Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

Művei

1925. november 6-án, Gyomán, született, egy ideig használta második keresztnevét is: Imre. A négy elemi után elvégezte a négy polgári iskolát. Ezután tanárai javaslatára szülei beíratták a Békéscsabai Felső Kereskedelmi Iskolába, bár ő kezdettől a fizika, kémia és a számtan iránt érdeklődött. 1943-ban beiratkozott a Műszaki Egyetem Közgazdaságtudományi Karára, fizika-matematika-kémia szakra. 1945-ben letette a különbözeti gimnáziumi érettségit és beiratkozott az egyetem vegyész szakára, így kapott vegyész diplomát. 1945-től tanársegéd, és ekkor lépett be a kommunista pártba.

1945-től a Petőfi Népi Kollégium alapító, majd vezetőségi tagja. 1948-tól a Bolyai Népi Kollégium igazgatója, 1949-ig.1950-től Moszkvában a Lomonoszov Egyetemen aspiránsként mágneses kutatásokkal foglalkozott. 1953-ban jött vissza, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Fizikai Kutatóintézetének Mágneses Osztályát vezette. 1955-től ő fogta össze az ekkor létesített kutatóreaktorral kapcsolatos szervezési munkákat, vezette a kutatást. 1956-ban igazgatóhelyettes lett. 1961-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának Atomfizikai Tanszékén tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 1962-ben Kossuth-díjat kapott. 1966-tól a dubnai egyesített atommag-kutatóintézet tudományos tanácsának tagja. 1970-től az MTA szilárdtest fizikai komplex bizottság elnöke lett és ebben az évben kinevezték a KFKI igazgatójává. 1971-től az ELTE TTK Szilárdtest Tanszékén lett tanár. 1972-ben a Műszaki és Természettudományi Szövetség alelnökévé választották.

1973-ban akadémikus lett. 1974-től a KFKI főigazgatója. A X. kongresszuson (1975 ) KB-taggá választották. 1976-ig volt a MTESZ alelnöke. 1977-ig volt az ELTE TTK Szilárdtest Tanszékének tanára.

1978-ig állt a KFKI élén, eddig volt a dubnai egyesített atommag-kutatóintézet tudományos tanácsának tagja valamint az MTA Szilárdtest Fizikai Komplex Bizottság elnöke. Ezután a kormány Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságának valamint Országos Atomenergia Bizottságának elnöke. 1980-ig volt az OMFB és az Országos Atomenergia Bizottság elnöke, ezután az MTA főtitkára, ezzel egyidejűleg az MTA Interkozmosz Tanácsának elnöke, 1984-ig. 1984. június 27-től ismét az OMFB elnöke.

A XIII. kongresszuson (1985 ) lett kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, a Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöke. A KB 1988 július i ülésén létrehozott Tudománypolitikai Munkaközösség elnöke lett. Az 1988 december i KB-plénumon nyugdíjazták, és ekkor felmentették a Művelődéspolitikai Munkaközösség éléről, de továbbra is a Tudománypolitikai Munkaközösség elnöke maradt.

Forrás

Kommunizmuskutató Intézet

1925. november 7-én született Gyomán (Békés vm.). Szülővárosában négy elemi és négy polgári iskolai osztályt végzett. A békéscsabai községi felső kereskedelmi fiúiskolában 1943-ban szerzett érettségi bizonyítványt. Ezt követően a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Gazdasági Szaktanárképző Intézetében tanult 1945-ig. Ebben az évben különbözeti érettségi vizsgát tett, 1945-től 1949-ig a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, ahol 1949-ben szerzett vegyész oklevelet.

Végzése után a budapesti egyetem gyakorlati fizikai intézetének tanársegédévé nevezték ki. Csak egy évet töltött itt oktatóként, mert 1950-től három éven keresztül ösztöndíjas aspiránsként a moszkvai Lomonoszov Állami Egyetemen képezhette tovább magát mágnességtanból. Hazatérése után megvédte kandidátusi disszertációját, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Központi Fizikai Kutatóintézetének (KFKI) tudományos főmunkatársává és a ferromágnességgel foglakozó osztály vezetőjévé nevezték ki. 1956-ban igazgatóhelyettesi kinevezést kapott. Kutatási területe a szilárdtest-fizika, a neutronfizika, valamint a valószínűségszámítás fizikai alkalmazásának lehetősége volt. Jelentős szerepe volt az egyetlen magyar kísérleti atomreaktor megépítésében, amely 1959-ben kezdett működni. Az ő irányításával készült el 1959-re a KFKI-ban Magyarország első és máig működő kísérleti atomreaktora.

