Hírek

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Világtörténelmet írtunk 1956–2026 című fotókiállítás és az Embervadászat 2026 című tablókiállítás megnyitóján elmondta: 1956-nak hetvenéves mélysége van. Ki kell állnunk a szabadságunkért és a függetlenségünkért, mert az önkény időről időre felbukkan a hétköznapokban. Október 23-án minden szabadságszerető polgár közösen emlékezzen meg a szabadságharc kitörésének hetvenedik évfordulójáról a Terror Háza Múzeum előtt.

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Világtörténelmet írtunk 1956–2026 című fotókiállítás és az Embervadászat 2026 című tablókiállítás megnyitóján mondott ünnepi köszöntőjében rámutatott: 1956 dicsőségesen ragyogó forradalom volt. A legújabb kori demokrácia kiindulópontjaként tekinthetünk arra a szűk két hétre: 1956 nem pusztán egy évszám, nem pusztán egy szlogen, hanem a magyar függetlenség és szabadság szimbóluma, amelynek hetven esztendős mélysége van.

Aláhúzta: a szabadságharc kitörésének 50. évfordulója lett a modern kori magyar demokrácia legmocskosabb és legtragikusabb napja. Budapestet viperák és gumibotok suhogása, gumilövedékek becsapódása, valamint összevert, testileg-lelkileg megalázott polgárok töltötték meg. Ebből is látszott, hogy a diktatúra és az önkény mindig közöttünk van: 2006-ban is előbukkant, és véres parancsokat osztogatva támadt a szabad magyarokra és Magyarországra.

Különös oka van annak, hogy a két tárlatot egy időpontra tesszük; ezt okkal és joggal tesszük.

Ezzel is azt üzenjük, hogy minden generációnak újra és újra ki kell állnia a szabadságért és az önkény ellen, valamint meg kell harcolnia a függetlenségünkért.

Ki kell állnunk magunkért, ahogy azt 1956-ban és 2006-ban is tettük. Hetven esztendővel az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörését követően, 2026. október 23-án közösen emlékezzünk a Terror Háza Múzeum előtt, álljunk ki együtt a szabad, önkényt nem tűrő Magyarország mellett, hiszen ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak – mondta Schmidt Mária.

Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője emlékeztetett: 2016-ban a magyarság méltó módon emlékezett meg az 1956-os szabadságharc hatvanadik évfordulójáról; az egykori esemény nemzetünk óriási, huszadik századi teljesítménye volt. Átalakította az országról kialakított, rendkívül kedvezőtlen képet. Világossá tette: ez a nemzet nem tűri a diktatúrát és az elnyomást, és szembeszáll minden olyan önkénnyel, amely ellentétes az emberi méltósággal és a népakarattal, valamint korlátozza az emberek szabadságvágyát.

Hozzátette: az elmúlt 35 évben is előfordultak méltatlan események 1956 kapcsán. 1996-ban szocialista kormány volt hazánkban, ráadásul az akkori miniszterelnök, a korábbi állampárt tagja, Horn Gyula 1956-os szerepe miatt vált méltatlanná arra, hogy az országot irányítsa. 2006 ősze pedig azért volt megrendítő, mert akkor találkozhatott először a magyarság azzal, hogy bizony néhány napra visszatérhet a diktatúra. És nem csupán a rendőri erőszak brutális formájában tért vissza – amely sokkal kegyetlenebb volt, mint a Kádár-korszak rendőreinek fellépése az 1980-as évek második felében –, hanem még a magyar államszervezet sem tudott ellenállni a politikai akaratnak. Sajnos ennek van ma is a legnagyobb aktualitása – vélekedett a képviselő.

Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója emlékeztetett: 1956. október 23-án az eredetileg néhány száz diák részvételével tervezett tüntetés egy évtizednyi elkeseredést lobbantott lángra Magyarországon. Mert a hamu alatt folyamatosan izzott az ellenállás parazsa. Az egész magyar társadalom fulladozott a diktatúrától: a gyári munkás éppúgy, mint a tulajdonuktól és jövőjüktől megfosztott polgárok, valamint a kisemmizett, megalázott földművesek. Hiába szóltak a termelési jelentések közel 200 százalékos teljesítményről, a kor abszurd filmszínházában semmi sem az volt, aminek látszott. Felszabadítás helyett megszállás, szabadság helyett rabszolgaság, népi demokrácia helyett pedig totális diktatúra. Nem volt olyan család az országban, amelynek egyik vagy másik tagját ne zaklatták volna, ne zárták volna börtönbe vagy internálótáborba, vagy ne foganatosítottak volna vele szemben valamilyen intézkedést.

Az intézetigazgató közölte:

Tűrhetetlen volt az elnyomás, a terror, a megaláztatás, a hazugság. A szabadság hiánya fojtogatóvá, a holnap pedig kilátástalanná vált.

Akik ellen pedig a magyarok felkeltek, azok Moszkva kommunista helytartói voltak. Morális ürességük, álszent hatalomgyakorlásuk, nemzetellenességük undort és megvetést váltott ki minden magyar emberben. A kommunisták elleni felkelésben

eggyé vált a nép, eggyé vált az ország

– húzta alá az intézetigazgató.

