1944. szeptember közepe - 1944. november (28.)
1944. szeptember közepe - 1944. november (28.)
A budapesti Központi Bizottság tagjai:
Rajk László (titkár)
Politikai bizottság
1944. szeptember közepe - 1944. november (28.)
A budapesti Központi Bizottság tagjai:
Rajk László (titkár)
1944. november 7 – 1945. február 24.
A szegedi, majd debreceni Központi Vezetőség tagjai:
Farkas Mihály 1944.december 23-tól felügyeleti területe: szakszervezetek, falusi munka, ifjúsági és tömegszervezeti ügyek,1945 januárjától felügyeleti területe: szakszervezetek, falusi munka, ifjúsági és tömegszervezeti ügyek, katonai, karhatalmi kérdések, pártgazdasági ügyek
Gerő Ernő a KV vezetője, 1944. december 23-tól felügyeleti területe: pártszervezés, káder- és információs ügyek és pártkérdések, 1945. január 26-tól a budapesti KB Titkárságának vezetője
Nagy Imre a KV helyettes vezetője, 1944. december 23-tól felügyeleti területe: a kormányszervekben lévő kommunisták közvetlen irányítása, 1944. december 22-től földművelésügyi miniszter
Révai József 1944. december 23-tól felügyeleti területe: a Nemzetgyűlés, nemzeti bizottságok és önkormányzatok,1945. január 26-tól a budapesti KB Titkárságának tagja
1944. november 28. - 1945. január 19.
A budapesti Központi Bizottság tagjai:
1945. január 19 – 1945. január 26.
A budapesti Központi Bizottság tagjai:
Apró Antal 1945.január 22-től a KB Szakszervezeti Osztály vezetője
Horváth Márton 1945.január 22-től a KB Propaganda Osztály vezetője
Kádár János titkár, 1945.január 21-től a nagy-budapesti rendőrkapitány helyettese
Kovács István a KB Organizáció, majd 1945.január 22-től a Szervezési Osztály vezetője
Péter Gábor a Nagy-Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Osztályának vezetője
A debreceni Központi Vezetőség küldöttei:
Vas Zoltán 1945.január 22-től a KB Központi Titkárság vezetője
1945. január 26. - 1945. február 22.
A budapesti Központi Bizottság tagjai:
Apró Antal a KB Szakszervezeti Osztály vezetője
Bartha Bertalan 1945.február 17-től a Vasas Szakszervezet ügyvezető titkára
Gerő Ernő a KB-Titkárság vezetője
Horváth Márton a KB Propaganda Osztály vezetője
Kádár János a nagy-budapesti rendőrfőkapitány helyettese
Kossa István a KB Titkárság tagja,1945.február 7-től a Szakszervezeti Tanács főtitkára
Kovács István a KB Titkárság tagja, a KB Szervezési Osztály vezetője
Péter Gábor a Nagy-Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Osztályának vezetője
Révai József a KB-Titkárság tagja
Vas Zoltán a KB-Titkárság tagja, a Központi Titkárság vezetője, február 15-től Budapest közellátási kormánybiztosa
1945. február 22. - 1945. május 22.
Az (egyesült) Központi Vezetőség tagjai:
Apró Antal a KV Tömegszervezetek és Tömegmunka Osztály vezetője 1945.április 13-ig, utána a KV Szakszervezeti Bizottság apparátusának vezetője
Bartha Bertalan a Vasas Szakszervezet ügyvezető titkára
Farkas Mihály 1945.május 11-től a KV Titkárság tagja
Gerő Ernő a KV Titkárság tagja, 1945.május 11-ig, ezután kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter
Horváth Márton 1945.március 25-től a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kádár János 1945.április 13-tól a KV Titkárság tagja, a Nagy-Budapesti rendőrfőkapitány helyettese, 1945.április 28-ig, 1945.április 13-tól a KV Káder Osztály vezetője (Kiss Károllyal), 1945.április 28-tól a Nagy-Budapesti területi Pártbizottság titkára
Kállai Gyula Debrecenben képviselte a KV-t, 1945.március 28-tól a Budapesti Nemzeti Bizottság titkára (nem sokkal kinevezése után tért vissza Debrecenből)
Kiss Károly a KV Káder Osztály vezetője, 1945.április 13-tól Kádár Jánossal
Kossa István a KV Titkárság tagja, a Szakszervezeti Tanács főtitkára
Kovács István a KV Titkárság tagja 1945.április 13-ig, a KV Szervezési Osztály vezetője
Nagy Imre földművelésügyi miniszter
Péter Gábor a Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Osztályának vezetője
Rákosi Mátyás főtitkár
Révai József a KV Titkárság tagja, 1945.április 13-tól a KV Propaganda Osztály vezetője, 1945.április 13-tól a Sajtó Osztály vezetője, 1945.március 25-től a Szabad Nép főszerkesztője
Vas Zoltán a KV Titkárság tagja 1945.április 13-ig, 1945.április 15-ig Budapest közellátási kormánybiztosa
1945. május 22. - 1946. május 17.
(A felügyeleti területeket 1945 decemberében határozták meg.)
Farkas Mihály a KV Titkárság tagja, 1945.november 22-től főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szervezési, Káder, Tömegszervezési, Gazdasági, valamint Információs Osztály, Szakszervezeti Bizottság, Központi Ellenőrző Bizottság, rendőrség, hadsereg), 1945.július 15-től belügyi politikai államtitkár 1945.november 23-ig
Gerő Ernő (felügyeleti területe: Állampolitikai Osztály) kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1945.november 15-ig, utána közlekedési miniszter
Horváth Márton a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kádár János a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Káder Osztály vezetője (Kiss Károllyal), november 22-től a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára
Kiss Károly a KV Káder Osztály vezetője (Kádár Jánossal), 1945.december 15-től a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
Kossa István a Szakszervezeti Tanács főtitkára
Kovács István a KV Szervezési Osztály vezetője
Nagy Imre földművelésügyi miniszter, 1945.november 15-ig, utána belügyminiszter 1946.március 2O-ig, 1945 végétől a KV Falusi Bizottság elnöke
Rajk László a KV Titkárság tagja, 1945.november 22-től főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: a KV levelezése, az űlések előkészitése, határozatok ellenőrzése, a Nagy-Budapesti Pártbizottság, Propaganda, Közigazgatási és Falusi Osztály), a Nagy-Budapesti Területi Pártbizottság titkára, 1945.november 22-ig, 1946.március 2O-tól belügyminiszter
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területe: irányítja a párt egész tevékenységét, vezeti a KV Titkárság és a Politikai Bizottság űléseit), 1945.november 15-től miniszterelnökhelyettes-államminiszter, 1946.február 1-től a miniszterelnöki teendőket ideiglenesen ellátó államminiszter 1946.február 2-ig
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Propaganda Osztály vezetője, 1945 végétől Orbán Lászlóval, a KV Sajtó Osztály vezetője, 1945 végéig, a Szabad Nép főszerkesztője
1946. május 19. – 1946. október 1.
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szervezési, Káder, Tömegszervezési, Gazdasági valamint Információs Osztály, Szakszervezeti Bizottság, Központi Ellenőrző Bizottság, rendőrség, hadsereg)
Gerő Ernő (felügyeleti területe: Állampolitikai Osztály) közlekedésügyi miniszter
Horváth Márton a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kádár János a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Káder Osztály vezetője (Kiss Károllyal), a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára
Kiss Károly a KV Káder Osztály vezetője (Kádár Jánossal), a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
Kossa István a Szakszervezeti Tanács főtitkára
Kovács István a KV Szervezési Osztály vezetője
Nagy Imre a KV Falusi Bizottság elnöke
Rajk László főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: a KV levelezése, az űlések előkészitése,határozatok ellenőrzése,a Nagy-Budapesti Pártbizottság, a Propaganda,Közigazgatási valamint Falusi Osztály), belügyminiszter
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területe: irányitja a párt egész tevékenységét, vezeti a Titkárság és a Politikai Bizottság űléseit), miniszterelnökhelyettes-államminiszter
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a Propaganda Osztály vezetője (Orbán Lászlóval), a Szabad Nép főszerkesztője
A Politikai Bizottság póttagjai:
Apró Antal a KV Szakszervezeti Bizottság apparátusának vezetője
Szobek András közellátásügyi minisztériumi politikai államtitkár
1946. október 1. – 1947 januárja
Apró Antal a KV Szakszervezeti Bizottság apparátusának vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szervezési, Káder, Tömegszervezési, Gazdasági, valamint Információs Osztály, Szakszervezeti Bizottság, Központi Ellenőrző Bizottság, rendőrség, hadsereg), a KV Szervező Bizottság elnöke
Gerő Ernő (felügyeleti területe: Állampolitikai Osztály) közlekedésügyi miniszter
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: a KV levelezése, az űlések előkészitése, határozatok ellenőrzése, a Nagy-Budapesti Pártbizottság, a Propaganda, Közigazgatási valamint Falusi Osztály), a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára
Kossa István a Szakszervezeti Tanács főtitkára
Nagy Imre a KV Falusi Bizottság elnöke
Rajk László belügyminiszter
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területe: irányitja a párt egész tevékenységét, vezeti a KV Titkárság és a Politikai Bizottság űléseit), miniszterelnökhelyettes-államminiszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Révai József a Szabad Nép főszerkesztője, az KV Értelmiségi Osztály vezetője
A Politikai Bizottság póttagjai:
Horváth Márton a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kovács István a KV Szervezési Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Szobek András földművelésügyi minisztériumi politikai államtitkár
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Dögei Imre az Újgazdák és Földhözjuttatottak Szövetségének főtitkára, KV-póttag
Köböl József a Nagy-Budapesti Pártbizottság Szervezési Osztályának vezetője, KV-póttag
Orbán László KV-tag
Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1947 januárja – 1948. június 14.
