A tavaly őszi időszak nagy sikerére való tekintettel idén februárban, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából újra két héten át várja edukatív programsorozatunk a történelem iránt érdeklődő felsős és középiskolás diákokat. Rendhagyó történelemóráink és múzeumpedagógiai foglalkozásaink mellett ez alkalommal is készülünk rendhagyó tárlatvezetésekkel, a hagyományoknak megfelelően ismert sportolók, színészek, zenészek, énekesek részvételével.
Elmondjuk, hogy tudd! című rendhagyó történelemóráink 2025. február 18-án, 19-én, 20-án, 21-én, illetve 25-én, 26-án, 27-én és 28-án látogathatók. Az órák mellett reggel 9 órától múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartunk az érdeklődőknek.
Programjainkon a diákok ingyenesen vehetnek részt.
Múzeumpedagógiai foglalkozások
A Terror Háza Múzeum történész munkatársai a múzeumpedagógiai foglalkozások során a szovjet kényszermunkatáborokba hurcolt magyarok történetét, a kommunista propagandagépezet és a politikai rendőrség működését, az internáltak sorsát, valamint Magyarország kettős megszállásának történetét dolgozzák fel. A foglalkozásokon az előadók korabeli dokumentumok, eredeti műtárgyak, fényképek és mozgóképek segítségével mutatják be a korszak történetét. A foglalkozások időtartama: 45 perc.
A MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK ÓRARENDJE
február 18. kedd
9.00 Lakatos Dorina: Ávós világ Magyarországon (Helyszín: Ávós előszoba/Péter Gábor szobája)
február 19. szerda
9.00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Magyarország a II. világháborúban (Helyszín: Kettős megszállás)
február 20. csütörtök
9.00 Hegyi Károly: Internálás (Helyszín: ’56-os terem)
február 21. péntek
9.00 László Bernadett: A kommunista diktatúra propagandája (Helyszín: Propaganda terem)
február 25. kedd
9.00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Magyarország a II. világháborúban (Helyszín: Kettős megszállás)
február 26. szerda
9.00 Hegyi Károly: Internálás (Helyszín: ’56-os terem)
február 27. csütörtök
9.00 Balogh Gábor: Rabszolgasorsra ítélve (Helyszín: Gulág-terem)
február 28. péntek
9.00 Lakatos Dorina: Ávós világ Magyarországon (Helyszín: Ávós előszoba/Péter Gábor szobája)
Rendhagyó tárlatvezetések
Február 24-én, hétfőn 10 és 15 óra között sportolók, színészek, zenészek, énekesek tartanak rendhagyó tárlatvezetéseket középiskolás diákoknak a Terror Háza Múzeumban. Állandó kiállításunk megtekintése során a hírességek felidézik a totalitárius diktatúrákkal, valamint az ’56-os forradalommal kapcsolatos családi emlékeiket, saját élményeikről, benyomásaikról, valamint az események jelentőségéről mesélnek a fiataloknak.
Elmondjuk, hogy tudd! – Rendhagyó történelemórák
Rendhagyó történelemóráink keretében a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet és a Kommunizmuskutató Intézet történészei a második világháború 1945-ös lezárásának 80. évfordulójához kapcsolódva mutatják be azokat a változásokat, amelyek hosszú időn keresztül meghatározták – és néhány esetben a mai napig meghatározzák – Magyarország és Európa sorsát.
Az előadások keretében a diákok más egyéb témakörök mellett megismerhetik a háború utáni győztes–vesztes kategorizálás buktatóit, a kommunista hatalomátvétel magyarországi történetét, a szovjet terror dimenzióit, ezen belül a Gulág és a Gupvi táboraiba elhurcolt több mint 700 ezer magyar ember sorsát, a női emancipáció 1945-ben felgyorsuló történetét, a német kérdés 1945 utáni „rendezésének” hátterét, vagy éppen a magyarországi svábok kitelepítésének történetét.
Mindemellett a Kommunizmuskutató Intézet Dél-Koreából érkező vendégkutatója, a Hybrid Threat Research Center igazgatója, Bora Park angol nyelvű rendhagyó előadást tart diákoknak Living next to North Korea, the ghost of the past címmel, amelyre szeretettel várjuk az angol nyelvtudással rendelkező tanulókat, osztályokat.
A RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRÁK ÓRARENDJE
február 18. kedd
10.00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Szovjet terror Magyarországon 1944–1945
11.00 Bora Park: Living next to North Korea, the ghost of the past
12.00 László Bernadett: Kommunista hatalomátvétel Magyarországon – 1945
13.00 Lakházi Ákos: Apor Vilmos – a vértanú püspök
14.00 Takács Kitti: „Vezérünk, édesapánk és tanítónk” – Rákosi Mátyás és a kommunista kultuszépítés
február 19. szerda
10.00 Balogh Gábor: Győztesek és vesztesek? – Európa 1945-ben
11.00 Hegyi Károly: Sváb kitelepítés
12.00 Bora Park: Living next to North Korea, the ghost of the past
13.00 Fekete Rajmund: Hazugságok hálójában – A kommunizmus dermesztő „meséje”
14.00 Szabó Ferdinánd: Magyar tragédia 1945 – a málenkij robot
február 20. csütörtök
10.00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Szovjet terror Magyarországon 1944–1945
11.00 Lakatos Dorina: „Nők a béke frontján” – női emancipáció 1945 után
12.00 László Bernadett: Kommunista hatalomátvétel Magyarországon – 1945
13.00 Reif Roland: Berlin, 1945 – A német kérdés
14.00 Lakházi Ákos: Apor Vilmos – a vértanú püspök
február 21. péntek
10.00 Lakatos Dorina: „Nők a béke frontján” – női emancipáció 1945 után
11.00 Takács Kitti: „Vezérünk, édesapánk és tanítónk” – Rákosi Mátyás és a kommunista kultuszépítés
12.00 Fekete Rajmund: Hazugságok hálójában – A kommunizmus dermesztő „meséje”
13.00 Balogh Gábor: Győztesek és vesztesek? – Európa 1945-ben
14.00 Reif Roland: Berlin, 1945 – A német kérdés
február 25. kedd
10.00 Lakatos Dorina: „Nők a béke frontján” – női emancipáció 1945 után
11.00 László Bernadett: Kommunista hatalomátvétel Magyarországon – 1945
12.00 Szabó Ferdinánd: Magyar tragédia 1945 – a málenkij robot
13.00 Reif Roland: Berlin, 1945 – A német kérdés
14.00 Lakházi Ákos: Apor Vilmos – a vértanú püspök
február 26. szerda
10.00 Fekete Rajmund: Hazugságok hálójában – A kommunizmus dermesztő „meséje”
11.00 Takács Kitti: „Vezérünk, édesapánk és tanítónk” – Rákosi Mátyás és a kommunista kultuszépítés
12.00 Balogh Gábor: Győztesek és vesztesek? – Európa 1945-ben
13.00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Szovjet terror Magyarországon 1944–1945
14.00 Szabó Ferdinánd: Magyar tragédia 1945 – a málenkij robot
február 27. csütörtök
10.00 Lakházi Ákos: Apor Vilmos – a vértanú püspök
11.00 Szabó Ferdinánd: Magyar tragédia 1945 – a málenkij robot
12.00 Reif Roland: Berlin, 1945 – A német kérdés
13.00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Szovjet terror Magyarországon 1944–1945
14.00 Hegyi Károly: Sváb kitelepítés
február 28. péntek
10.00 László Bernadett: Kommunista hatalomátvétel Magyarországon – 1945
11.00 Fekete Rajmund: Hazugságok hálójában – A kommunizmus dermesztő „meséje”
12.00 Takács Kitti: „Vezérünk, édesapánk és tanítónk” – Rákosi Mátyás és a kommunista kultuszépítés
13.00 Reif Roland: Berlin, 1945 – A német kérdés
14.00 Lakházi Ákos: Apor Vilmos – a vértanú püspök
A rendhagyó történelemórákon és a múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvétel regisztrációhoz kötött! Jelentkezni a 06-1/374-2662-es telefonszámon lehet 2025. február 14-ig (péntek).
A rendhagyó történelemórákat és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat a Terror Háza Múzeumot fenntartó Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány fotó- és videostábja rögzíti. A felvételeket a Terror Háza Múzeum honlapján és közösségimédia-felületein felhasználhatja. Tájékoztatjuk továbbá a tisztelt résztvevőket, hogy az esemény sajtónyilvános. A rendezvényen az Alapítvány videostábja, illetve sajtó képviselői – a résztvevők hozzájárulása esetén – interjút készíthetnek. Szíves együttműködésüket köszönjük.
A Terror Háza Múzeum 2008 óta szervez rendhagyó történelemórákat. Az elmúlt 17 év során közel 550 rendhagyó történelemóra valósult meg, több mint 30.000 diák és oktatóik részvételével.
Forrás: THM