Hírek

Fekete Rajmund az M5 Ez itt a kérdés című műsorában rámutatott: Arthur Koestler gondolatisága és szavai ma is érvényesek. A monarchia keretei között szocializálódott pesti fiú útkeresései során találkozott a cionizmussal és a kommunizmussal, utóbbiban azonban óriásit csalódott, élete utolsó évtizedeiben pedig konzervatívvá vált. Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója szerint Koestlert állandóan a helykeresés és a folyamatos gondolkodás jellemezte. Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze közölte: az író és utazó Koestler tűpontos látleletet készített a németekről, amely ma is aktuális. Soltész Márton, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója elmondta: Kertész Imre és Arthur Koestler alkotásai szerves részét képezik a magyar kultúrának és irodalomnak. Koestler életművének magyar vonatkozásait az intézet kezeli, és őrzi meg a hálás utókornak.

Baczoni Dorottya elmondta: az 1905-ben a budapesti Szív utcában született író komplex identitású, közép-európai gondolkodó volt. Személyiségét a szenvedélyesség és az állandó aktivitás, a folyamatos gondolkodás jellemezte. Szinte folyamatosan kereste a helyét a világban, az otthontalanság érzése életének egyik állandó kísérője volt. A cionizmussal való viszonyát a változékonyság jellemezte: húszévesen látogatott el egy kibucba, ám nem találta a helyét. Idegennek érezte magát, a kemény sivatagi élet és a gyötrelmes mindennapok kizökkentették komfortzónájából. Ezt követően, 1942-től vált ismét élénkké viszonya a cionizmussal; egészen az önálló zsidó állam megalapításáig foglalkoztatta a kérdés. – Büszkének kell lennünk arra az Arthur Koestlerre, aki nekünk, magyaroknak sokkal többet jelent, mint a világ más részein élőknek. Koestler világhírű író volt – tette hozzá.

Balogh Gábor szerint Koestler nagy utazó, író és filozófus volt, akiben magyar gyökerei halála napjáig élénken éltek. Magyarul álmodott, létező nyelvi köteléke volt a magyarsággal. Férfiként megtapasztalta a diktatúra természetét, amely végül a kommunizmussal való végleges szakításához vezetett, 1939-ben. Az anyaországgal való viszonya kapcsán elmondta: az 1930-as években látogatott haza, és őt magát is meglepte, mennyire szívélyesen bántak vele a hivatalos szervek. Idehaza Németh Andorral dolgozott együtt, sőt, jó barátságba került a költőzseni József Attilával is. Filozófiai munkássága kapcsán a történész kifejtette: Arthur Koestler a németekről gondolkodott sokat, azokban az években megírt látleletszerű munkája szinte teljes egészében megfelel mindannak, amit a mai Németországról gondolunk, tudunk.

Soltész Márton szerint Arthur Koestler és Kertész Imre egyaránt szenvedélyesen szerették és követték a magyar irodalmat. Koestler József Attilát és Ady Endrét fordított, és legszívesebben Krúdy Gyulának adta volna az első irodalmi Nobel-díjat. Soltész Márton szerint mindkét alkotó szerves része a magyar kultúrának és irodalomnak. Véleménye szerint Koestler az egyik első influenszer volt, ugyanis mindenre reagált – legyen az Zeppelin gróf találmánya vagy éppen az 1956-os forradalom. Az 1970-es években megkereste a magyar illetékeseket, és felajánlotta életművét számukra, ám az akkori állampárt és a döntéshozók válaszra sem méltatták az idős írót. Életművének magyar vonatkozású részei a 2000-es évek elején hazatértek, és a Kertész Imre Intézet gondozza azokat. A tudományos igazgató Koestler egyik, diktatúrával kapcsolatos alapvetésével zárta gondolatait: a cél nem szentesítheti az eszközt.