Apró Antal a KV Szakszervezeti Bizottság apparátusának vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja, 1948.március 10-től az MKP-SZDP közös Szervező Bizottság tagja a pártegyesülésig
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szervezési, Káder, Tömegszervezési, Gazdasági, valamint Információs Osztály, Szakszervezeti Bizottság, Központi Ellenőrző Bizottság, rendőrség, hadsereg 1947 végéig, utána: Szervezési Osztály, Nő- Ifjúsági és Sportbizottság, Agitációs, Gazdasági, Rendőr-Katona valamint Információs Osztály), a KV Szervező Bizottság elnöke, 1948. március 10-től az MKP-SZDP közös Politikai Bizottság tagja, a közös Szervező Bizottság elnöke a pártegyesülésig
Gerő Ernő (felügyeleti területe: Állampolitikai Osztály, 1947 végéig utána: Állampolitikai valamint Szövetkezeti Osztály) közlekedésügyi miniszter, 1948.március 10-től az MKP-SZDP közös Politikai Bizottság tagja az egyesülésig
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: a KV levelezése, az ülések előkészítése, határozatok ellenőrzése, a Nagy-Budapesti Pártbizottság, a Propaganda, Közigazgatási valamint Falusi Osztály: 1947 végéig,utána Szakszervezeti valamint a Sport Osztály), a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára, 1948.március 10-től az MKP-SZDP közös Szervező Bizottság tagja az egyesülésig
Kossa István a Szakszervezeti Tanács főtitkára
Nagy Imre (felügyeleti területe 1947 végétől a Falusi Osztály) a KV Falusi (1948.májusától Agrárpolitikai) Bizottság elnöke, 1947.szeptember 16-tól az Országgyűlés elnöke
Rajk László (felügyeleti területe: 1947 végétől Közigazgatási Osztály) belügyminiszter, 1948.március 10-től az MKP-SZDP közös Politikai Bizottság tagja az egyesülésig
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területe: irányitja a párt egész tevékenységét, vezeti a KV Titkárság és a Politikai Bizottság űléseit), miniszterelnökhelyettes-államminiszter, 1947.május 14-től a miniszterelnöki teendőket a miniszterelnök távollétében ellátó miniszterelnökhelyettes 1947.május 31-ig, a KV Szervező Bizottság tagja, 1948.március 10-től az MKP-SZDP közös Politikai Bizottság tagja, 1948.március 19-től elnöke az egyesülésig
Révai József (felügyeleti területe: 1947 végétől az Oktatási valamint Külügyi Osztály) a Szabad Nép főszerkesztője, az KV Értelmiségi Osztály vezetője 1947.október 16-ig, utána a KV Külügyi Osztály vezetője,1948.március 10-től az MKP-SZDP közös Politikai Bizottság tagja az egyesülésig
A Politikai Bizottság póttagjai:
Horváth Márton (felügyeleti területe: 1947 végétől az Értelmiségi valamint a Sajtó Osztály), a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kovács István (felügyeleti területe: 1947 végétől a Tömegszervezési valamint a Káder Osztály), a KV Szervezési Osztály vezetője,a KV Szervező Bizottság tagja, 1948.március 10-től az MKP-SZDP közös Szervező Bizottság tagja
Szobek András földművelésügyi minisztériumi politikai államtitkár, 1947.december 31-től az Országos Közellátási Hivatal főtitkára is
A KV Szervező Bizottság tagja:
Nógrádi Sándor a KV Propaganda Osztály vezetője 1947 augusztusáig, utána miniszterelnökségi politikai államtitkár, KV-tag
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Dögei Imre az Újgazdák és Földhözjuttatottak Szövetségének főtitkára, KV-póttag
Köböl József a Nagy-Budapesti Pártbizottság Szervezési Osztályának vezetője, KV-póttag
Orbán László 1947 augusztusától a KV Propaganda Osztály vezetője, KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1948. június 14. – 1948. november 28.
Apró Antal a KV Szakszervezeti Bizottság apparátusának vezetője 1948.augusztus 7-ig, utána a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szervezési és Instruktor, Pártgazdasági valamint Agitációs Osztály, Nő- Ifjúsági Bizottság),1948. szeptember 9-től honvédelmi miniszter, vezérezredes, a KV Szervező Bizottság elnöke
Gerő Ernő a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Állampolitikai valamint Szövetkezetpolitikai Osztály), közlekedési miniszter
Harustyák József a Népszava főszerkesztője,a Szaktanács (1948.október 2O-tól a Szakszervezetek Országos Tanácsának) elnöke
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szakszervezeti valamint Sport Osztály), a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára 1948.augusztus 18-ig, 1948.augusztus 5-től belügyminiszter
Kossa István a Szakszervezeti Tanács főtitkára 1948.augusztus 7-ig, 1948.augusztus 5-től ipari miniszter
Marosán György főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg), 1948.augusztus 18-tól a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Nagy Imre (felügyeleti területe: Falusi, 1948 májusától Agrárpolitikai Osztály) az Országgyűlés elnöke, 1948. június 8-ig, a KV Agrárpolitikai, 1948 októberétől Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság elnöke
Rajk László a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Közigazgatási Osztály), belügyminiszter 1948. augusztus 5-ig, utána külügyminiszter
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területe: irányitja a párt egész tevékenységét, vezeti a Titkárság és a Politikai Bizottság űléseit), miniszterelnökhelyettes-államminiszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Oktatási valamint Külügyi Osztály), a KV Külügyi Osztály vezetője (Komját Irénnel), a Szabad Nép főszerkesztője
Rónai Sándor kereskedelem és szövetkezetügyi miniszter
Szakasits Árpád pártelnök, a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), miniszterelnökhelyettes-államminiszter és iparügyi miniszter 1948. augusztus 5-ig, 1948. augusztus 3-tól köztársasági elnök, a KV Szervező Bizottság tagja
Vajda Imre az Országos Tervhivatal elnöke államtitkárként
A Politikai Bizottság póttagjai:
Horváth Mátron (felügyeleti területe: Értelmiségi valamint Sajtó Osztály), a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kovács István (felügyeleti területe: Tömegszervezési valamint Káder Osztály) a KV Szervezési Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Vas Zoltán a Gazdasági Főtanács főtitkára
A KV Szervező Bizottság további tagjai:
Köböl József a Nagy-Budapesti Pártbizottság másodtitkára, KV-tag
Orbán László a KV Propaganda Osztály vezetője, KV-tag
Révész Ferenc az Anyag és Adatszolgáltatás szerkesztője, KV-tag
Szőnyi Tibor a KV Káder Osztály vezetője, KV-tag
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Erdei Mihály a KV Agrárpolitikai (1948.október 28-tól Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai) Osztály vezetője, KV-tag
Szirmai István a KV Szervező Bizottság titkárságának vezetője, KV-póttag
Szurdi István a KV Szervezési Osztály helyettes vezetője, KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1948. november 28. – 1949. június 11.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szervezési és Instruktor, Pártgazdasági valamint Agitációs Osztály, Nő-, Ifjúsági Bizottság 1949.február 17-ig,utána Pártgazdasági Osztály, Ifjúsági, Nő- és Sportbizottság), honvédelmi miniszter, vezérezredes, a KV Szervező Bizottság elnöke
Gerő Ernő főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Állampolitikai valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), közlekedési miniszter 1949.február 18-ig,1948.december 10-től pénzügyminiszter
Harustyák József a Népszava főszerkesztője, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Szakszervezeti valamint Sport Osztály 1949.február 17-ig,utána: Káder Osztály), belügyminiszter
Kossa István iparügyi miniszter
Marosán György főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg), a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Nagy Imre (felügyeleti területe: Agrárpolitikai Osztály), az Országgyűlés elnöke 1948.június 8-ig, a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság elnöke
Rajk László a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Közigazgatási Osztály 1949.február 17-ig,utána: Külügyi Osztály), külügyminiszter, 1949.május 20-ig, a KV Szervező Bizottság tagja, 1949.május 3O-tól letartóztatásban
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területe: irányitja a párt egész tevékenységét, vezeti a Titkárság és a Politikai Bizottság űléseit), miniszterelnökhelyettes-államminiszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Oktatási valamint Külügyi Osztály 1949.február 17-ig,utána: Oktatási, Propaganda valamint Kulturális Osztály), a KV Külügyi Osztály vezetője (Komját Irénnel) 1949.február 17-ig, a Szabad Nép főszerkesztője
Rónai Sándor kereskedelem és szövetkezetügyi miniszter
Szakasits Árpád pártelnök, a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg 1949.február 17-ig, utána: Tömegszervezési Osztály), köztársasági elnök, a KV Szervező Bizottság tagja
Vajda Imre az Országos Tervhivatal elnöke államtitkárként
A Politikai Bizottság póttagjai:
Horváth Márton (felügyeleti területe: Értelmiségi valamint Sajtó Osztály) a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kovács István (felügyeleti területe: Tömegszervezési valamint Káder Osztály 1949.február 17-ig,utána: Szervezési Osztály), a KV Titkárság tagja, a KV Szervezési Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Vas Zoltán a Gazdasági Főtanács főtitkára
A KV Szervező Bizottság további tagjai:
Köböl József a Nagy-Budapesti Pártbizottság másodtitkára, KV-tag
Nógrádi Sándor miniszterelnökségi politikai államtitkár 1948.december 3-ig, utána a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, KV-tag
Orbán László a KV Propaganda Osztály vezetője, KV-tag
Révész Ferenc az Anyag és Adatszolgáltatás szerkesztője, KV-tag
Szőnyi Tibor a KV Káder Osztály vezetője,KV-tag, 1949.május 17-től letartóztatásban
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Erdei Mihály a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője, KV-tag
Szirmai István a KV Szervező Bizottság Titkárságának vezetője, KV-póttag
Szurdi István a KV Szervezési Osztály helyettes vezetője, KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1949. június 11. – 1949. szeptember 3.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Pártgazdasági Osztály, Ifjúsági, Nő- és Sportbizottság), honvédelmi miniszter, vezérezredes, a KV Szervező Bizottság elnöke
Gerő Ernő főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Államgazdasági, valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Népgazdasági Tanács elnöke, államminiszter
Harustyák József a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, a Népszava főszerkesztője
Kádár János főtitkárhelyettes a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Káder Osztály), belügyminiszter
Kossa István pénzügyminiszter
Marosán György főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg), a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára 1949.július 1-ig, 1949.június 11-től könnyűipari miniszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Nagy Imre a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság elnöke
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), miniszterelnökhelyettes-államminiszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Oktatási, Propaganda valamint Kulturális Osztály), a Szabad Nép főszerkesztője, népművelési miniszter
Rónai Sándor külkereskedelmi miniszter
Szakasits Árpád pártelnök, a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Tömegszervezési Osztály), köztársasági elnök (1949.augusztus 23-tól az Elnöki Tanács elnöke), a KV Szervező Bizottság tagja
Vajda Imre belkereskedelmi minisztériumi államtitkár
A Politikai Bizottság póttagjai:
Horváth Márton (felügyeleti területe: Sajtó Osztály), a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kovács István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Szervezési és Instruktor Osztály), a KV Szervezési és Instruktor Osztály vezetője, 1949.július 1-től a Nagy-Budapesti Pártbizottság titkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Vas Zoltán az Országos Tervhivatal elnöke
A KV Szervező Bizottság további tagjai:
Köböl József a Nagy-Budapesti Pártbizottság másodtitkára 1949.július 2O-ig, utána Budapest alpolgármestere, KV-tag
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
Orbán László a KV Propaganda Osztály vezetője, KV-tag
Révész Ferenc az Anyag és Adatszolgáltatás szerkesztője, KV-tag
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Erdei Mihály a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője, KV-tag
Szirmai István a KV Szervező Bizottság apparátusának vezetője 1949 júniusáig, utána a KV Ifjúsági Nő- és Sport Bizottság vezetője, KV-póttag
Szurdi István a KV Szervezési Osztály helyettes vezetője, KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly 1949.augusztus 23-tól az Elnöki Tanács elnökhelyettese, KV-tag
1949. szeptember 3. – 1950. április 25.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Pártgazdasági Osztály, Ifjúsági, Nő- és Sportbizottság), honvédelmi miniszter, vezérezredes, a KV Szervező Bizottság elnöke
