Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1935-ben született, Püspökszenterzsébeten. "Édesapám munkásember volt, mezőgazdasági munkás, télidőben bányász. Aztán dolgozott jegyzőségen, községi szolgaként, ahogy akkor hívták. Édesanyám a faluban amilyen munka akadt, napszámosként dolgozott. Két testvérem volt: bátyám sajnos már meghalt, nővérem ma is Erzsébeten él." Eredeti foglalkozása kőműves.

1953-tól párttag. 1954-től üzemi DISZ-titkár, majd az ifjúsági mozgalomban különböző tisztségeket töltött be. 1964-ben a KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkára lett. Tagja volt a KISZ KB Intéző Bizottságának. Elvégezte a KOMSZOMOL főiskolát és az MSZMP Politikai Főiskoláját. Felesége közgazdász-pénzügyes. Két gyermekük van: János (1971) és Vera (1973).1972-től Pécsi Pártbizottság pártszervező és gazdaságpolitikai titkára, 1975-től városi első titkár. 1980. március 8-tól Baranya megyei első titkár. A XII. kongresszuson (1980 ) a KB Pártépítési Munkaközösség, a XIII. kongresszuson (1985 ) KB-tag lett.A KB 1987 június 23 -ai plénumán pártszervező KB-titkárrá választották, valamint a KB Ifjúsági Bizottság és Pártépítési Munkaközösség elnökévé. Előrelépését annak köszönhette, hogy protektora, Aczél , a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója, PB-tag egyezséget kötött Grósszal, a Minisztertanács elnökével, a PB tagjával. Az országos pártértekezleten (1988 május ) a Politikai Bizottság tagja lett. Az 1988 június i KB-plénumon megbízták az új szervezeti szabályzat előkészítésére létrehozott bizottság vezetésével. A KB 1988 július i ülésén a KB Ifjúsági Bizottság helyett a KB Káderpolitikai Bizottság elnöke lett. Az 1988 december i KB-plénumon megszüntették az általa vezetett KB Káderpolitikai Bizottságot és létrehozták a KB Pártpolitikai Bizottságot, melynek elnöke lett. Ekkortól nem tartoznak felügyelet alá a tömegszervezetek és a párt belső gazdálkodása sem.

A KB 1989 április i plénumán kimaradt a Politikai Bizottságból, és a KEB 1989. április 18-ai ülésén a Központi Ellenőrző Bizottság elnökévé választották. A KB május i ülésén felmentették pártszervező KB-titkári tiszte és KB-tagsága alól. Ezután utódja megválasztásáig, júniusig ellátta a pártszervező titkári feladatokat, és vezette a KB Pártpolitikai Bizottságát.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1935. január 25-én született Püspökszenterzsébeten (Baranya vm.). Apja mezőgazdasági munkás, később bányász volt, később községszolga lett, anyja napszámosként dolgozott. Alapfokú iskolái elvégzését követően 1950-től Komlóra került, az építőiparban dolgozott és kitanulta a kőműves szakmát.

Igen fiatalon, tizennyolc évesen lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába, munkahelyén a párt ifjúsági vonalán tevékenykedett: a Dolgozó Ifjúság Szövetsége helyi szervezetében függetlenített titkárként dolgozott. Ifjúságpolitikai vonalon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően is aktív maradt, igaz, ekkor már Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (KISZ) hívták szervezetét. 1961-től a KISZ Baranya Megyei Bizottságának titkára, 1964 és 1972 között első titkára lett. KISZ-es időszakában azon kiválasztott káderek közé tartozott, aki kikerülhetett a Szovjetunióba, ahol a helyi kommunista ifjúsági szervezet, a Komszomol főiskoláját végezhette el. Mivel komolyan számoltak vele, a hazai káderképzésbe is bekapcsolták: elvégezte a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Politikai Főiskoláját.