1956-tól 1970-ig az intézet tudományos igazgatóhelyettese, 1970-től 1974-ig igazgatója, majd 1974-től 1978-ig főigazgatója volt. 1957-től 1995-ig oktatott atomfizikát és szilárdtestfizikát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Fiatalon tagja lett az MTA-nak.

Szakmai előmenetelével párhuzamosan kora fiatalságától szerepet vállalt a magyarországi politika és különösen a tudománypolitika alakításában. A Magyar Kommunista Párthoz már 1945-ben csatlakozott. Aktív részese volt a tehetséges, de hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását szervező népi kollégiumi mozgalomnak, 1948–49-ben a Bolyai János Népi Kollégium élén állt igazgatóként. A ’70-es és a ’80-as években már egyértelműen a magyarországi tudománypolitika egyik legbefolyásosabb befolyásos alakja lett: elnöke volt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak (megszakítással két alkalommal) és az Országos Atomenergia Bizottságnak. A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusán, 1975 márciusában bekerült a Központi Bizottság soraiba. 1980 nyarán a kormány kinevezte az MTA főtitkárává. 1990 előtt ez nem választott tisztség volt, a főtitkár tulajdonképpen a pártállami tudománypolitika elvárásait közvetítette.

Pál Lénárd előmenetelét a szovjet aspirantúrája idején szerzett szovjet kapcsolatainak, valamint az atomenergia felhasználásával kapcsolatos szerencsés témaválasztásának köszönhette. Tudományos kvalitásait azonban a szakma 1990 után is akceptálta.

1985 márciusában az addig főállásban nem politizáló tudós KB-titkárként bekerült az MSZMP legfelső vezetésébe: a KB kulturális ügyekért felelős titkára lett (Aczél György utódaként), egyúttal megválasztották a KB Művelődéspolitikai Munkaközössége elnökévé. (Ebben az időben „ideológiai fronton” titkártársa, Berecz János hadakozott az egyre izmosodó ellenzéki mozgalmakkal.) KB-titkári tisztéből 1988 decemberében nyugdíjba vonulása miatt mentették fel, ugyanakkor az MSZMP megszűnéséig elnöke maradt a KB 1988. júliusban felállított Tudománypolitikai Munkaközösségének.

Budapesten halt meg 2019. október 21-én.

Életút, tisztségek:

1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1953–1956: A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Központi Fizikai Kutatóintézetének (KFKI) tudományos főmunkatársa és a ferromágnességgel foglakozó osztály vezetője.

1956. január 20. Kinevezik az Országos Atomenergia Bizottság tagjává.

1956–1970: A KFKI igazgatóhelyettese.

1961. április 14. Az MTA levelező tagja.

1962. március 15. Megkapja a Kossuth-díj II. fokozatát.

1970–1974: A KFKI igazgatója.

1973. május 11. Az MTA rendes tagja.

1974–1978: A KFKI főigazgatója.

1975. március 22. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának (KB) tagja.

1975. május 5. Megkapja az Akadémiai Aranyérmet.

1978. január 17. – 1980. június 17. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) elnöke.

1978. január 17. –1980. június 17. Az Országos Atomenergia Bizottság elnöke.

1978–1989: A Minisztertanács Tudománypolitikai Bizottságának tagja.

1980. június 17. – 1984. június 27. Az MTA főtitkára.

1984. június 27. – 1985. március 29. Az OMFB elnöke.

1985. március 28. – 1988. december 15. Az MSZMP KB titkára.

1985. március 28. – 1988. december 15. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottságának tagja.

1985. április 23. – 1988. december 15. Az MSZMP KB Művelődéspolitikai Munkaközösségének elnöke.

1988. június 14. – 1989. október 7. Az MSZMP KB Tudománypolitikai Munkaközösségének elnöke.

2001. november: Megkapja a Wigner Jenő-díjat.

2016: Megkapja a Szilárd Leó-díjat.

Főbb művei magyar nyelven:

Válogatott fejezetek a ferromágnesség köréből, Budapest, 1958; A tudományos és műszaki haladásért, Budapest, 1987; A valószínűségszámítás és a statisztika alapjai, I–II. Budapest, 1995.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023