Gerő Ernő főtitkárhelyettes (felügyeleti területe; Államgazdasági valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Népgazdasági Tanács elnöke
Harustyák József a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, a Népszava főszerkesztője
Horváth Márton (felügyeleti területét nem határozták meg), a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Káder Osztály), belügyminiszter
Kossa István pénzügyminiszter 1950.február 25-ig, utána az Országos Munkaügyi Bizottság elnöke
Kovács István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Szervezési és Instruktor Osztály), a KV Szervezési és Instruktor Osztály vezetője, a Nagy -Budapesti Pártbizottság titkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Marosán György főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg), könnyűipari miniszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), miniszterelnökhelyettes-államminiszter 1949.szeptember 5-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság tagja
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Oktatási, Kulturális valamint Propaganda Osztály), a Szabad Nép főszerkesztője, népművelési miniszter
Rónai Sándor külkereskedelmi miniszter
Szakasits Árpád pártelnök, a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Tömegszervezési Osztály), az Elnöki Tanács elnöke, a KV Szervező Bizottság tagja,195O.április 24-től letartóztatásban
Vajda Imre belkereskedelmi minisztériumi államtitkár
A Politikai Bizottság póttagja:
Vas Zoltán az Országos Tervhivatal elnöke
A KV Szervező Bizottság további tagjai:
Köböl József Budapest alpolgármestere, KV-tag
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
Orbán László a KV Propaganda Osztály vezetője, KV-tag
Révész Ferenc az Anyag és Adatszolgáltatás szerkesztője, KV-tag
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Erdei Mihály a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője, KV-tag
Szurdi István a Heves Megyei Pártbizottság titkára, KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly az Elnöki Tanács elnökhelyettese, KV-tag
1950. április 25. – 1950. május 31.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Pártgazdasági Osztály, Ifjúsági, Nő- és Sportbizottság), honvédelmi miniszter, vezérezredes, a KV Szervező Bizottság elnöke
Gerő Ernő főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Államgazdasági valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Népgazdasági Tanács elnöke, államminiszter, 195O.május 9-től külkereskedelmi miniszter 195O. május 3O-ig
Harustyák József a SZOT elnöke, a Népszava főszerkesztője
Horváth Márton (felügyeleti területe: Sajtó Osztály), a Szabad Nép felelős szerkesztője
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Káder Osztály), belügyminiszter
Kossa István az Országos Munkaügyi Bizottság elnöke
Kovács István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Szervezési és Instruktor Osztály), a KV Szervezési és Instruktor Osztály vezetője, a Budapesti Pártbizottság titkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Marosán György főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg), könnyűipari miniszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság tagja
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Oktatási, Propaganda valamint Kulturális Osztály), a Szabad Nép főszerkesztője, népművelési miniszter
Rónai Sándor külkereskedelmi miniszter 1950.május 8-ig, utána az Elnöki Tanács elnöke
Vajda Imre belkereskedelmi minisztériumi államtitkár
A Politikai Bizottság póttagja:
Vas Zoltán az Országos Tervhivatal elnöke
A KV Szervező Bizottság további tagjai:
Köböl József Budapest alpolgármestere, KV-tag
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
Orbán László a KV Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, KV-tag
Révész Ferenc az Anyag és Adatszolgáltatás szerkesztője, KV-tag
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Erdei Mihály a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője, KV-tag
Szurdi István a Heves megyei Pártbizottság titkára, KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly az Elnöki Tanács elnökhelyettese, KV-tag
1950. május 31. – 1950. augusztus 16.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg), honvédelmi miniszter, vezérezredes, a KV Szervező Bizottság tagja
Gerő Ernő főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Államgazdasági, valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Népgazdasági Tanács elnöke, államminiszter
Harustyák József a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, a Népszava főszerkesztője
Horváth Márton (felügyeleti területét nem határozták meg),a Szabad Nép felelős szerkesztője 195O. június 3-ig, utána a KV Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg),belügyminiszter 195O. június 23-ig, a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kossa István az Országos Munkaügyi Bizottság elnöke
Kovács István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a Budapesti Pártbizottság titkára 195O. június 25-ig, utána a KV Káder Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Marosán György főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: 195O. júniusától az Adminisztratív Osztály), könnyűipari miniszter 195O. augusztus 4-ig, a KV Szervező Bizottság tagja, 1950. július 6-ról 7-re virradó éjszaka letartóztatták
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság elnöke
Révai József főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda Osztály), a Szabad Nép főszerkesztője 195O. június 3-ig, népművelési miniszter
Rónai Sándor az Elnöki Tanács elnöke
Szabó István honvédelmi miniszterhelyettes, altábornagy
Vajda Imre belkereskedelmi minisztériumi államtitkár
Zöld Sándor belügyi adminisztratív államtitkár 195O. június 23-ig,utána belügyminiszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Piros László az Államvédelmi Hatóság Határőrségének parancsnoka, vezérőrnagy
Vas Zoltán (felügyeleti területe: a Bizalmas Ügykezelési valamint Nemzetközi Kapcsolatok Osztály) az Országos Tervhivatal elnöke
Zsofinyecz Mihály nehézipari miniszter
A KV Titkárság további tagjai:
Dénes István (felügyeleti területét nem határozták meg),a KV-Iroda vezetője, a KV Szervező Bizottság póttagja, KV-tag
Hegedüs András (felügyeleti területét nem határozták meg),a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság póttagja, KV-tag
A KV Szervező Bizottság további tagjai:
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
Révész Ferenc az Anyag és Adatszolgáltatás szerkesztője, KV-tag
A KV Szervező Bizottság további póttagjai:
Hidas István a VIII. Kerületi Pártbizottság titkára 1950. június 25-ig, utána a Budapesti Pártbizottság titkára, KV-tag
Tausz János a pártapparátus munkatársa 1950. augusztus 4-ig, utána belkereskedelmi minisztériumi államtitkár, KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly az Elnöki Tanács elnökhelyettese,a KV Szervező Bizottság tagja, KV-tag
1950. augusztus 16. – 1951. március 1.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály főtitkárhelyettes (a felügyeleti területét nem határozták meg), honvédelmi miniszter, vezérezredes, a KV Szervező Bizottság tagja
Gerő Ernő főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Államgazdasági valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Népgazdasági Tanács elnöke, államminiszter
Harustyák József a SZOT elnöke, a Népszava főszerkesztője
Horváth Márton a KV Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kádár János főtitkárhelyettes (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kossa István az Országos Munkaügyi Bizottság elnöke 195O.december 16-ig, utána a kohó- és gépipari miniszter első helyettese
Kovács István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Káder Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság elnöke
Révai József főtitkárhelyettes (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda Osztály), népművelési miniszter
Rónai Sándor az Elnöki Tanács elnöke
Szabó István honvédelmi miniszterhelyettes, altábornagy
Zöld Sándor belügyminiszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Piros László az Államvédelmi Hatóság Határőrségének parancsnoka, vezérőrnagy
Vas Zoltán (felügyeleti területe: Bizalmas Ügykezelési valamint Nemzetközi Kapcsolatok Osztály) az Országos Tervhivatal elnöke
Zsofinyecz Mihály nehézipari miniszter 1950. december 16-ig, utána kohó- és gépipari miniszter
A KV Titkárság további tagjai:
Dénes István (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Irodájának vezetője, a KV Szervező Bizottság póttagja, KV-tag
Hegedüs András (a felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitkai Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság póttagja, KV-tag
A KV Szervező Bizottság további tagja:
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, KV-tag
A KV Szervező Bizottság póttagjai:
Hidas István a Budapesti Pártbizottság titkára, KV-tag
Tausz János belkereskedelmi minisztériumi államtitkár, KV-tag
1951. március 1. – 1951. április 20.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), honvédelmi miniszter, vezérezredes
Gerő Ernő a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Államgazdasági valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Népgazdasági Tanács elnöke, államminiszter
Harustyák József a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, a Népszava főszerkesztője
Hegedüs András a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Horváth Márton a KV Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kádár János a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság tagja
Kovács István a KV Káder Osztály vezetője, a KV titkára (de nem tagja a Titkárságnak), a KV Szervező Bizottság tagja
Nagy Imre a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Adminisztratív Osztály vezetője, élelmezési miniszter
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság elnöke
Révai József a KV-Titkárság tagja (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda Osztály), népművelési miniszter
Rónai Sándor az Elnöki Tanács elnöke, a KV Szervező Bizottság tagja
Szabó István honvédelmi miniszterhelyettes, altábornagy
Vas Zoltán (felügyeleti területe: Bizalmas Ügykezelési valamint Nemzetközi Kapcsolatok Osztály), az Országos Tervhivatal elnöke
Zöld Sándor belügyminiszter
Zsofinyecz Mihály kohó- és gépipari miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Dénes István 1951.március 29-től a DISZ főtitkára,a KV Szervező Bizottság tagja
Hidas István a Budapesti Pártbizottság titkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Kristóf István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg)
Piros László az Államvédelmi Hatóság Határőrségének parancsnoka, vezérőrnagy
A KV Szervező Bizottság további tagja:
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
1951. április 20. – 1951. május 22.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), honvédelmi miniszter, vezérezredes
Gerő Ernő a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Államgazdasági valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Népgazdasági Tanács elnöke, államminiszter
Harustyák József a SZOT elnöke, a Népszava főszerkesztője
Hegedüs András a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg),a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Horváth Márton a KV Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kádár János a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja, letartóztatásban
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, az Elnöki Tanács elnökhelyettese 1951.május 12-ig, utána külügyminiszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Kovács István a KV Káder Osztály vezetője, a KV titkára (de nem tagja a Titkárságnak), a KV Szervező Bizottság tagja
Nagy Imre a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Adminisztratív Osztály vezetője, élelmezési miniszter
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság elnöke
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda Osztály), népművelési miniszter
Rónai Sándor az Elnöki Tanács elnöke, a KV Szervező Bizottság tagja
Szabó István honvédelmi miniszterhelyettes, altábornagy
Vas Zoltán (felügyeleti területe: Bizalmas Ügykezelési valamint Nemzetközi Kapcsolatok Osztály), az Országos Tervhivatal elnöke
Zsofinyecz Mihály kohó- és gépipari miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Dénes István a DISZ főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Hidas István a Budapesti Pártbizottság titkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Kristóf István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), 1951 április végétől a KV Párt- és Tömegszervezeti Osztály vezetője
Piros László az Államvédelmi Hatóság Határőrségének parancsnoka, vezérőrnagy
A KV Szervező Bizottság további tagja:
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
1951. május 22. – 1953. február 26.