Fekete Rajmund intézetigazgató elmondta: Arthur Koestler kiváló magyar író volt, tipikus közép-európai értelmiségi – hasonlóan a szabadkai születésű Danilo Kišhez. – Életútjában benne foglaltatik az egész huszadik század történelme – mutatott rá. Az Osztrák–Magyar Monarchia gyermekeként a rendet, az előre lefektetett, világos szabályokat szokta meg, ebben a légkörben szocializálódott. Ezt a közeget verte szét az első világháború, amelyet követően tízmilliók számára vált szokványossá a pusztulásból és a romokból kiinduló útkeresés, önmaguk megtalálása. Koestler esetében – ideig-óráig – ez a cionizmus, valamint a kommunizmus volt. – Mindez természetesen csak addig számított neki, amíg hitt benne – tovább egy pillanatig sem – tette hozzá Fekete Rajmund.

Arthur Koestler fölöttébb összetett, komplex személyiség volt, aki az életében mindent száz százalékon művelt, mindennel, amibe belefogott, maximálisan foglalatoskodott. A kommunizmussal való kacérkodása egy racionálisnak mondható útkeresést tükrözött: vallotta, hogy az európai kontinenst sötétségbe borító nácizmus legerősebb ellenpontja a kommunizmus. Ezért is csatlakozott a Németországi Kommunista Párthoz 1932 decemberének legvégén, amelynek közvetlen következménye egy tanulmányút lett a Szovjetunióba – ott összefoglaló esszét kellett írnia az új birodalomról. Megérkezve azonban a pusztulás, a szegénység, a kilátástalanság, valamint az ukrajnai holodomor fogadta. Nem az a kép, amit ő a szovjet rendszerről gondolt, hanem a brutális, rideg valóság. Ekkor döbbent rá, hogy Nyugaton hazugságokat terjesztenek a kommunizmusról, és végleg kiábrándult a torz eszméből. Eltökéltségét csak fokozta az 1939-es Sztálin–Hitler-paktum.

Az intézetigazgató felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy Koestler esetében nem létezett a „pasztell” fogalma – számára valami vagy fekete volt, vagy fehér. A Szovjetunióban írt Vörös nappalok, fehér éjszakák című munkája első részeit a szerkesztők – Koestler védelme érdekében – kidobták, mert azok vállalhatatlanok lettek volna a kommunisták számára. A spanyol polgárháborúban kémkedés miatt a sevillai börtönbe került, a halálsoron várakozott, végül elkerülte a halálbüntetést. Itt szerzett élményeiből írta meg Spanyol testamentum című művét. Fekete Rajmund emlékeztetett Arthur Koestler munkásságának egyik fontos kérdésére, az ún. zárt rendszerű gondolkodás problematikájára is. Mint mondta: ha az egyén benne van egy hitrendszerben, tulajdonképpen nem tud kilépni belőle – nincsenek fékek, amelyek lassítanák vagy megállítanák. Erre remek példa maga a kommunizmus, amely eszméért, ideológiáért és tulajdonképpen magáért a pártért sok kommunista meghalt. Hozzátette: a Sötétség délben című munkája ma is érvényes mű, amelyben megjelenik a ma is aktuális identitáspolitika.

Ugyan Koestler élete utolsó évtizedeiben belépett a Konzervatív Pártba, valójában nem tartozott sehová: kommunistának nem volt eléggé kommunista, cionistának nem volt eléggé cionista, és a liberálisok sem tartották őt konzervatív angolnak. Egy sűrű személyiség volt – roppant független, saját hitrendszerrel bíró, végtelenül szabad ember – emlékeztetett.

George Orwellel való barátsága kapcsán Fekete Rajmund elmondta: a két íróóriás levelezésben állt egymással, a második világháború befejezését követően pedig mindketten egy atomháború sötét vízióját látták, amely az egész bolygó fölött lebegett. Antikommunizmusa miatt a hazai kommunisták már az 1950-es évek elején ismerték a Sötétség délben-t, lefordították magyarra. – Kijelenthető, hogy Arthur Koestler gondolatai és írásai kiállták az idő próbáját, sőt, ma is fölöttébb időszerűek – zárta gondolatait Fekete Rajmund.