Hírek

Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója Magyarország oslói nagykövetségén – a nemzeti ünnepünk kapcsán megtartott megemlékezésen – rámutatott, hogy a magyarság sosem felejti és felejtette március 15-ét, amely 15 millió magyar szívét tölti el büszkeséggel. A magyar nemzet egyetemes ünnepe kapcsán elmondta, az 1848-as nemzedék egy 300 éves álmot hajtott végre, visszaállította országunk függetlenségét. Rámutatott, a magyarságnak mindig is tennie kellett a szabadságért, meg kell küzdenie érte, akár úgy, hogy életével fizetett. A ’48-as nemzedék áldozatvállalásával megnyerte a jelent a magyarság számára, akiknek most saját gyermekeiknek és unokáiknak kell megnyerniük a jövőt.

Az intézetigazgató ünnepi beszédében Jókai Mór erkölcsi parancsára – „Tartsátok tiszteletben e napot...” – emlékeztetve elmondta, sosem feledhetjük március 15. napját, azt a napot, amellyel a magyar nemzet szabadsága kezdődött.

A napot, amelyről 178 éve magyarok újabb és újabb nemzedékei emlékeznek meg. Március idusát sosem felejtettük, még akkor sem, amikor nem volt tanácsos beszélni, még inkább megemlékezni róla

– tette hozzá Fekete Rajmund.

Rámutatott, nemzeti ünnepünk 15 millió magyar szívét tölti el büszkeséggel, és egy olyan napra emlékeztet, amikor a magyarság dicső, nemzetformáló tetteket volt képes véghez vinni, és elemi erővel mutatta meg a világnak ösztönös szabadságvágyát, nemzeti összetartozását.

Éppen ezért, a forradalom emléknapja egyszer, s mindenkorra a magyar szabadság egyetemes ünnepévé vált. Azon az esős, szürke – 178 évvel ezelőtti napon – újjá született a magyar nemzet, s született meg a polgári Magyarország eszménye is, hogy – Széchenyi szavaival élve – Magyarország végre saját tengelye körül foroghasson – tette hozzá az intézetigazgató.

A forradalom vívmányait, a magyar szabadságot azonban hamar meg kellett védeni a Habsburgoktól, Jellasicsoktól, Windisch-Grätzektől és a cári csapatoktól egyaránt. Az újjászületést és reményt hozó forradalmi szabadság napjai mindösszesen fél évig tartottak, amíg Jellasics Budapest felé indult, hogy rendet tegyen a renitens Magyarországon. Ezzel vette kezdetét a szabadságharc vesztes, de mégis dicsőséges küzdelme, aminek leveréséhez kevésnek bizonyultak a Habsburgok, és a cári Oroszország 200 ezer fegyveresére volt szükség – fogalmazott Fekete Rajmund.  Kossuth Lajos hívószavára ezrek álltak honvédnak, s a Hazáért mindhalálig! felkiáltás lett a mindennapi élet rendezőelve a Kárpát-medencében.

Ünnepi beszédében az intézetigazgató aláhúzta, most nemcsak forradalmunkra és szabadságharcunkra emlékezünk, hanem azon bátor férfiakra, akik fegyverrel harcoltak és meghaltak a magyar szabadságért, a hazánkért, nemzetünk függetlenségéért.

Azokra, akiktől megtanultuk, hogy büszkék legyünk és hajthatatlanok. Azokra, akik megtanítottak bennünket arra, hogy ne a könnyebbik utat keressük, hanem azt, ami a nemzet javát szolgálja, még akkor is, ha az mérhetetlenül több erőfeszítést követel meg. Azokra, akiktől megtanultuk, hogy nézzünk szembe az erőfeszítésekkel, hogy tanuljunk meg egyenesen állni, amikor az igaz ügyért helyt kell állni. De megtanítottak a legfontosabbra is: előbb önmagunk urai legyünk, mielőtt másokéi lennénk, hogy szívünk tiszta legyen, céljaink nemesek és hogy soha ne feledjük, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk.

Hozzátette, az 1848-as nemzedék egy 300 éves álmot hajtott végre, visszaállította országunk függetlenségét. A magyarság parázsló hamuként élt tovább a vesztes szabadságharcot követően, a kiegyezéskor, de életben tartotta a nemzetet a párizsi békék megkötését követően a megcsonkított hazában, sőt, a két emberellenes diktatúra idején is tartotta bennünk a lelket, amikor meg akartak fosztani bennünket emberi mivoltunktól, jellemünktől, örökségünktől.

A szabadság parazsa a legnagyobb sötétségben lobbantotta lángra a magyar szíveket 1956-ban, és ezen láng fényénél jutott el a magyar nemzet a független és demokratikus magyar állam 1989/90-es újjászületéséhez, hogy aztán győztesként léphessünk át a 21. századba. Győztesként. Hiszen szabadok és függetlenek vagyunk. Újra. Éppen ezért legyünk rá büszkék: mi magyarok, a szabadságharcosok nemzete vagyunk!

– emlékeztetett az intézetigazgató.

Megemlékezésében rávilágított, a magyarság történelme évszázadok óta a megszállásról, a megszállás ellen vívott szabadságküzdelmekről szól, éppen ezért a szabadságharc a magyar nyelv egyik legszebb és a magyarság történetének egyik legösszetettebb kifejezése. Benne rejlik a magyarság tragédiáját elszenvedő, mégis túlélni képes, reményt keltő sorsa, és az is, hogy a szabadságot nem adják ingyen, nemzetünk nem kapta örökül. A magyarságnak mindig is meg kellett küzdenie a szabadságáért, szóval, cselekedettel, akár a saját élete árán.

Az intézetigazgató elmondta továbbá, a magyar nemzet szabadságharcai a magyar nemzettudat kiiktathatatlan részeivé váltak az évszázadok során. Ezekben a szabadság és függetlenség, a nemzeti érzés iránti vágy testesül meg egyszerre. Persze a szabadságért tenni kell, hinni kell benne, ez szabadságunk titka – húzta alá.

Fekete Rajmund rámutatott, hogy az emlékezés és emlékeztetés kötelesség. Önmagunk és egymás iránti kötelesség mindig, minden időben. Március 15-re emlékezni a mögöttünk hagyott 178 évben azt jelentette, hogy kiállunk a magyar szabadság és az ország szuverenitása mellett. ’48 hősei a szabadság örök hősei voltak a magyar történelemben. Éppen ezért sem véletlen, hogy egy évszázaddal később, 1956. október 23-án a pesti srácok és lányok szabadságharca a Bem-szobornál kezdődött, amely – Milovan Gyilasz szerint – a kommunizmus végének kezdetét jelentette.

Az intézetigazgató felidézte, 1848 ünnepe, a márciusi ifjak és a 12 pont ünnepe összegyűjt minden magyart, éljen az Budapesten, Los Angelesben, Melbourne-ben vagy éppen Oslóban. Összegyűjt bennünket, hogy emlékezzünk az ünnep igazi értelmére: hogy összetartozunk. Hogy szabadok vagyunk. Hogy hűségesek vagyunk hagyományainkhoz, történelmünkhöz, kultúránkhoz, magyarságunkhoz.

A március 15-i forradalom több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál. A változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott. 1848. márciusa a szabadság örömét, az önrendelkezés szépségét, a polgári fejlődést, egy közösség összetartozásának felemelő érzését hozta el. A ’48-as nemzedék küzdelmével és áldozatával megnyerte számunkra a jelent. Nekünk is meg kell nyernünk a jövőt gyermekeink és unokáink számára – zárta megemlékezését Fekete Rajmund.