A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából, február 20. (kedd) és február 23. (péntek) 10 és 15 óra között történész munkatársaink ismeretterjesztő előadásokat tartanak a történelem iránt érdeklődő felsős és középiskolás diákoknak. A rendhagyó történelemórák mellett idén februártól múzeumpedagógiai foglalkozásokra is sor kerül.
A tanulók megismerkedhetnek a magyar vidék 1945 utáni szovjetizálásának történetével, a kommunista propagandagépezet plakátjaival, valamint az 1945 és 1956 közötti ávós terrorral. Történészeink bemutatják a diákoknak Brenner Jánosnak, az egyházüldözés mártírjának sorsát, beszélnek Slachta Margit, Kéthly Anna és Kovács Béla diktatúra elleni harcáról, valamint a Marxista-Leninista reneszánsz mibenlétéről. Mindemellett a Terror Háza Múzeum és a Kommunizmuskutató Intézet „Nagy bűntetthez nagy eszme kell!” című időszaki kiállításán is rendhagyó történelemórákkal várják az érdeklődőket az Intézet munkatársai.
Az órák mellett 2024. február 19-én, 20-án, 21-én, 22-én és 23-án (hétfőtől péntekig) reggel 9 órától múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tartunk az érdeklődőknek a kommunista propaganda, a kényszermunka, az ávós világ, a koncepciós perek és az antikommunista ellenállás témakörében. A foglalkozások időtartama: 45 perc.
Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a múzeumpedagógiai foglalkozásokon a férőhelyek száma limitált. Az egyes képzéseken maximum 15-20 fő tud részt venni!
A felsorolt programokon való részvétel ingyenes.
A részletes program a lap alján található, kérjük görgessen lejjebb!
A rendhagyó történelemórákon és a múzeumpedagógiai foglalkozásokon való részvétel regisztrációhoz kötött! Jelentkezni a 06-1/374-2662-es telefonszámon lehet 2024. február 16-ig (péntek).
Együtt, szabadon – Magyar Cigány Hősök című kültéri tablókiállításunk továbbra is megtekinthető a Terror Háza Múzeum előtt.
ÓRAREND
Múzeumpedagógiai foglalkozások
Február 19. (hétfő)
9:00 Balogh Gábor: Rabszolgasorsra ítélve (Helyszín: Gulág-terem)
Február 20. (kedd)
9:00 László Bernadett: A diktatúra propagandája (Helyszín: Propaganda-terem)
Február 21. (szerda)
9:00 Lakatos Dorina: Ávós világ (Helyszín: Ávós előszoba és Péter Gábor szobája)
Február 22. (csütörtök)
9:00 Balogh Gábor: Antikommunista ellenállás Magyarországon (Helyszín: Ellenállás terme)
Február 23. (péntek)
9:00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Koncepciós perek a diktatúrában (Helyszín: Igazságszolgáltatás terme)
Elmondjuk, hogy tudd! – Rendhagyó történelemórák
Február 20. (kedd)
10:00 Lakatos Dorina: Ávós terror Magyarországon 1945–1956
11:00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Marxista-Leninista reneszánsz
12:00 Dudás Bertalan: A manipuláció művészete – kommunista propagandaplakátok
13:00 Balogh Gábor: A vidék szovjetizálása
14:00 Lakházi Ákos: Brenner János a kommunista egyházüldözés mártírja
14:00 Fekete Rajmund – Takács Kitti: „Nagy bűntetthez nagy eszme kell!”
Február 21. (szerda)
10:00 Balogh Gábor: A vidék szovjetizálása
11:00 László Bernadett: Harc a diktatúrák ellen – Kovács Béla élete
11:00 Fekete Rajmund – Takács Kitti: „Nagy bűntetthez nagy eszme kell!”
12:00 Apor Attila: Slachta Margit és Kéthly Anna harca a diktatúra ellen
13:00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Marxista-Leninista reneszánsz
14:00 Dudás Bertalan A manipuláció művészete – kommunista propagandaplakátok
Február 22. (csütörtök)
10:00 Farkas Sebestyén Lőrinc: Marxista-Leninista reneszánsz
11:00 Lakatos Dorina: Ávós terror Magyarországon 1945–1956
12:00 László Bernadett: Harc a diktatúrák ellen – Kovács Béla élete
13:00 Lakházi Ákos: Brenner János a kommunista egyházüldözés mártírja
13:00 Fekete Rajmund – Takács Kitti: „Nagy bűntetthez nagy eszme kell!”
14:00 Apor Attila: Slachta Margit és Kéthly Anna harca a diktatúra ellen
Február 23. (péntek)
10:00 Lakházi Ákos: Brenner János a kommunista egyházüldözés mártírja
11:00 Balogh Gábor: A vidék szovjetizálása
11:00 Fekete Rajmund – Takács Kitti: „Nagy bűntetthez nagy eszme kell!”
12:00 Lakatos Dorina: Ávós terror Magyarországon 1945–1956
13:00 László Bernadett: Harc a diktatúrák ellen – Kovács Béla élete
14:00 Apor Attila: Slachta Margit és Kéthly Anna harca a diktatúra ellen
A rendhagyó történelemórákat és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat a Terror Háza Múzeumot fenntartó Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány fotó- és videostábja rögzíti. A felvételeket a Terror Háza Múzeum honlapján és közösségimédia-felületein felhasználhatja. Tájékoztatjuk továbbá a tisztelt résztvevőket, hogy az esemény sajtónyilvános. A rendezvényen az Alapítvány videostábja, illetve sajtó képviselői – a résztvevők hozzájárulása esetén – interjút készíthetnek. Szíves együttműködésüket köszönjük.