Apró Antal a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára 1952.január 17-ig, 1952.január 5-től építőanyag-ipari miniszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), honvédelmi miniszter, vezérezredes 1952.november 14-ig, utána hadseregtábornok
Gerő Ernő a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Államgazdasági valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály - az előbbit 1952-ben kettéválasztották: Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi, valamint Ipari és Közlekedési Osztályra), a Népgazdasági Tanács elnöke 1952.november 30-ig, államminiszter 1952.november 14-ig, 1952.november 14-től a Minisztertanács elnökhelyettese
Harustyák József a SZOT elnöke, a Népszava főszerkesztője
Hegedüs András a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály vezetője 1952.január 5-ig, 1951.november 3-tól földművelésügyi miniszterhelyettes, 1952.január 5-ig, utána az állami mező- és erdőgazdaságok minisztere, 1952.június 6-ig, utána az állami gazdaságok és erdők minisztere, a KV Szervező Bizottság tagja
Hidas István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a Budapesti Pártbizottság titkára 1952.november 14-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság tagja
Horváth Márton a KV Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, külügyminiszter 1952.november 14-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság tagja
Kovács István a KV Káder Osztály vezetője 1952. január 17-ig, utána a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője, a KV titkára (de nem tagja a KV Titkárságnak), a KV Szervező Bizottság tagja
Kristóf István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg),a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője 1952.január 17-ig, utána a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Nagy Imre a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a KV Adminisztratív Osztály vezetője 1952. júliusáig, élelmezésügyi miniszter 1952.január 5-ig, utána begyűjtési miniszter 1952.november 14-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese 1952. augusztus 14-ig, utána a Minisztertanács elnöke, a KV Szervező Bizottság elnöke
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda Osztály), népművelési miniszter
Rónai Sándor az Elnöki Tanács elnöke 1952. augusztus 14-ig, utána az Országgyűlés elnöke, a KV Szervező Bizottság tagja
Szabó István honvédelmi miniszterhelyettes, altábornagy
Vas Zoltán (felügyeleti területe: Bizalmas Ügykezelési valamint Nemzetközi Kapcsolatok Osztály), az Országos Tervhivatal elnöke
Zsofinyecz Mihály kohó- és gépipari miniszter 1952.január 5-ig,utána középgépipari miniszter, 1952.december 6-tól megbízott kohászati miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Dénes István a DISZ főtitkára,a KV Szervező Bizottság tagja
Házi Árpád belügyminiszter 1952. november 14-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese
Piros László az Államvédelmi Hatóság Határőrségének parancsnoka, vezérőrnagy
A KV Szervező Bizottság további tagja:
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
1953. február 26. – 1953. június 28.
Ács Lajos a KV Párt és Tömegszervezetek Osztály vezetője
Apró Antal épitőanyag-ipari miniszter, a KV Szervező Bizottság tagja
Farkas Mihály a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), honvédelmi miniszter, hadseregtábornok
Gerő Ernő a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi, Ipari és Közlekedési valamint Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Osztály), a Minisztertanács elnökhelyettese
Harustyák József a SZOT elnöke 1953. március 1-ig, a Népszava főszerkesztője 1953. máricus 1-ig, utána a Vegyipari Minisztériumban dolgozott
Hegedüs András a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), az állami gazdaságok és erdők minisztere, a KV Szervező Bizottság tagja
Hidas István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság tagja
Horváth Márton a KV Agitációs és Propaganda Osztály vezetője, a KV Szervező Bizottság tagja
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Szervező Bizottság tagja
Kristóf István a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a SZOT főtitkára 1953.március 1-ig, utána a SZOT elnöke
Nagy Imre a KV Titkárság tagja (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnökhelyettese
Rákosi Mátyás főtitkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács elnöke, a KV Szervező Bizottság elnöke
Révai József a KV Titkárság tagja (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda Osztály), népművelési miniszter
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke, a KV Szervező Bizottság tagja
Szabó István honvédelmi miniszterhelyettes, altábornagy
Zsofinyecz Mihály középgépipari miniszter, megbizott kohászati miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Dénes István a DISZ főtitkára, a KV Szervező Bizottság tagja
Házi Árpád a Minisztertanács elnökhelyettese
Piros László az Államvédelmi Hatóság Határőrségének parancsnoka, vezérőrnagy
A KV Szervező Bizottság további tagja:
Nógrádi Sándor a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségének főnöke, altábornagy, KV-tag
1953. június 28. – 1953. augusztus 12.
(A felügyeleti területeket július 15-én jelölték ki)
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, Pártgazdasági, valamint Mezőgazdasági Osztály)
Földvári Rudolf a Budapesti Pártbizottság titkára
Gerő Ernő 1953. július 4-től a Minisztertanács első elnökhelyettese, 1953.július 4-től belügyminiszter
Hegedüs András 1953. július 4-től a Minisztertanács első elnökhelyettese, 1953.július 4-től földművelésügyi miniszter
Hidas István 1953.július 4-től nehézipari miniszter
Kristóf István a SZOT elnöke
Nagy Imre 1953.július 4-től a Minisztertanács elnöke
Rákosi Mátyás első titkár (felügyeleti területe ideiglenesen: Agitációs és Propaganda Osztály, Központi Ellenőrző Bizottság, Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály), a Minisztertanács elnöke 1953.július 4-ig
Zsofinyecz Mihály 1953.július 4-től kohó- és gépipari miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István vezérkari főnök 1953.augusztus 11-ig, 1953. július 4-től honvédelmi miniszter, altábornagy
Szalai Béla 1953. július 4-től az Országos Tervhivatal elnöke
További KV-titkár:
Vég Béla (felügyeleti területe: Ipari és Közlekedési, Adminisztratív valamint Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda), KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly a Minisztertanács elnökhelyettese 1953. július 4-ig, KV-tag
1953. augusztus 12. – 1953. október 31.
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, Pártgazdasági valamint Mezőgazdasági Osztály)
Farkas Mihály KV-titkár (felügyeleti területe szeptember 30-tól: Agitációs és Propaganda valamint Adminisztratív Osztály), hadseregtábornok
Földvári Rudolf a Budapesti Pártbizottság titkára
Gerő Ernő a Minisztertanács első elnökhelyettese, belügyminiszter
Hegedüs András a Minisztertanács első elnökhelyettese, földművelésügyi miniszter
Hidas István nehézipari miniszter
Kristóf István a SZOT elnöke
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke
Rákosi Mátyás első titkár (felügyeleti területe ideiglenesen: Agitációs és Propaganda, Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály, Központi Ellenőrző Bizottság, szeptember 30-ig, utána Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály Központi Ellenőrző Bizottság)
Zsofinyecz Mihály kohó- és gépipari miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István honvédelmi miniszter, altábornagy
Szalai Béla az Országos Tervhivatal elnöke
További KV-titkár:
Vég Béla (felügyeleti területe: Ipari és Közlekedési, Adminisztratív, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda szeptember 30-ig,utána Ipari és Közlekedési, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda), KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1953. október 31. – 1954. május 30.
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, Pártgazdasági valamint Mezőgazdasági Osztály)
Apró Antal az épitésügyi miniszter első helyettese 1953.november 18-ig,utána a Minisztertanács elnökhelyettese
Farkas Mihály KV-titkár (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda valamint Adminisztratív Osztály), hadseregtábornok
Földvári Rudolf a Budapesti Pártbizottság titkára
Gerő Ernő a Minisztertanács első elnökhelyettese, belügyminiszter
Hegedüs András a Minisztertanács első elnökhelyettese, földművelésügyi miniszter
Hidas István nehézipari miniszter
Kristóf István a SZOT elnöke
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke
Rákosi Mátyás első titkár (felügyeleti területe: Központi Ellenőrző Bizottság, Terv- Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály)
Zsofinyecz Mihály kohó- és gépipari miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István honvédelmi miniszter, altábornagy 1954-ig, utána vezérezredes
Szalai Béla az Országos Tervhivatal elnöke
További KV-titkár:
Vég Béla (felügyeleti területe: Ipari és Közlekedési, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda), KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1954. május 30. – 1955. április 14.
