Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója az M2 Petőfi TV Nézzünk szét! című műsorában elmondta: középiskolások videópályázatait várják a kommunizmus témájában.
Kiemelte, a fiataloknak semmilyen tapasztalatuk nincs a kommunizmussal kapcsolatban, emiatt a Terror Háza Múzeum évente több alkalommal tárlatvezetésekkel, rendhagyó történelemórákkal mutatja be a következő generációknak, mit kellett elődjeiknek megélniük és hogy a szabadságot nem adták ingyen. Ezt a célt szolgálja az Intézet által indított videópályázat is.
Fekete Rajmund elmondta: április 7-ig van lehetőségük a középiskolásoknak jelentkezniük a Kommunizmuskutató Intézet videópályázatára. A 30–60 másodperces kisfilmek akár okostelefonokkal is elkészíthetők, és egykori tetteseket, áldozatokat, antikommunista hősöket is bemutathatnak a fiatalok, különösebb megkötés nincs.
A pályázat alapötletét a Sam Havadtoy által megalkotott időszaki kiállítás – a Nagy bűntetthez nagy eszme kell – szolgáltatta, amelynek a Terror Háza Múzeum ad otthont. A magyar származású képzőművész alkotásaiban kifigurázta a kommunizmust, megnőtt orrú Sztálin, és kicsipkézett Lenin is látható a kiállításon, amely üzeni: a kommunizmusnak nincs többé hatalma felettünk, nyugodtan nevethetünk rajta – mutatott rá Fekete Rajmund.
Az intézetigazgató ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy sajnos Európa nyugati felén a kommunizmus egyfajta reneszánszát éli és egyáltalán nem halt meg, hanem „szexi, trendi” ideológiaként tért vissza, csak épp más köntösben.