeti egység megteremtésére is tettünk javaslatot, amelynek lényege az volt, hogy a háború után egységes szakszervezeti mozgalom jöjjön létre, amely pártállásra, politikai felfogásra való tekintet nélkül tömörítsen minden munkást és alkalmazottat. De ekkor a régi vita a jobboldali szakszervezeti vezetőkkel kiújult. A tárgyaló elvtársak jelentették a KB-nak, hogy a Szakszervezeti Tanácsot helyettesítő úgynevezett hetes bizottság ellenzi, hogy a két párt közötti megállapodásnak legyen általunk javasolt szakszervezeti fejezete is. A hetes bizottság tagjai a peyeri időben kivétel nélkül régi szakszervezeti vezetők voltak.
Mivel a szakszervezeti kérdésben nem sikerült megegyezni, ezt egyelőre levettük a napirendről. Örömmel láttam a felszabadult területeken, Szegeden, Debrecenben, és másutt, hogy a mi elgondolásunknak megfelelően jöttek létre az egységes szakszervezetek. Ez a tény nagy segítségünkre lesz a Szociáldemokrata Párttal folytatott további tárgyalásainknál.
Kitértem még arra is, hogy mielőtt eljöttem Budapestről, akkor készült el a pártnak egy újabb felhívása, mely Nagy-Budapest népéhez szól, amelyben a németek és nyilasok elleni fegyveres felkelésre szólította fel az összes demokratikus erőket.
Úgy gondoltam, arról is említést teszek, hogy mi itthon figyeltük a Kossuth Rádió adásait, amelyről sejtettük, hogy a párt adója. Műsoraikban hasznos tanácsokat adtak nekünk, tájékozódást a nemzetközi kérdésekben, a frontok állásáról, a különböző országokban folyó partizánharcokról. Sokat segítettek a lakosság ellenállására és a partizánharcokra vonatkozó útmutatással. De azt is el kellett mondani, hogy sajnos nem egy esetben előfordult, hogy a magyarországi viszonyokat illetően több ízben olyan gyári szabotázsakciókat, sztrájkokat említettek meg, amelyek nem történtek meg, s az ilyen hírek közlése nem használt az ügynek. (Itt Révai elvtárs közbeszólt: 'A fene egye meg, ugye mondtam, hogy ez lesz a vége.')
Utoljára említettem meg, hogy kisebb frakciós csoportok alakultak pl. Csepelen, Erzsébeten, Kispesten és másutt, amelyek jogtalanul a Kommunista Párt nevet használták. Mivel ezekben a frakciós csoportokban jelentős számban munkások voltak, tárgyalásokat kezdeményeztünk velük és megegyeztünk, hogy felszámolják a külön szervezkedést és a kommunista párt vagy a kommunisták nevében nem adnak ki több röpiratot, s ők is bekapcsolódnak helyileg a párt által vezetett harcokba.
Válaszoltam számos hozzám intézett kérdésre, de az idő már későre járt. Úgy éreztem, megint belázasodtam, forróság öntött el, ezért elnézést kértem és javasoltam, hogy halasszuk a további beszélgetést holnapra.
Azzal búcsúztunk el, hogy másnap még Gerő , Farkas , Révai elvtársakkal a pártmunka egyes területeiről fogunk beszélni és ők is informálnak arról, hogy amióta itthon vannak, milyen tapasztalatokat szereztek és milyen intézkedések történtek, amelyek a politikai életet és a pártot érintették. Kértem, tegyék lehetővé, hogy néhány nap után visszatérhessek Budapestre."
