Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1902. augusztus 4-én született Lovászpatonán (Veszprém megye). Orvos, sebészurológus.
1945-1974 között az Urológiai Klinika igazgatója, 1945-től egyetemi tanár. 1949-1951, illetve 1954-1959 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem dékánja. 1949-től az MTA levelező, 1950-től rendes tagja, 1959-1967 között osztálytitkára volt.
Egészségügyi miniszter volt 1956. október 26. és 31 között.
1963-1975 és 1980-1985 között az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Parlamenti képviselő 1963-1971 között.
1992. január 17-én hunyt el Budapesten.
Kommunizmuskutató Intézet
1902. augusztus 4-én született a Pápa környéki Lovászpatonán (Veszprém vm.), egy helyi pékmester gyermekeként. Elemi iskolái elvégzését követően a győri bencésekhez, majd Pápára járt gimnáziumba. Miután leérettségizett, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult tovább, ahol 1929-ben orvosi diplomát szerzett. Ezt követően elsősorban az urológia, azon belül a vesefiziológia területére szakosodott.
A második világháború előtt számos illegalitásban tevékenykedő kommunistával ápolt baráti viszonyt. Ezek közül kiemelkedett Péter Gáborhoz fűződő szoros barátsága: a kommunista diktatúra politikai rendőrségének leendő vezetőjét a háború alatt saját lakásában bújtatta, ahol a hatóságok által üldözött kommunista párt is több gyűlést tartott.
A háborút követően a Pázmány Péter Tudományegyetem Urológiai Tanszékének tanára, illetőleg a szintén az egyetemhez tartozó Urológiai Klinika igazgatója lett.
1948-ban, Péter Gábor ajánlásával, belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. Még ugyanebben az évben kinevezték a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének elnökévé. Később dékán lett a budapesti egyetem orvostudományi karán, majd az önállósodott orvosegyetem Általános Orvostudományi Karán. Tudományos tevékenységét 1950-ben akadémiai tagsággal, 1951-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Az általa elért pozíciók, elismerések elnyerésében fontos szerepet játszottak kiváló pártkapcsolatai és párthűsége. 1950-ben ő szervezhette meg, majd irányíthatta a legbefolyásosabb pártvezetőket, így mások mellett Rákosi Mátyást, Gerő Ernőt, Kádár Jánost is kezelő Központi Állami Kórház és Rendelőintézetet, közismertebb nevén a Kútvölgyi kórházat. Az MDP vezetői mellett több más szocialista ország politikai tisztségviselőit is kezelte az intézmény. A kórház éléről 1953-ban mozdították el, amikor, szovjet mintára, a magyar pártvezetés is megtette az előkészületeket az orvosperek lefolytatására. Egy ideig rendőri megfigyelés alatt tartották, és felmerült a kommunista pártból történő kizárása is, ám Sztálin halála miatt a perre végül nem került sor. Elmozdítása ellenére, tisztségei és tudományos címei révén, az 1950-es évek egyik legbefolyásosabb orvosa volt. A diktatúra éveiben személyesen dönthetett a magyar orvosképzés és az egészségpolitika számos fontos kérdéséről, a felnövő orvosgeneráció előmeneteléről.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Nagy Imre-kormány egészségügyi minisztere lett. A forradalmat követően, az új politikai viszonyokat felmérve, 1958-ban szeretett volna belépni az MDP utódjaként létrehozott Magyar Szocialista Munkáspártba, de ezt korábbi elvtársai, köztük a pártot irányító Kádár János, nem engedték meg. A hivatalos indoklás szerint a párt nem akarta kompromittálni magát a politikai rendőrség vezetőjeként 1952-ben Kádár Jánost is letartóztató Péter Gábor személyes jó barátjával.
Ezt követően elsősorban tudományos és oktatói munkájára összpontosított, bár 1963-tól két cikluson keresztül országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. Szakszervezeti vezetőként 1974-es nyugdíjazását követően is aktív maradt.
A rendszerváltoztatás után két évvel, 1992. január 17-én halt meg. Temetésére a Fiumei úti temető MTA-parcellájában került sor. Tevékenysége elismeréséül halála után egy orvostudomány fejlődését segítő alapítványt, illetve díjat is elneveztek róla, a Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetem IX. kerületi, Thaly Kálmán utcai épülettömbjében pedig emléktáblát állítottak neki.
Életút, tisztségek:
1921–1922: Kereskedőinas, aratómunkás.
1924–1925: A Pázmány Péter Tudományegyetem (PPTE) Élettani Intézetének gyakornoka.
1928: A II. sz. Belgyógyászati Klinika gyakornoka.
1928–1929: A Kaposvári Kórház Sebészeti Osztályának segédorvosa, majd a Győri Kórház orvosa.
1929. január 19. Megkapja sebészorvosi diplomáját a PPTE Orvostudományi Karán.
1929. szeptember – 1930: A PPTE Urológiai Klinikájának bejáró orvosa.
1930–1941: A PPTE Urológiai Klinikájának gyakornoka, tanársegéde, 1938-tól adjunktusa.
1936–1937: Berlinben, majd Varsóban tanul ösztöndíjasként.
1936–1978: A Nemzetközi Urológiai Társaság vezetőségi tagja.
1940. február 22. Egyetemi magántanári képesítést szerez.
1940–1941: A PPTE Urológiai Klinikájának igazgatóhelyettese.
1941–1943: A PPTE Urológiai Klinikájának megbízott vezetője.
1943–1945: A PPTE III. számú Sebészeti Klinikájának adjunktusa.
1943–1945: A budapesti 16. számú Helyőrségi Kórház (a mai Honvédkórház) orvos-századosi rangú osztályvezető urológus-sebész főorvosa.
1945–1948: A Nemzeti Parasztpárt tagja.
1945. november 2. Megkapja egyetemi tanári kinevezését.
1945. november 2. – 1974: A PPTE, a Budapesti Orvostudományi Egyetem(BOE), végül a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Urológiai Tanszékén egyetemi tanár, 1946-tól tanszékvezető egyetemi tanár.
1950–1974: A PPTE, a BOE, végül a SOTE Urológiai Klinikájának igazgatója.
1948 – 1956. október 31. A Magyar Kommunista Párt, majd 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja tagja.
1948–1950: A PPTE Orvostudományi Karának dékánja.
1948. szeptember – 1949. március: A Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének elnöke.
1949. október 31. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.
1950–1953: A Kútvölgyi úti Központi Állami Kórház-Rendelőintézet főigazgatója.
1950. december 2. Az MTA rendes tagjává választják.
1950–1975: Az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének, majd 1963-tól az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
1951. március 15. Megkapja a Kossuth-díj II. fokozatát.
1951. november 10. Az Egészségügyi Minisztérium keretében megalakult Egészségügyi Tudományos Tanács tagja.
1953 – 1959. július: A BOE Általános Orvostudományi Karának dékánja.
1956. október 26. – 1956. október 31. Nagy Imre kormányának egészségügyi minisztere.
1959. január 23. – 1967. június 13. Az MTA Orvosi Tudományok Osztályának titkára.
1963. február 24. – 1971. február 10. Országgyűlési képviselő.
1965: A Szovjetunió Orvostudományi Akadémiájának tiszteletbeli tagja.
1980–1985: Ismét az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
1985 – 1992. január 17. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének tiszteletbeli elnöke.