Kétoldalú megállapodást kötött egymással a Kommunizmuskutató Intézet és az albán Kommunizmus Bűneinek Feltárását Kutató Intézet.
Az albán intézet kiemelten fontosnak tartja a kommunista diktatúra 1944 és 1990 között elkövetett bűneinek kutatását. Feltárandó területeik közé tartozik a politikai üldöztetés, a kommunista cenzúra, valamint az albán nép hétköznapjainak bemutatása az 1944 és 1990 közötti évtizedekben. A magyar tudományos partner a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány egyik műhelye, amelynek kiemelt célja az Európában 1917-ben hatalomra kerülő totális diktatúra és eszmerendszer minél szélesebb körű bemutatása, a kutatási eredmények összegyűjtése, kategorizálása.
A két fél megállapodása értelmében mind az albán, mind pedig a magyar tudományos intézet arra törekszik, hogy kutatási eredményeit megossza a másik féllel, biztosítsa a tudományos képzés lehetőségét, és a tapasztalatok egymással történő sikeres megosztását.