2024. április 12.

Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója az M5 Ez itt a kérdés című műsorában elmondta, az utóbbi években egyre többen gondolják úgy, hogy az „amerikai álom” nem létezik. Az okok között a „felesleges háborúk”, a társadalmi mobilitás csökkenése, valamint a szorgalmas, jó ötlettel teli ember mintaképének elhalványodása szerepel. Véleménye szerint szinte tudatos az „amerikai álom” szétverése.


Az intézetigazgató közölte: a 2000-es évek óta figyelhető meg egy fajta tendencia, amely azt mutatja, hogy egyre kevesebben gondolják úgy az amerikaiak körében, hogy a saját hazájuk jobb, élhetőbb állam, mint a föld más országa. Az elmúlt két–három évben további zuhanás következett be, 10 százalékponttal csökkent az ekként gondolkodók száma. Rámutatott: a bizalomvesztés – nagy részben – az Egyesült Államok politikai vezetésének hibás lépései miatt is bekövetkezett: „felesleges háborúkat” vívtak Irakban és Afganisztánban, ráadásul eltűnt a szorgalmas, jó ötletekkel bíró, felemelkedni képes polgár mintaképe. Fekete Rajmund szerint tudatos az „amerikai álom” szétverése.

Az „amerikai álom” létezése kapcsán Fekete Rajmund emlékeztetett – többek közt – arra, hogy Donald Trump volt az, akinek sikerült felépítenie önmagát és vállalatbirodalmát, így az Egyesült Államok történetének egyik legsikeresebb self-made manje lett. Rámutatott, a politika világába kívülről érkező exelnök megszemélyesítette az „amerikai álmot”, és a sajtót rendkívüli tehetséggel kihasználva érte el sikereit.

Fekete Rajmund közölte, míg az 1980-as években az amerikai lapok a Trump által rendezett fényűző partik fotóival voltak tele, a kilencvenes évekre elérte, hogy amerikai sitcomokban, sikersorozatokban tűnjön föl személye. De Donald Trump nem lassított: az elmúlt években kiválóan alkalmazkodott a technikai környezet megváltozásához, és a közösségi médiában is felépítette saját magát, sőt a Twitteren keresztül sikerült megkerülnie a vele ellenségesen viselkedő médiabirodalmakat, így közvetlenül eljuthattak üzenetei az amerikai családok millióihoz – mutatott rá Fekete Rajmund.

Az intézetigazgató közölte továbbá, az elitellenes Trumpot napjainkban már olyan rétegek is támogatják, akik 2016-ban még szembehelyezkedtek politikájával: a latinók többsége ma már Trumpra szavazna az elnökválasztáson.

Magyarics Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzor emeritusa közölte, az amerikai liberálisok szerint megszűnőben van az „amerikai álom”, ám a konzervatívok szerint kemény munkával előre lehet jutni az államokban. Ugyanakkor az elmúlt húsz évben jelentősen csökkent az előrejutás lehetősége az Egyesült Államokban, ez pedig Donald Trumpnak kedvezhet a választáson – húzta alá a professzor.

Pogrányi Lovas Miklós, az Alapjogokért Központ vezető kutatója szerint a bürokrácia minimális jelenléte eredményezte azt, hogy – szemben Európával – sokkal könnyebb volt vállalkozást alapítani, működtetni a tengerentúlon. Meglátása szerint határozottan vállalkozásbarát ország az Amerikai Egyesült Államok. Közölte, a Donald Trump elleni indulatok egyik fő oka az, hogy a deep state felszámolását kívánja elérni.

Tóth Máté jogász szerint egyértelműen az amerikai baloldal kezdi ki az „amerikai álmot”, a meritokráciát, pont azok, akik miatt fehérellenes rasszizmus tapasztalható több amerikai egyetemen napjainkban.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023