2024. március 22.

Jože Dežman szlovén történész a Hír TV Napi aktuális című műsorában rámutatott, az 1945 utáni kommunista időszakban a szlovén lakosság 1 százaléka esett áldozatul népirtásnak. Leszögezte, azokban az években sokkal brutálisabb terror működött a volt Jugoszláviában, mint a Szovjetunióban. Emlékeztetett, jelenleg egyfajta kommunista reneszánsz sejlik fel a ljubljanai kormány intézkedései mögött.

 

Kiemelte, az általa vezetett emlékbizottság több titkos tömegsírt tárt fel Szlovéniában. 2009-ben Huda Jama faluja mellett több mint 1 400 áldozatot találtak meg, akiket 1945 után – tehát már a második világháború befejezését követően – gyilkoltak le a Josip Broz Tito vezette kommunista különítmények.

Rámutatott: 1946-ig 250 ezer hadifoglyot öltek meg a jugoszláv kommunisták, a meggyilkoltak között németek, szlovénok, horvátok, bosnyákok, montenegróiak és szerbek is voltak.

Jože Dežman aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi baloldali kabinet megszüntette a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapját és emlékmúzeumot zárt be.

Egyfajta kommunista reneszánsz jellemzi a jelenlegi szlovén vezetést

– mutatott rá.

Hozzáfűzte, számos közterület viseli mind a mai napig a gyilkosságokért felelős diktátor, Tito nevét, aki sokkal brutálisabban viselkedett a II. világháború befejezését követő években, mint a rettegett szovjet vezetés.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023