Hírek

Rákosi Mátyás, a Komintern „hőse” címmel tartott előadást intézetünk történésze, Takács Kitti a Károli Gáspár Református Egyetemen, a II. Károli Történész Műhely Hallgatói Konferencián. Előadásában a kommunista pártvezér két világháború közti életútjára helyezte a hangsúlyt: Rákosi nemzetközi munkásmozgalmi, valamint magyarországi illegális tevékenységét, perét mutatta be.

Takács Kitti hangsúlyozta, hogy a huszadik századi magyar történelem egyik leggyűlöltebb alakjának életútja sokak számára ismert, szakmailag megfelelően dokumentált, azonban Rákosi neve összeforrt az 1945 utáni magyar történelemmel, ezért két világháború közötti tevékenységének vizsgálata háttérbe szorult.

A fiatal Rákosi politikai szerepvállalása a Magyarországi Tanácsköztársaság idején vett komoly lendületet, amikor helyettes kereskedelmi népbiztos, a szociális termelés népbiztosa, rövid időre pedig a félelmetes hírű Vörös Őrség parancsnoka volt. Az 1919 augusztusában bekövetkezett bukás után – oly sok elvtársához hasonlóan – Bécsbe menekült, ahol az osztrák hatóságok internálták. Egy évvel később került Moszkvába, ahol azonnal magával ragadta Vlagyimir Iljics Lenin hatása: „Lenin ellenállhatatlan varázsa alá kerültél, elkapott a zsenialitása, bölcs emberisége, melegsége és egyszerűsége” – idézte Rákosi rajongó szavait a történész. Rákosi a Komintern megbízásából több helyszínen is munkát végzett: tevékenyen részt vett a Csehszlovák Kommunista Párt megalapításában, valamint képviselte a „világpártot”, a Kommunista Internacionálét az Olasz Szocialista Párt livornói kongresszusán. Kiemelt szerepet játszott az olasz testvérpárt szakadásában, tagjai közti kialakuló békétlenségben, vagy, ahogy a kommunista teoretikus, Antonio Gramsci írta róla: „...ha Pingvinbe (Rákosi olaszországi gúnyneve – a szerk.) egy ostoba fajankó csöppnyi politikai intelligenciája szorul, akkor a pártunk nem kerül a lehető legnyomorultabb helyzetbe, kongresszusi küldöttjeink többségében tömör, állag nélküli jelenéssé váltak.”  Politikai kudarca nem bizonytalanította el moszkvai megbízóit, később újra Itáliába küldték, ahol egy fasisztaellenes egységfront létrehozását kapta feladatul. Miután újfent kudarcot vallott, rövid ideig Franciaországban tevékenykedett, majd Moszkvába utazott.

A történész kiemelte, hogy Magyarországon a jogalkotók 1921-ben létrehozták az ún. rendtörvényt, amely a szélsőséges pártok, mozgalmak ellen irányult. Nem volt alaptalan a kommunistáktól való félelem, ugyanis a Kommunisták Magyarországi Pártját újra akarták szervezni. Rákosit 1924-ben Moszkvából hazaküldték, hogy szervezze meg az illegális kommunista mozgalmat. A későbbi diktátort 1925. szeptember 22-én kapták el a rendőrök egy szervezett akció keretén belül.  

Elfogásának híre gyorsan terjedt a kommunisták körében, akik azonnal megkezdték a mítoszgyártást: a rendőrségi veréseknek hősiesen ellenálló, egy szót sem kikotyogó, végletekig elvhű káder képét festették róla. A valóságban azonban egészen más történt: Rákosi nagyon hamar együttműködött a hatóságokkal, huszonnyolc illegális kommunistát fedett fel kihallgatói előtt, és beszámolt a Komintern működéséről is.

A kihallgatóival való együttműködése ellenére a nemzetközi kommunista hálózat mindent megtett annak érdekében, hogy Rákosit felmentsék. A Nemzetközi Vörös Segély tüntetéseket, sztrájkokat szervezett annak érdekében, hogy a bírói szervekre és a magyar államra nyomást gyakoroljanak. A legaktívabb kommunisták Csehszlovákiában, Németországban és Franciaországban hallatták a hangjukat magyar elvtársuk érdekében. A Szovjetunióban a legpesszimistábbak Rákosi ügyével kapcsolatban a halálbüntetés kiszabását sem tartották elképzelhetetlennek. A félelem megalapozottnak látszott, mivel a lázadással és a társadalmi rend erőszakos megdöntésének kísérletével vádolt Rákosi ügye először nem rendes, hanem statáriális bíróság elé került. Mindezek ellenére a rendőrséggel való elvtelen együttműködése miatt Moszkva pártfegyelmiben részesítette, Rákosi könnyen kegyvesztetté válhatott volna.

A Komintern iránymutatása és saját jól felfogott érdeke okán a tárgyalások során Rákosi stratégiát váltott: korábbi vallomásait tagadta, és egy olyan hősies kommunista szerepét vette fel, aki nyíltan agitált a tárgyalóteremben.

Előadásában Takács Kitti rámutatott: „Rákosi Mátyás rendes törvényszéki eljárására 1926. július 12. és augusztus 4. között került sor. Rákosi ekkor „bontakozott ki” leginkább, a harcos kommunista szembehelyezkedett a bírósággal. Az elnök többször rendre utasította magatartása miatt, hiszen kommunista propagandát hangoztatott, vallomása alatt többször élesen válaszolt. A vádlottak kihallgatása során folyamatosan helyeselt és mosolygott, majd egészen addig folytatta ezt, amíg eltávolították a teremből, sőt mi több: a bíróság elnöke két nap sötétzárkát, étel és fekhely megvonását is elrendelte.

A Rákosi-per ítélete végül kimondta, az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló bűntettéért felelnie kell. Büntetési tételként 8 év és 6 hónap fegyházbüntetést kapott, ezen felül pedig 10 év hivatalvesztésre, és politikai jogai gyakorlásának felfüggesztésére ítélték.

Rákosi Mátyás ügye egészen 1940-ig terhelte Budapest és Moszkva kapcsolatát. Ekkor került sor az 1848-49-es – zsákmányolt – honvédzászlók visszaszolgáltatására. Ellentételezésként a szovjetek Rákosi kiadását kérték a magyar hatóságoktól. A megállapodás értelmében 1940 októberében nemcsak Rákosi, de egy másik kommunista, Vas Zoltán is a Szovjetunióba távozott.