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, valamint Pártgazdasági Osztály, 1954. október 27-ig,utána Adminisztratív Osztály is)
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Farkas Mihály KV-titkár (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda, Adminisztratív Osztály valamint a Szabad Nép operatív irányítása, 1954. július 5-ig, utána Tudományos és Kulturális Osztály is, 1954. október 27-ig, utána Agitációs és Propaganda, Tudományos és Kulturális , valamint Terv- és Pénzügyi Osztály, a HM katonai szakkérdései), hadseregtábornok
Gerő Ernő a Minisztertanács első elnökhelyettese, belügyminiszter 1954.július 6-ig
Hegedüs András a Minisztertanács első elnökhelyettese, földművelésügyi miniszter 1954.október 31-ig
Hidas István nehézipari miniszter 1954. október 9-ig,utána vegyipari és energiaügyi miniszter 1954.október 31-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke
Rákosi Mátyás első titkár (felügyeleti területe: Központi Ellenőrző Bizottság, Központi Reviziós Bizottság, Terv- Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály, a Minisztertanács határozatainak ellenőrzése 1954.június 30-ig,utána Központi Ellenőrző Bizottság, Központi Reviziós Bizottság, a Minisztertanács határozatainak ellenőrzése, 1954.október 27-ig utána nem határozták meg)
Szalai Béla az Országos Tervhivatal elnöke 1954.október 31-ig, utána könnyűipari miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István honvédelmi miniszter, vezérezredes
Mekis József a Vasas Szakszervezet elnöke, 1954. június 26-tól a SZOT főtitkára
További KV-titkárok:
Vég Béla (felügyeleti területe: Ipari és Közlekedési, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda június 30-ig,utána Ipari és Közlekedési, Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda október 27-ig, utána Ipari és Közlekedési Osztály Nehézipari, Közlekedési valamint Könnyűipari Szektor, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda), KV-tag
Matolcsi János (felügyeleti területe: Mezőgazdasági Osztály, október 27-ig,utána emellett Begyüjtési valamint Élelmiszeripari Szektor), KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1955. április 14. –1955. szeptember 2.
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, Adminisztratív, Agitációs és Propaganda valamint Pártgazdasági Osztály)
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Gerő Ernő a Minisztertanács első elnökhelyettese
Hegedüs András a Minisztertanács első elnökhelyettese 1955.április 18-ig, utána a Minisztertanács elnöke
Hidas István a Minisztertanács elnökhelyettese
Kovács István a Budapesti Pártbizottság titkára
Mekis József a SZOT főtitkára 1955. április 30-ig, 1955. április 18-tól a Minisztertanács elnökhelyettese
Rákosi Mátyás első titkár (felügyeleti területét nem határozták meg)
Szalai Béla könnyűipari miniszter
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István honvédelmi miniszter, vezérezredes
Piros László belügyminiszter
További KV-titkárok:
Matolcsi János (felügyeleti területe: Mezőgazdasági Osztály, Begyűjtési, Élelmiszeripari Szektor), KV-tag
Vég Béla (felügyeleti területe: Ipari és Közlekedési Osztály, Nehézipari, Közlekedési valamint Könnyűipari Szektor, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda), KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1955. szeptember 2. – 1955. november 11.
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, Adminisztratív, Agitációs és Propaganda valamint Pártgazdasági Osztály, Munkásmozgalmi Intézet)
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Gerő Ernő a Minisztertanács első elnökhelyettese
Hegedüs András a Minisztertanács elnöke
Hidas István a Minisztertanács elnökhelyettese
Kovács István a Budapesti Pártbizottság titkára
Mekis József a Minisztertanács elnökhelyettese
Rákosi Mátyás első titkár (felügyeleti területét nem határozták meg)
Szalai Béla KV-titkár (felügyeleti területe: Tudományos és Kulturális, Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály, Szabad Nép, Társadalmi Szemle), (könnyűipari miniszter 1955. szeptember 7-ig)
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István honvédelmi miniszter, vezérezredes
Piros László belügyminiszter
További KV-titkárok:
Matolcsi János (felügyeleti területe: Mezőgazdasági Osztály, Begyűjtési, Élelmiszeripari Szektor), KV-tag
Vég Béla (felügyeleti területe: Ipari és Közlekedési Osztály, Nehézipari, Közlekedési valamint Könnyűipari Szektor, Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya, KV Iroda), KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1955. november 11. – 1956. július 21.
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda, Mezőgazdasági, Pártgazdasági Osztály, Szabad Nép, Munkásmozalmi Intézet, valamint Baranya, Bács, Békés, Pest, Somogy megye)
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese, 1956. június 16-tól a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke
Gerő Ernő a Minisztertanács első elnökhelyettese
Hegedüs András a Minisztertanács elnöke
Hidas István a Minisztertanács elnökhelyettese
Kovács István KV-titkár (felügyeleti területe: a KV mellett működő kádercsoport 1955. december 20-ig, utána a Központi Ellenőrző Bizottság is), a Budapesti Pártbizottság titkára
Mekis József a Minisztertanács elnökhelyettese
Rákosi Mátyás első titkár (felügyeleti területe: Budapest)
Szalai Béla KV-titkár (felügyeleti területe: Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi, Tudományos és Kulturális Osztály, Társadalmi Szemle valamint Csongrád, Győr, Hajdú és Tolna megye)
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István honvédelmi miniszter, vezérezredes
Piros László belügyminiszter
További KV-titkárok:
Egri Gyula (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, Adminisztratív Osztály, Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoportfőnöksége, Pártélet, Heves, Komárom, Szabolcs, Szolnok és Vas megye, 1955. december 20-ig,utána a Legfőbb Ügyészség is), KV-tag
Vég Béla (Ipari Közlekedési, Vasútpolitikai, Nemzetközi Kapcsolatok Osztály, a Központi Vezetőség Irodája, Borsod, Fejér, Nógrád, Veszprém és Zala megye december 20-ig, utána az Elnöki Tanács titkára, KV Élelmiszeripari Csoport), KV-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Kiss Károly KV-tag
1956. július 21. - 1956. október 23/24. éjszaka
Ács Lajos KV-titkár (felügyeleti területe: Agitációs és Propaganda valamint Mezőgazdasági Osztály, Szabad Nép)
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának eknöke
Gerő Ernő első titkár (felügyeleti területét nem határozták meg), a Minisztertanács első elnökhelyettese 1956. július 30-ig
Hegedüs András a Minisztertanács elnöke
Hidas István a Minisztertanács elnökhelyettese 1956. július 30-ig, utána a Minisztertanács első elnökhelyettese
Kádár János KV-titkár (felügyeleti területe: Párt- és Tömegszervezetek, Pártgazdasági és Ügykezelési Osztály, Pártélet)
Kiss Károly (felügyeleti területe: Párttörténeti Intézet, a KV-tagok és póttagok munkájának szervezése), a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
Kovács István KV-titkár (felügyeleti területe: Káder Osztály), a Budapesti Pártbizottság titkára
Marosán György 1956. július 30-tól a Minisztertanács elnökhelyettese
Mekis József a Minisztertanács elnökhelyettese
Révai József (felügyeleti területe: a Tudományos és Kulturális Osztály tervezett szétválasztása után a Kulturális Osztály, valamint a Társadalmi Szemle), az Elnöki Tanás elnökhelyettese, (betegszabadsága alatt Szalai Béla helyettesítette)
Szalai Béla KV-titkár (felügyeleti területe: Terv-Pénzügyi és Kereskedelmi, Tudományos és Közoktatási Osztály)
A Politikai Bizottság póttagjai:
Bata István honvédelmi miniszter, vezérezredes
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Piros László belügyminiszter
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
További KV-titkárok:
Egri Gyula (felügyeleti területe: Adminisztrativ Osztály, Legfőbb Ügyészség, HM Politikai Főcsoportfőnökség, Elnöki Tanács), KV-tag
Vég Béla (felügyeleti területe: Ipari és Közlekedési, Vasútpolitikai valamint Külügyi Osztály, KV Iroda), KV-tag
1956. október 23/24. éjszaka – 1956. október 24.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Katonai Bizottságának elnöke
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Gerő Ernő első titkár (felügyeleti területe ismeretlen)
Hegedüs András a Minisztertanács elnöke
Kádár János KV-titkár (felügyeleti területe ismeretlen)
Kállai Gyula KV-titkár (felügyeleti területe ismeretlen), a KV Kulturális Osztály vezetője, népművelési miniszterhelyettes
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
Köböl József a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője
Marosán György a Minisztertanács elnökhelyettese
A Politikai Bizottság póttagjai:
Losonczy Géza a Magyar Nemzet főszerkesztője (tagságát nem fogadta el)
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
További KV-titkár:
Donáth Ferenc (megbizatását nem fogadta el), KV-tag
1956. október 24. – 1956. október 25.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese, a KV Katonai Bizottságának elnöke
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Gerő Ernő első titkár (felügyeleti területe ismeretlen)
Hegedüs András a Minisztertanács elnökhelyettese
Kádár János KV-titkár (felügyeleti területe ismeretlen)
Kállai Gyula KV-titkár (felügyeleti területe ismeretlen), a KV Kulturális Osztály vezetője, népművelési miniszterhelyettes
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
Köböl József a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke
A Politikai Bizottság póttagja:
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
1956.október 25. – 1956. október 28.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese, 1956. október 26-tól épitésügyi miniszter, a KV Katonai Bizottság elnöke
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Kádár János első titkár (felügyeleti területe ismeretlen)
Kállai Gyula KV-titkár (felügyeleti területe ismeretlen), a KV Kulturális Osztály vezetője, népművelési miniszterhelyettes
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
Köböl József a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetője
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke
A Politikai Bizottság póttagja:
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
1956. október 28. – 1956. október 30.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese, épitésügyi miniszter 1956. október 31-ig, a KV Katonai Bizottság elnöke
Kiss Károly a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
Kádár János a KV Elnökségének elnöke
Münnich Ferenc belügyminiszter
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke
1956. október 30. – 1956. november
Donáth Ferenc (felügyeleti területe november 2-ától: szervezési ügyek), 1956. november 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, 1956. november 22-én a szovjet hatóságok letartóztatták, majd internálták
Kádár János november 1-től titokban Moszkvában tárgyalt, 1956. november 2-től távollétében államminiszter, 1956. november 4-től a szolnoki Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke
Kopácsi Sándor Budapest rendőrfőkapitánya,1956. november 5-én a szovjet hatóságok letartóztatták
Losonczy Géza államminiszter, a sajtó és propaganda ügyek felelőse, 1956. november 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, 1956. november 22-én a szovjet hatóságok letartóztatták, majd internálták
Lukács György 1956. november 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, 1956. november 18-án a szovjet hatóságok letartóztatták, majd internálták
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke, külügyminiszter, 1956.november 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, 1956.november 22-én a szovjet hatóságok letartóztatták, majd internálták
Szántó Zoltán 1956.november 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, 1956. november 18-án a szovjet hatóságok letartóztatták, majd internálták
1956. november – 1957. február 26.
