2024. március 26.

A rendszerváltoztatás során sokan gondolhatták, hogy a kommunizmus végre a méltó helyére: a történelem szemétdombjára kerül. Ez azonban nem történt meg. A szembenézést részben a Nyugat fékezte, akadályozta. Egyes kommunista „hősök", mint például Josip Broz Tito pedig a mai napig megbecsülésnek örvendenek. Pedig egyáltalán nem érdemlik meg. Erről szólt a Kommunizmuskutató Intézet hétfő esti rendezvénye a Terror Házában.

20240325 STA 1368 

A rendszerváltoztatás során sokan gondolhatták, hogy a kommunizmus végre a méltó helyére: a történelem szemétdombjára kerül. Ez azonban nem történt meg. Elmaradt az a fajta az igazságtétel, amely a második világháborút követően lezajlott a nácikkal szemben. A világból pedig hiányzott a bátorság és a becsület ahhoz, hogy a szocializmus korszakának bűntettei feltárásával és elítélésével zárja le történelmünk ezen fejezetét – emlékeztetett a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója a szervezet „Vissza a múltba? – Tito nosztalgia Szlovéniában” című rendezvényén.

Fekete Rajmund hangsúlyozta: meg kellett volna mutatni, hogy vannak bűnök, amelyekért nem jár feldolgozás, mert nem évülnek el, és hogy az ilyen bűncselekmények elkövetőit előbb-utóbb utoléri az igazságszolgáltatás. Mivel nem így történt, a kommunizmus ma is legitim ideológia lehet, amelynek képviselői ott vannak a nyugati parlamentekben, egyetemeken, a különféle intézményekben és a médiában. A kommunizmus „hőseinek” szobrot állítanak, köztereket neveznek el róluk, és ilyen „hős” Tito is, aki iránt mind a mai napig sokan lelkesednek a délszláv országok lakói közül. Pedig Tito és a partizánjai 1945-ben legalább 100 ezer embert mészároltak le több mint 750 rejtett helyszínen és temetkezési ponton, amelyek hollétét Jugoszlávia széteséséig államtitokként kezelték.

Mint mondta, 1945. január első tíz napjában a jugoszláv kommunisták több mint 3450 szlovén katonát gyilkoltak meg a horvát határ közelében, Ljubljanától délre. Az áldozatokat levetkőztették, személyes tárgyaikat elvették, majd egy 16 méter mély szakadékba lőtték őket. Hogy ne maradjon bizonyíték, a területet felrobbantották. 2019-ben közel 3000 köbméternyi törmeléket és sziklát kellett elhordani a tömegsír feltárásához. Az áldozatok maradványait viszont a koronavírus-járvány miatt végül csak 2022-ben sikerült exhumálni.

Schmidt Mária professzor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is kiemelte, hogy a kommunista rendszerek bukása után nem szervezett senki olyan nemzetközi törvényszéket, számonkérőszéket, mint amilyen Nürnbergben és Tokióban volt a második világháború után. Sőt, a nyugati hatalmak mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne kerüljön semmiféle számonkérésre sor, és ne tudja meg a világ azt, hogy milyen árat fizettek azok az emberek, akik szovjet fennhatóság alá kényszerültek a szövetségesek beleegyezésével – húzta alá a Széchenyi-díjas történész.

– Azt tudtuk, hogy '45 után a magyar kisebbséget milyen szörnyű atrocitások érték, amelyeket részben bosszúból, részben pedig a megfélemlítés céljából követtek el. Azt is tudjuk, hogy ezeknek a körülbelül 40 ezer főre teendő áldozatoknak az emlékére hosszú időn keresztül semmiféle elégtételt nem adtak a számunkra, semmiféle bocsánatkérés nem történt, és büszkén mondom, hogy amikor először a Délvidéken történt atrocitásokra felhívtuk a figyelmet, és időszaki kiállítást készítettünk itt, a Terror Háza Múzeumban, akkor a szerb nagykövet eljött, és a megbékélés jegyében elkezdődött erről a szörnyű tragédiáról egyfajta párbeszéd. Ez volt az első alkalom – idézte fel a főigazgató.

Josip Broz Titoról szólva megjegyezte: a kommunista mozgalom egyik régi kipróbált harcosa volt, aki már a spanyol polgárháború idején is a szovjet titkosszolgálatok megbízásából tevékenykedett Párizsban. Harminc éven keresztül állt a nyugati nagyhatalmak jóvoltából összetákolt Jugoszláviának az élén – amelyet úgy az első világháború, mint a második világháború után mesterségesen raktak össze –, és kihasználta azt a geopolitikai helyzetet, ami a Szovjetunió, illetve a nyugati hatalmak közé helyezte az országot. Megpróbálta az érdekeit hol az egyik, hol a másik irányba fordulva érvényesíteni, s a bűnei ellenére végül egy megbecsült helyet vívott ki magának a történetírásban, a közvéleményben. Ezt a nimbuszt a mai napig nem rombolta le senki – hívta fel a figyelmet Schmidt Mária.

A rendezvény előadója Jože Dežman történész, a szlovén kormány Eltitkolt Tömegsírokkal Foglalkozó Bizottságának elnöke volt, s arról beszélt, hogy időnként óriási ellenszélben kénytelenek dolgozni. A revizionisták és sokan mások is úgy vélik, hogy az antifasizmussal ellentétben az antikommunizmusnak nincs helye a nyilvánosságban. A szimbólumok szintjén sem. Mint mondta, a Bizottság által feltárt egyik tömegsír helyén emlékművet szerettek volna állítani, de egy kutyaiskola nyílt a területen, az egyik kiállításukat letiltották, és a roma áldozatokról sem tudtak méltóképpen megemlékezni.

– Pedig a romák többségét a kommunisták ölték meg és nem a nácik – jelezte a történész, majd kijelentette: meglepő lehet, de a kutatások szerint a partizánok több emberrel végeztek, mint a megszállók, és több fegyvertelennel, mint fegyveressel. Sőt, Jugoszlávia határán több menekülőt lőttek agyon, mint a berlini falnál!

A szembenézéshez azonban hiányzik a nyitottság. Ennek Jože Dežman szerint az egyik oka az, hogy Jugoszlávia Magyarországgal ellentétben nem elvesztett, hanem megszerzett bizonyos területeket a XX. században, ugyanakkor a két ország hasonlóan, óriási hitelek árán egyfajta „gulyáskommunizmust” valósított meg. A délszláv emberek gondolkodását – jegyezte meg – az is befolyásolja, hogy a hidegháború alatt nemcsak a Nyugattól, hanem a Kelettől is vasfüggöny választotta el őket. Ilyen keretek között tudott sikeresnek látszani az általa „self-management utopia” fordulattal jellemzett Tito-rendszer, amelynek mítoszaival leszámolni nem könnyű, de megspórolhatatlan feladat.


Forrás: Magyar Hírlap

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023