Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1927-ben született.
1942-44 közt a Takarékossági RT alkalmazottja, majd a Debreceni Dohánygyárban dolgozott könyvelőként 1952-ig. 1953-57 között a Baromfifeldolgozó Vállalat, majd 1959-63 között a Debreceni Ruhagyár előadója.
1963-tól a vállalati pártbizottság titkára lett.
1970. november 28. és 1985. március 28. közt KB-tag volt.
Kommunizmuskutató Intézet
1927. május 25-én született Debrecenben. Lánykori neve Pércsi Mária. A második világháború előtt először a Takarékossági Rt.-ben, majd a Debreceni Dohánygyárban vállalt munkát.
Magyarország 1945-ös szovjet megszállást követően belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1948-tól pedig utódjának, a Magyar Dolgozók Pártjának is tagja lett. Az 1950-es évek folyamán erőszakosan iparosított Debrecenben több jelentősebb nagyüzemnél is dolgozott, végül 1963-ban a Debreceni Ruhagyár pártbizottsági titkárként a vállalat egyik legfontosabb vezető tisztségviselője lett.
Politikai pályájának csúcsát 1970-ben érte el, amikor az 1956-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) nevet viselő kommunista állampárt beválasztotta Központi Bizottságába, s ezzel tagja lett a párt és ezáltal az ország felső vezetésének.
1983-ban nyugdíjazták, ezt követően az aktív politizálástól visszavonult.
Életút, tisztségek:
1942–1944: A Takarékossági Rt. alkalmazottja.
1944–1952: A Debreceni Dohánygyár könyvelője.
1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1953–1963: A Baromfifeldolgozó Vállalat, majd a Debreceni Ruhagyár előadója.
1963. április – 1983: A Debreceni Ruhagyár MSZMP-bizottságának titkára.
1970. november 28. – 1985. március 28. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
1982. április 4. Megkapja a Szocialista Magyarorszáért Érdemrendet.