Fiatal és idős, férfi és nő, munkás és értelmiségi, paraszt és katona egyet akart: szabad és független Magyarországot! Mert a magyarok szabadság nélkül nem tudnak élni. Akárhányszor is fosztottak meg minket tőle az elmúlt évszázadokban, előbb-utóbb visszaszereztük. Ha kellett, harcoltunk érte, ha muszáj volt, meghaltunk érte. A diktatúra szörnyű árat fizettetett a nemzettel: százezrek váltak bujdosóvá, illetve kényszerültek emigrációba. Minden egyes forradalmi napért fél évnyi terrorral fizetett a társadalom; ez volt a magyar történelem legsúlyosabb politikai megtorlása. Akik elkerülték a bitófát, évtizedekig másodrendű állampolgárokká váltak. Budapest pedig alig több mint tíz évvel a második világháború befejezése után ismét romokban hevert – húzta alá Fekete Rajmund.

A kommunizmus bukását követően a magyar társadalom újra szabad lett. A hőn áhított szabadság eljövetelében tevékeny szerepet játszottak a pesti srácok és lányok; ők nemcsak szabadok akartak lenni, harcoltak is érte:

Fegyvert fogtak és kockára tették legértékesebb kincsüket, az életüket, hogy mi itt ma szabadon élhessünk.

Éppen ezért volt gyomorforgató, ahogy az egykori diktatúra egyenes ági politikai leszármazottai az 50. évfordulón egy egész társadalmat félemlítettek meg 2006-ban, ezzel szembeköpve nemzetünket, történelmünket és hőseinket: Budapest utcáin embervadászat zajlott az akkori balliberális kormány támogatásával.

Egy olyan országot akartak megfélemlíteni, amelynek polgárai még a zsigereikben őrizték a diktatúra véres terrorjának emlékét. Ezek az emberek megtanulták és még nem felejtették el, milyen kegyetlenül képes a hatalom elbánni a vele ellenszegülőkkel. A diktatúra árnyai 2006 őszén ismét rávetültek Budapest utcáira – tette hozzá az intézetigazgató.

Az állam pedig, ahogy 1956-ban, úgy 2006-ban is ellene fordult saját állampolgárainak.

A 2006-os őszi állami terror óta eltelt húsz év sem csitította el azt a döbbenetet és felháborodást, amelyet akkor éreztünk. Az eseményeket újra és újra felidézve egyre csak nő az elkeseredésünk, hiszen a felelősök és a tettesek megbüntetése szinte teljesen elmaradt; legtöbbjük még a szembesítést is megúszta. Sem ők, sem az akkori politikai vezetők nem kértek bocsánatot, és nem követték meg az áldozatokat. Ezért tartjuk kötelességünknek, hogy kiállítással emlékezzünk és emlékeztessünk a 2006-os tragikus őszi eseményekre, az áldozatokra, valamint azokra a hétköznapi hősökre, akik dokumentálták az eseményeket, segítséget nyújtottak a bajba jutottaknak, ellátták jogi képviseletüket, és közülük többen is itt vannak ma velünk – mondta Fekete Rajmund.

A Terror Háza Múzeum alapítása óta őrzi az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek, a pesti srácoknak és lányoknak az emlékét. Sajnos a 2006-os eseményeket követően tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1956 újra méltó helyére kerülhessen nemzetünk panteonjában. Mert 1956 egyszerre mérce és iránytű, amely a büszkeségünket táplálja. Hetven évvel ezelőtt a magyar szó ugyanis a bátorság, a szabadságszeretet, a nemzeti összefogás, a hazaszeretet és a hősiesség szinonimájává vált. Hősöknek, példaképeknek kijáró tisztelettel tartozunk a pesti srácoknak és lányoknak, akik világtörténelmet írtak. És mert nekik köszönhetjük, hogy a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez. Mit rákentek a századok, lemosták a gyalázatot – zárta gondolatait Fekete Rajmund.

Kormos Valéria Táncsics Mihály-díjas újságíró közölte: mélyen megrendítette 2006 őszének brutalitása. Újságíróként, a történtek szemtanújaként elképesztőnek találta a rendőrség brutalitását, amely számtalan esetben teljesen indokolatlan volt. Sokszor olyan embereket vertek össze és zártak el az egyenruhások, akik semmilyen formában nem kötődtek az akkori megemlékezésekhez. Példaként azt a perui fiatalt hozta fel, akit a külseje miatt vertek össze a politikai nyomásra cselekvő magyar rendőrök. Közülük a Magyar Televízió székházánál szolgálatot teljesítőkről is megemlékezett, akik gyenge felszerelésben, halálfélelemtől sújtva próbálták megvédeni a tévé székházát. 2006-tól kezdődően Ékes Ilona országgyűlési képviselővel közösen jártak utána az emberi sorsoknak, kerestek fel megalázott, megvert embereket, emlékeztetve mindenkit a gyurcsányi önkény 2006-os tombolására.

A Világtörténelmet írtunk 1956–2026 és az Embervadászat 2006 című időszaki kiállítások 2026. július 28-tól látogathatóak a Terror Háza Múzeumban.