Apró Antal a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja, (1956. november 12-én) megbízva az iparügyek vezetésével
Biszku Béla a Budapesti Pártbizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának tagja (november 8-tól), 1956.december 8-tól a Budapesti Pártbizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke
Fehér Lajos a Népszabadság főszerkesztője 1956.november 24-ig, decembertől szénbányászati kormánybiztos
Kádár János a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke, 1957 január második felétől a sajtóban az Intéző Bizottság elnökeként is szerepelt
Kállai Gyula a KB Kulturális Osztály vezetője
Kiss Károly (feladata: "szervező titkár")
Marosán György a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja
Münnich Ferenc a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese, (1956. november 12-től) megbízva a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek vezetésével
1957. február 26. – 1957. június 29.
Apró Antal a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány iparügyek vezetésével megbízott tagja, 1957. május 9-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla 1957. február 28-tól a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja, a Budapesti Pártbizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke 1957. március 13-ig, 1957. március 1-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a belügyek vezetésével megbízott tagja, 1957. május 9-ig, utána belügyminiszter
Fehér Lajos szénbányászati kormánybiztos 1957. április végéig, utána a KB Falusi Osztály vezetője
Kádár János az Intéző Bizottság elnöke, pártszervező KB-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke
Kállai Gyula ideológiai és kulturális KB-titkár, 1957. február 28-tól a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja 1957. május 9-ig, 1957. március 1-től a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány művelődésügyek vezetésével megbízott tagja 1957. május 9-ig, utána művelődésügyi miniszter
Kiss Károly KB-titkár (felügyeleti területe: KEB, Pártgazdasági valamint Külügyi Osztály)
Marosán György adminisztrativ KB-titkár, 1957. április 30-tól a Budapesti Pártbizottság Intéző Bizottságának elnöke, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja 1957. május 9-ig, utána államminiszter
Münnich Ferenc 1957. február 28-tól a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első elnökhelyettese,megbízva a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek vezetésével 1957. március 1-ig
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány kereskedelmi ügyek vezetésével megbízott tagja 1957. február 28-ig
Somogyi Miklós a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
A KB-Titkárság további tagja:
Fock Jenő gazdaságpolitikai KB titkár, KB-tag
1957. június 29. - 1959. december 5.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese 1958. január 28-ig, utána a Minisztertanács első elnökhelyettese, 1957. október 22-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, 1958. január 25-ig
Biszku Béla belügyminiszter
Fehér Lajos a KB Falusi, majd Mezőgazdasági Osztály vezetője
Fock Jenő gazdaságpolitikai KB-titkár
Kádár János első titkár (felügyelte a Párt- és Tömegszervezetek Osztályt), a Minisztertanács elnöke 1958. január 28-ig, utána államminiszter
Kállai Gyula ideológiai és kulturális KB-titkár, művelődésügyi miniszter 1958. január 28-ig, utána államminiszter, 1958. január 25-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, 1958. májusától a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Kiss Károly KB-titkár (felügyeleti területe: KEB, Pártgazdasági valamint Külügyi Osztály), 1958. november 26-tól az Elnöki Tanács elnökhelyettese
Marosán György adminisztrativ KB-titkár,a Budapesti Pártbizottság első titkára 1959. november 2-ig, államminiszter
Münnich Ferenc a Minisztertanács első elnökhelyettese 1958. január 28-ig, utána a Minisztertanács elnöke
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
Somogyi Miklós a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Komócsin Zoltán a KISZ Országos Szervező Bizottságának elnöke 1957. október 27-ig, utána a KISZ KB első titkára
Nemes Dezső a Népszabadság Szerkesztő Bizottságának elnöke
1959. december 5. – 1961. szeptember 12.
Apró Antal a Minisztertanács első elnökhelyettese
Biszku Béla belügyminiszter
Fehér Lajos mezőgazdasági KB-titkár
Fock Jenő gazdaságpolitikai KB-titkár
Kádár János első titkár (felügyelte a Párt- és Tömegszervezetek Osztályt),államminiszter
Kállai Gyula államminiszter 1960. január 15-ig, utána a Minisztertanács első elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Kiss Károly KB-titkár (felügyeleti területe: KEB, Pártgazdasági valamint Külügyi Osztály), az Elnöki Tanács elnökhelyettese
Marosán György adminisztrativ KB-titkár,államminiszter 1960. január 15-ig
Münnich Ferenc a Minisztertanács elnöke
Nemes Dezső a Népszabadság Szerkesztő Bizottságának elnöke
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
Somogyi Miklós a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Gáspár Sándor a Budapesti Pártbizottság első titkára
Komócsin Zoltán a KISZ KB első titkára
Szirmai István ideológiai és kulturális KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1961. szeptember 12. – 1962. augusztus 16.
Apró Antal 1961. szeptember 13-tól a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla 1961. szeptember 13-tól a Minisztertanács elnökhelyettese
Fehér Lajos mezőgazdasági KB-titkár
Fock Jenő 1961. szeptember 13-tól a Minisztertanács elnökhelyettese
Kádár János első titkár (felügyelte a Párt- és Tömegszervezetek Osztályt), 1961. szeptember 13-tól a Minisztertanács elnöke
Kállai Gyula 1961. szeptember 13-tól a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Társadalmi Szemle főszerkesztője 1961 novemberéig
Kiss Károly az Elnöki Tanács elnökhelyettese 1961. október 7-ig, 1961. október 7-től az Elnöki Tanács titkára;
Marosán György adminisztrativ KB-titkár
Münnich Ferenc 1961. szeptember 13-tól államminiszter
Nemes Dezső külügyi KB-titkár
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
Somogyi Miklós a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Gáspár Sándor gazdaságpolitikai KB-titkár
Komócsin Zoltán a Népszabadság Szerkesztő Bizottságának elnöke
Szirmai István ideológiai és kulturális KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1962. augusztus 16. – 1962. október 12.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla a Minisztertanács elnökhelyettese
Fehér Lajos mezőgazdasági KB-titkár
Fock Jenő a Minisztertanács elnökhelyettese
Kádár János első titkár (felügyelte a Párt- és Tömegszervezetek Osztályt), a Minisztertanács elnöke
Kállai Gyula a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke
Marosán György adminisztrativ KB-titkár
Münnich Ferenc államminiszter
Nemes Dezső külügyi KB-titkár
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke
Somogyi Miklós a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Gáspár Sándor gazdaságpolitikai KB-titkár
Komócsin Zoltán a Népszabadság Szerkesztő Bizottságának elnöke
Szirmai István ideológiai és kulturális KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1962. október 12. – 1962. november 24.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla a Minisztertanács elnökhelyettese
Fehér Lajos adminisztrativ és mezőgazdasági KB-titkár
Kádár János első titkár (felügyelte a Párt- és Tömegszervezetek Osztályt), miniszterelnök
Kállai Gyula a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke
Münnich Ferenc államminiszter
Nemes Dezső külügyi KB-titkár
Rónai Sándor az Országgyűlés elnöke 1962. november 5-ig, utána nyugdijas
Somogyi Miklós a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Gáspár Sándor gazdaságpolitikai KB-titkár, 1962. október 30-tól a Budapesti Pártbizottság első titkára
Komócsin Zoltán a Népszabadság Szerkesztő Bizottságának elnöke
Szirmai István ideológiai és kulturális KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1962. november 24. – 1963. december 5.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla adminisztrativ KB-titkár (a Minisztertanács elnökhelyettese 1962. november 27-ig)
Fehér Lajos 1962. november 27-től a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Gáspár Sándor a Budapesti Pártbizottság első titkára
Kádár János első titkár (felügyelte a Párt- és Tömegszervezetek Osztályt), a Minisztertanács elnöke
Kállai Gyula a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Komócsin Zoltán a Népszabadság szerkesztő bizottságának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Münnich Ferenc államminiszter
Nemes Dezső külügyi KB-titkár
Rónai Sándor nyugdijas
Somogyi Miklós a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Szirmai István ideológiai és kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Ajtai Miklós az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Brutyó János a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Cseterki Lajos a Borsod megyei Pártbizottság első titkára
Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság elnöke
A KB Titkárság további tagja:
Németh Károly mezőgazdasági KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1963. december 5. – 1965. június 25.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla pártszervező KB-titkár
Fehér Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Gáspár Sándor a Budapesti Pártbizottság első titkára
Kádár János első titkár,a Minisztertanács elnöke
Kállai Gyula a Minisztertanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Komócsin Zoltán a Népszabadság Szerkesztő Bizottságának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Münnich Ferenc államminiszter
Nemes Dezső külügyi KB-titkár
Rónai Sándor nyugdijas
Somogyi Miklós a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Szirmai István ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Ajtai Miklós az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Brutyó János a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Cseterki Lajos kulturális KB-titkár
Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság elnöke
A KB Titkárság további tagjai:
Korom Mihály adminisztrativ KB-titkár
Németh Károly mezőgazdasági KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Szurdi István ipari KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1965. június 25. - 1965. szeptember 28.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla pártszervező KB-titkár
Fehér Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Fock Jenő a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Gáspár Sándor 1965. június 28-tól a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára;
Kádár János első titkár (a Minisztertanács elnöke 1965. június 30-ig)
Kállai Gyula 1965. június 30-tól a Minisztertanács elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Komócsin Zoltán külügyi KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Münnich Ferenc 1965. június 30-tól nyugdijas
Nemes Dezső a KB Párttörténeti Intézet igazgatója
Rónai Sándor nyugdijas
Somogyi Miklós 1965. június 28-tól nyugdijas
Szirmai István ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Ajtai Miklós az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Brutyó János 1965. június 28-tól a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Cseterki Lajos kulturális KB-titkár
Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság elnöke
A KB Titkárság további tagjai:
Korom Mihály adminisztrativ KB-titkár
Szurdi István ipari KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1965. szeptember 28. – 1966. december 3.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla pártszervező KB-titkár
Fehér Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Fock Jenő a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Kállai Gyula a Minisztertanács elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Komócsin Zoltán külügyi KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Münnich Ferenc nyugdijas
Nemes Dezső a KB Párttörténeti Intézet igazgatója
Somogyi Miklós nyugdijas
Szirmai István ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Ajtai Miklós az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
Brutyó János a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Cseterki Lajos kulturális KB-titkár
Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság elnöke
A KB Titkárság további tagjai:
Korom Mihály adminisztrativ KB-titkár
Szurdi István ipari KB-titkár, a KB Államgazdasági Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1966. december 3. – 1967. április 12.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla pártszervező és adminisztrativ KB-titkár, a KB Pártépítési Munkaközösség elnöke
Fehér Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség vezetője
Fock Jenő a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Kállai Gyula a Minisztertanács elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke
Komócsin Zoltán külügyi KB-titkár
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola igazgatója, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Szirmai István a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Ajtai Miklós az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly a Budapesti Pártbizottság tagja, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
A KB-Titkárság további tagjai:
Cseterki Lajos kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Pullai Árpád ideológiai KB titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Brutyó János a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke 1966. december 19-ig
1967. április 12. - 1969. szeptember 29.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla pártszervező és adminisztrativ KB-titkár, a KB Pártépítési Munkaközösség vezetője
Fehér Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség vezetője
Fock Jenő 1967. április 14-től a Minisztertanács elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Kállai Gyula 1967. április 14-től az Országgyűlés elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke
Komócsin Zoltán külügyi KB-titkár
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola igazgatója, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Szirmai István a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke 1969. március 6-ig
A Politikai Bizottság póttagjai:
Ajtai Miklós 1967. április 14-től a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja, 1969. március 9-től a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly a Budapesti Pártbizottság első titkára, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
A KB Titkárság további tagjai:
Aczél György kulturális KB-titkár, művelődési miniszterhelyettes 1967. április 18-ig, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja 1969. március 6-ig, utána a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
Pullai Árpád ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1969. szeptember 29. – 1970. november 28.