1972-ben átkerült a pártapparátusba, az MSZMP Pécsi Városi Bizottsága pártszervező és gazdaságpolitikai titkáraként tevékenykedett. Öt évvel később, 1980-ban megkapta az állampárt Baranya megye első titkári székét; ezzel gyakorlatilag az egész megye első embere lett. Baranyai pályafutása során mentora, Aczél György segítette, aki egykor maga is a megye pártvezetője volt. Az 1980. tavaszi pártkongresszus után bekerült az MSZMP Központi Bizottsága (KB) mellett működő Pártépítési Munkaközösségbe. A KB-nak az 1985. márciusi pártkongresszuson lett tagja.

1987 nyarán emelkedett az országos politika első vonalába, amikor tagja lett az MSZMP KB Titkárságának: ez a szűk körű operatív szerv talán még a Politikai Bizottságnál (PB) is befolyásosabb volt, hiszen egy-egy titkár – közvetett módon persze – a gazdasági és társadalmi élet „nagy rendszereit” irányította. Lukácsot a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya, valamint a Pártgazdasági és Ügykezelési Osztály (tulajdonképpen a teljes pártvagyon) felügyeletével bízták meg. Titkári kinevezése mellé megkapta a KB Ifjúságpolitikai Bizottsága és Pártépítési Munkaközössége elnöki posztját (utóbbinak 1980. márciustól volt tagja). KB-titkárként gyakorolt hatalmát tulajdonképpen csak kiegészítette, hogy a nagy személyi átrendeződéssel (többek között Kádár János leváltásával) járó 1988. májusi pártértekezleten beválasztották a nagyrész új emberekből álló Politikai Bizottságba. 1988. júliusban az Ifjúságpolitikai Bizottság helyett – a PB-ből kibukott Lázár György utódaként – átvette a Káderpolitikai Bizottság vezetését, amelynek munkájában 1986. márciustól tagként már részt vett

A KB 1988. novemberi 22-i ülése után, amelyen megszüntették az Országgyűlés, a kormány és az államhatalmi szervek közvetlen irányítását (a káderhatáskört azonban nem törölték el), a KB osztályait és a mellettük működő munkabizottságokat is átszervezték. Ettől kezdve Lukács a PTO-utód Pártpolitikai Osztályt felügyelte, és a megszűnt Pártépítési Munkaközösség és Káderpolitikai Bizottság helyében felállított Pártpolitikai Bizottság elnöki tisztét látta el. 1989. április 18-án megválasztották a Központi Ellenőrző Bizottság elnökévé; ekkor, összeférhetetlenség miatt, pártbéli tisztségeitől s még KB-tagságától is meg kellett válnia. Ezzel tulajdonképpen súlytalan párttisztséget kapott, hiszen a rendszerváltoztató időkben a párt belső fegyelmi ügyei végképp mellékhadszíntérnek számítottak. Az év őszén nyugdíjba vonult.

Életút, tisztségek:

1953-tól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1954–1961: a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (1957-től Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség [KISZ]) funkcionáriusa.

1961–1964: A KISZ Baranya Megyei Bizottságának titkára.

1964–1972: A KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkára.

1972–1975: Az MSZMP Pécsi Városi Bizottságának pártszervező és gazdaságpolitikai titkára.

1975 – 1980. március: Az MSZMP Pécsi Városi Bizottságának első titkára.

1980. március 8. – 1987. július 1. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára.

1980. március 27. – 1987. június 23. Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Pártépítési Munkaközösségének tagja.

1985. március 28. – 1989. május 8. Az MSZMP KB tagja.

1986. november 20. – 1988. július 14. Az MSZMP KB Káderpolitikai Bizottságának tagja.

1987. június 23. – 1989. május 8. Az MSZMP KB titkára.

1987. június 23. – 1988. július 14. Az MSZMP KB Ifjúságpolitikai Bizottságának elnöke.

1987. június 23. – 1988. november 22. Az MSZMP KB mellett működő Pártépítési Munkaközösség elnöke.

1988. május 22. – 1989. április 12. Az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja.

1988. július 14. – 1988. november 22. Az MSZMP KB Káderpolitikai Bizottságának elnöke.

1988. november 22. – 1989. április 12. AZ MSZMP KB Pártpolitikai Bizottságának elnöke.

1989. április 18. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023