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese
Biszku Béla pártszervező és adminisztrativ KB titkár, a KB Pártépítési Munkaközösség vezetője
Fehér Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Fock Jenő a Minisztertanács elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Kállai Gyula az Országgyűlés elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke
Komócsin Zoltán külügyi KB-titkár
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola igazgatója, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
A Politikai Bizottság póttagjai:
Ajtai Miklós a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Czinege Lajos honvédelmi miniszter, vezérezredes
Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly a Budapesti Pártbizottság első titkára, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
A KB Titkárság további tagjai:
Aczél György kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
Pullai Árpád ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1970. november 28. – 1974. március 20.
Aczél György kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke, 1971. április 29-től a KB Kulturpolitikai Munkaközösség elnöke
Apró Antal a Minisztertanács elnökhelyettese 1971. május 12-ig,utána az Országgyűlés elnöke
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Biszku Béla felső szintű pártszervező és adminisztrativ KB-titkár, a KB Pártépitési Munkaközösségének elnöke, 1973. január 30-tól a KB Titkárság Testnevelési és Sport Bizottság elnöke
Fehér Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Fock Jenő a Minisztertanács elnöke
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Kállai Gyula az Országgyűlés elnöke 1971. május 12-ig, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Komócsin Zoltán külügyi (1973. április 18-ig) KB-titkár
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola igazgatója, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly a Budapesti Pártbizottság első titkára, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Nyers Rezső gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
A KB Titkárság további tagjai:
Óvári Miklós ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Pullai Árpád alsó szintű pártszervező (1973. április 18-tól megbizott külügyi) KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság elnöke, a KB Pártépítési Munkaközösség tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1974. március 20. – 1974. május 28.
Aczél György a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, a KB Kulturpolitikai Munkaközösség elnöke
Apró Antal az Országgyűlés elnöke
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Biszku Béla felső szintű pártszervező és adminisztrativ KB-titkár, a KB Pártépitési Munkaközösség valamint a KB Titkárság Testnevelési és Sport Bizottságának elnöke
Fehér Lajos 1974. március 21-től nyugdíjas
Fock Jenő a Minisztertanács elnöke
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Kállai Gyula a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Komócsin Zoltán KB-titkár,a Népszabadság főszerkesztője
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola igazgatója, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Nyers Rezső a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója, a KB Közgazdasági Munkaközösség tagja
A KB Titkárság további tagjai:
Győri Imre ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Pártépítési Munkaközösség tagja
Pullai Árpád alsó szintű pártszervező és megbizott külügyi KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság elnöke, a KB Pártépitési Munkaközösség tagja
Óvári Miklós kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1974. május 28. - 1975. március 22.
Aczél György a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség tagja
Apró Antal az Országgyűlés elnöke
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Biszku Béla felső szintű pártszervező és adminisztrativ KB-titkár, a KB Pártépitési Munkaközösség valamint a KB Titkárság Testnevelési és Sport Bizottságának elnöke
Fehér Lajos nyugdijas
Fock Jenő a Minisztertanács elnöke
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Kállai Gyula a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola igazgatója, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Nyers Rezső a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója, a KB Közgazdasági Munkaközösség tagja
A KB Titkárság további tagjai:
Győri Imre ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Pártépítési Munkaközösség tagja
Pullai Árpád alsó szintű pártszervező és megbizott külügyi KB-titkár,a KB Ifjúsági Bizottság elnöke, a KB Pártépitési Munkaközösség tagja
Óvári Miklós kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1975. március 22. – 1975. július 2.
Aczél György a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség tagja
Apró Antal az Országgyűlés elnöke
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Biszku Béla felső szintű pártszervező és adminisztrativ KB-titkár, a KB Pártépitési Munkaközösség valamint a KB Titkárság Testnevelési és Sport Bizottságának elnöke
Fock Jenő a Minisztertanács elnöke 1975. május 15-ig,utána nyugdíjas
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Kádár János első titkár
Lázár György a Minisztertanács elnökhelyettese, 1975. május 15-ig,az Országos Tervhivatal elnöke 1975. május 15-ig, utána a Minisztertanács elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Maróthy László a KISZ KB első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola rektora, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Óvári Miklós kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség elnöke
Sarlós István a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára
A KB Titkárság további tagjai:
Gyenes András külügyi KB-titkár
Győri Imre ideológiai KB titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Pullai Árpád alsó szintű pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság elnöke
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1975. július 2. – 1976. október 26.
Aczél György a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség tagja
Apró Antal az Országgyűlés elnöke
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Biszku Béla felső szintű pártszervező és adminisztrativ KB-titkár, a KB Pártépitési Munkaközösség valamint a KB Titkárság Testnevelési és Sport Bizottságának elnöke
Fock Jenő nyugdíjas
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Huszár István a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Kádár János első titkár
Lázár György a Minisztertanács elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség tagja
Maróthy László a KISZ KB első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola rektora, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Óvári Miklós kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség elnöke
Sarlós István a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára
A KB Titkárság további tagjai:
Gyenes András külügyi KB-titkár
Győri Imre ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja
Pullai Árpád alsó szintű pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság elnöke
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1976. október 26. – 1978. április 20.
Aczél György a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség tagja
Apró Antal az Országgyűlés elnöke
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Biszku Béla felső szintű pártszervezés, adminisztrativ KB-titkár,a KB Pártépitési Munkaközösség valamint a KB Titkárság Testnevelési és Sport Bizottságának elnöke
Fock Jenő nyugdíjas
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Huszár István a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Kádár János első titkár
Lázár György a Minisztertanács elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség tagja
Maróthy László a KISZ KB első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Nemes Dezső a KB Politikai Főiskola rektora, 1977. május 13-ig,utána a Népszabadság főszerkesztője, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Óvári Miklós kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség elnöke
Sarlós István a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára
A KB-Titkárság további tagjai:
Borbély Sándor alsó szintű pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúságpolitikai Munkaközösség elnöke, 1977. december 28-tól a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Gyenes András külügyi KB-titkár
Győri Imre ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1978. április 20. – 1980. március 27.
Aczél György a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség tagja
Apró Antal az Országgyűlés elnöke
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Biszku Béla nyugdíjas
Fock Jenő nyugdíjas
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Huszár István a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Kádár János első titkár
Lázár György a Minisztertanács elnöke, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség tagja
Maróthy László a KISZ KB első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Nemes Dezső a Népszabadság főszerkesztője, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Németh Károly pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság valamint a KB Pártépitési Munkaközösség elnöke
Óvári Miklós kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Kulturpolitikai Munkaközösség elnöke
Sarlós István a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára
A KB-Titkárság további tagjai:
Borbély Sándor ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi KB titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Gyenes András külügyi KB-titkár
Győri Imre ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Havasi Ferenc gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Korom Mihály adminisztrativ KB-titkár, a KB Titkárság Testnevelési és Sport Bizottság elnöke
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1980. március 27.–1982. június 25.
Aczél György a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség tagja
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Havasi Ferenc gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Kádár János első titkár
Korom Mihály adminisztrativ KB-titkár, a KB Testnevelési és Sport Bizottság elnöke, az Országgyűlési Pártbizottság titkára
Lázár György a Minisztertanács elnöke
Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke
Maróthy László a KISZ KB első titkára 1980. december 3-ig,utána a Budapesti Pártbizottság első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Méhes Lajos a Budapesti Pártbizottság első titkára 1980. december 3-ig, 1980. december 5-től ipari miniszter
Németh Károly pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság valamint a KB Pártépitési Munkaközösség elnöke
Óvári Miklós ideológiai és kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöke
Sarlós István a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára
A KB Titkárság további tagja:
Gyenes András külügyi KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1982. június 25. - 1983. július 6.
Aczél György kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség tagja
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára
Havasi Ferenc gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Kádár János első titkár
Korom Mihály adminisztrativ KB-titkár, a KB Testnevelési és Sport Bizottság elnöke, az Országgyűlési Pártbizottság titkára
Lázár György a Minisztertanács elnöke
Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke
Maróthy László a Budapesti Pártbizottság első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Méhes Lajos ipari miniszter
Németh Károly pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság valamint a KB Pártépitési Munkaközösség elnöke
Óvári Miklós ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Művelődéspolitikai Bizottság elnöke
Sarlós István a Minisztertanács elnökhelyettese
A KB-Titkárság további tagja:
Várkonyi Péter külügyi KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1983. július – 1985. március 28.
Aczél György kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség tagja
Benke Valéria a Társadalmi Szemle főszerkesztője
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára 1983. december 9-ig,utána a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Havasi Ferenc gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Kádár János első titkár
Korom Mihály adminisztrativ KB-titkár, a KB Testnevelési és Sport Bizottság elnöke, az Országgyűlési Pártbizottság titkára
Lázár György a Minisztertanács elnöke
Maróthy László a Budapesti Pártbizottság első titkára 1984. december 6-ig, utána a Minisztertanács elnökhelyettese, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Méhes Lajos ipari miniszter 1983. december 9-ig, ezután a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára 1985. március 4-ig, utána nyugdíjas;
Németh Károly pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúságpolitikai Bizottság valamint a KB Pártépitési Munkaközösség elnöke
Óvári Miklós ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöke
Sarlós István a Minisztertanács elnökhelyettese 1984. december 19-ig, utána az Országgyűlés elnöke
A KB-Titkárság további tagja:
Szűrös Mátyás külügyi KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1985. máricus 28. – 1987. június 23.
Aczél György a KB Társadalomtudományi Intézet főigazgatója
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Grósz Károly a Budapesti Pártbizottság első titkára
Hámori Csaba a KISZ KB első titkára,a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Havasi Ferenc gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság, a KB Közgazdasági Munkaközösség valamint a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Kádár János főtitkár
Lázár György a Minisztertanács elnöke
Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke
Maróthy László a Minisztertanács elnökhelyettese, 1986. december 30-tól az Országos Tervhivatal elnöke is, 1986. december 28-tól a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Németh Károly pártszervező főtitkárhelyettes, a KB Ifjúsági Bizottság valamint a KB Pártépitési Munkaközösség elnöke, 1986. március 18-tól a KB Káderpolitikai Bizottság elnöke
Óvári Miklós a KB-Titkárság tagja, a KB-Iroda vezetője, az Országgyűlési Pártbizottság titkára
Sarlós István az Országgyűlés elnöke
Szabó István a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség tagja
A KB-Titkárság további tagjai:
Berecz János ideológiai KB-titkár,a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
Horváth István adminisztrativ KB-titkár
Pál Lénárd kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöke
Szűrös Mátyás külügyi KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1987. június 23. – 1988. május 22.
Aczél György a KB Társadalomtudományi Intézet igazgatója
Berecz János ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
Csehák Judit a Minisztertanács elnökhelyettese 1987. december 16-ig, utána szociális és egészségügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja
Gáspár Sándor a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke
Grósz Károly 1987. június 25-től a Minisztertanács elnöke
Hámori Csaba a KISZ KB első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja
Havasi Ferenc a Budapesti Pártbizottság első titkára
Kádár János főtitkár
Lázár György főtitkárhelyettes, a KB Káderpolitikai Bizottság elnöke
Maróthy László a Minisztertanács elnökhelyettese 1987. december 16-ig, az Országos Tervhivatal elnöke 1987. december 16-ig, utána környezetvédelmi és vizgazdálkodási miniszter, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja
Németh Károly 1987. június 25-től az Elnöki Tanács elnöke
Óvári Miklós a KB-Titkárság tagja,a KB-Iroda vezetője
Szabó István a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
A KB-Titkárság további tagjai:
Fejti György adminisztrativ KB-titkár
Lukács János pártszervező KB-titkár, a KB Ifjúsági Bizottság valamint a KB Pártépitési Munkaközösség elnöke
Németh Miklós gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Pál Lénárd kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöke
Szűrös Mátyás külügyi KB-titkár
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1988. május 22. - 1988. december 15.
Berecz János ideológiai KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság elnöke
Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja 1988. július 14-ig
Grósz Károly főtitkár, a Minisztertanács elnöke 1988. november 24-ig
Hámori Csaba a KISZ KB első titkára, 1988. november 2O-ig,1988. november 11-től a Pest megyei Pártbizottság első titkára, a KB Ifjúsági Bizottság tagja 1988. július 14-ig, utána elnöke
Iványi Pál a Fővárosi Tanács elnöke
Lukács János pártszervező KB-titkár, a KB Pártépitési Munkaközösség elnöke valamint a KB Ifjúsági Bizottság elnöke 1988. július 14-ig, utána a Káderpolitikai Bizottság elnöke
Németh Miklós gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaságpolitikai Bizottságának valamint a KB Közgazdasági Munkaközösségének elnöke, 1988. november 24-től a Minisztertanács elnöke
Nyers Rezső a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos tanácsadója 1988. november 24-ig, utána államminiszter
Pozsgay Imre a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, 1988. június 29-ig,utána államminiszter
Szabó István a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Tatai Ilona a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja, 1988. július 14-ig
További KB-titkárok:
Fejti György adminisztrativ KB-titkár
Pál Lénárd kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, a KB Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöke, 1988. június 14-től a KB Tudománypolitkai Munkaközösség elnöke
Szűrös Mátyás külügyi KB-titkár, 1988. szeptember 3O-tól az Országgyűlési Pártbizottság titkára
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1988. december 15. – 1989. március 29.
Berecz János ideológiai KB-titkár, a KB Társadalompolitikai Bizottság elnöke
Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter,a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság tagja
Grósz Károly főtitkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság elnöke
Hámori Csaba a Pest megyei Pártbizottság első titkára, a KB Társadalompolitikai Bizottságának tagja
Iványi Pál a Fővárosi Tanács elnöke 1988. december 2O-ig,gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Lukács János pártszervező KB-titkár, a KB Pártpolitikai Bizottság elnöke
Németh Miklós a Minisztertanács elnöke
Nyers Rezső államminiszter
Pozsgay Imre államminiszter
Szabó István a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Tatai Ilona a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója
További KB-titkárok:
Fejti György az új jogszabályok kidolgozásáért felelős KB-titkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja
Szűrös Mátyás külügyi KB-titkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja, 1989. március 10-től az Országgyűlés elnöke, az Országgyűlési Pártbizottság titkára
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1989. március 29. – 1989. április 12.
Berecz János ideológiai KB-titkár, a KB Társadalompolitikai Bizottság elnöke
Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter, a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság tagja
Grósz Károly főtitkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság elnöke
Hámori Csaba a Pest megyei Pártbizottság első titkára, a KB Társadalompolitikai Bizottságának tagja
Iványi Pál gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Lukács János pártszervező KB-titkár, a KB Pártpolitikai Bizottság elnöke
Németh Miklós a Minisztertanács elnöke
Nyers Rezső államminiszter
Pozsgay Imre államminiszter
Szabó István a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a Nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke, a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség elnöke
Tatai Ilona a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója
További KB-titkár:
Fejti György az új jogszabályok kidolgozásáért felelős KB-titkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1989. április 12. - 1989. április 17.
Grósz Károly főtitkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság elnöke
Hámori Csaba a Pest megyei Pártbizottság első titkára, a KB Társadalompolitikai Bizottságának tagja
Iványi Pál gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Jassó Mihály a Budapesti Pártbizottság első titkára
Németh Miklós a Minisztertanács elnöke
Nyers Rezső államminiszter
Pozsgay Imre államminiszter
Tatai Ilona a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója
Vastagh Pál a Csongrád megyei Pártbizottság első titkára
További KB-titkárok:
Berecz János ideológiai KB-titkár, a KB Társadalompolitikai Bizottság elnöke
Fejti György az új jogszabályok kidolgozásáért felelős KB-titkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja
Lukács János pártszervező KB-titkár, a KB Pártpolitikai Bizottság elnöke, KB-tag
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
1989. április 17. – 1989. május 8.
Grósz Károly főtitkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság elnöke
Hámori Csaba a Pest megyei Pártbizottság első titkára, a KB Társadalompolitikai Bizottságának tagja
Iványi Pál gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Jassó Mihály a Budapesti Pártbizottság első titkára
Németh Miklós a Minisztertanács elnöke
Nyers Rezső államminiszter
Pozsgay Imre államminiszter
Tatai Ilona a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója
Vastagh Pál a Csongrád megyei Pártbizottság első titkára
További KB-titkárok:
Berecz János ideológiai KB-titkár, a KB Társadalompolitikai Bizottság elnöke KB-tag
Fejti György az új jogszabályok kidolgozásáért felelős KB-titkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja, KB-tag
Lukács János pártszervező KB-titkár, a KB Pártpolitikai Bizottság elnöke, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke
1989. május 8. – 1989. június 24.
Grósz Károly főtitkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság elnöke
Hámori Csaba a Pest megyei Pártbizottság első titkára, a KB Társadalompolitikai Bizottságának tagja
Iványi Pál gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Jassó Mihály a Budapesti Pártbizottság első titkára
Németh Miklós a Minisztertanács elnöke
Nyers Rezső államminiszter
Pozsgay Imre államminiszter
Tatai Ilona a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója
Vastagh Pál a Csongrád megyei Pártbizottság első titkára
További KB-titkárok:
Berecz János ideológiai KB-titkár
Fejti György az új jogszabályok kidolgozásáért felelős KB-titkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke:
Az elnökség tagjai: 1989. június 24. – 1989. október 6.
Grósz Károly főtitkár, a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság elnöke, a Politikai Intéző Bizottság tagja
Németh Miklós a Minisztertanács elnöke, a Politikai Intéző Bizottság tagja
Nyers Rezső államminiszter, a Politikai Intéző Bizottság tagja
Pozsgay Imre államminiszter, a Politikai Intéző Bizottság tagja
További KB-titkárok:
Barabás János ideológiai KB-titkár, a Politikai Intéző Bizottság tagja,1989. július 28-tól a KB Társadalompolitikai Bizottság elnöke
Fejti György az új jogszabályok kidolgozásáért felelős KB-titkár, a Politikai Intéző Bizottság tagja,a KB Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja
Iványi Pál gazdaságpolitikai KB-titkár, a KB Gazdaság- és Szociálpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke
Kovács Jenő pártszervező KB-titkár, a Politikai Intéző Bizottság tagja, a KB Pártpolitikai Bizottság elnöke
A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke: