Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1930. január 12-én született Budapesten. Apja korán meghalt, anyja vasgyári munkás volt. Eredeti foglalkozása lakatos. 1944 és 1947 között magánkisiparosnál volt segéd.

1947-től lett a szociáldemokrata párt tagja. 1945-től a MADISZ, majd a SZIT, 1947-től a Vasasszakszervezet ifjúsági munkájában vett részt. 1949-ben a SZOT apparátusába került, ahol osztályvezető-helyettes, később osztályvezető. 1956-ban előbb a Népművészeti Intézet igazgatója, mad a SZOT kulturális osztályának helyettes vezetője volt. 1957-ben levelező tagozaton tanári diplomát kapott az ELTE Bölcsészkarán. 1957-től a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége főtitkárává választották. 1962-65-ben elvégezte az SZKP KB pártfőiskoláját. 1965 és 1972 között ismét a SZOT osztályvezetőjeként dolgozott. 1972-től a KB-apparátusba került, a PTO helyettes vezetője lett. 1979. november 28. és 1985. március 28. között a KB Párt-és Tömegszervezetek Osztály vezetője. Ezután a SZOT főtitkára volt 1988-ig. 1980. március 27. és 1985. március 28. között az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság tagja, majd 1985. március 28. és 1989. október 6. között KB-tag.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1930. január 12-én született egy újpesti munkáscsaládban. Miután kitanulta a lakatosszakmát, tizennégy évesen munkássegédként kezdett dolgozni egy fővárosi lakatosüzemben. 1947-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP), és munkát kapott a Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének a dolgozók művelődésével foglalkozó kulturális osztályán.

Karrierje a kommunisták hatalomra kerülését követően eleinte a szakszervezeti mozgalomban folytatódott. 1949-ben kinevezték a szakszervezetek tevékenysége fölött állampárti kontrollt gyakorló Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) osztályvezető-helyettesévé, majd 1956-ban a kulturális osztály helyettes vezetője lett, annak ellenére, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen csak egy évvel később sikerült diplomát szereznie.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Magyar Dolgozók Pártja helyett létrehozott új állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) is számított munkájára. 1957-ben kinevezték a különböző művészeti ágak dolgozóinak szakszervezeteit összefogó Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkárává, majd egy évvel később bekerült a SZOT Elnökségének póttagjai közé. 1965-től osztályvezetőként ő lett felelős a SZOT kulturális, propaganda- és sportügyeiért.

A pártközpontba, azaz az MSZMP Központi Bizottsága (KB) apparátusába 1972-ben sikerült bejutnia: ekkor nevezték ki a a párt személyzeti politikájának felügyeletét (is) ellátó Párt- és Tömegszervezetek Osztálya osztályvezető-helyettesévé. 1979-ben előléptették az osztály vezetőjévé, majd ezt követően több más, a párt szervezésével és ellenőrzésével foglalkozó bizottságnak és munkaközösségnek is tagja lett.

1985 márciusában bekerült az MSZMP KB tagjai közé: ezzel felért karrierje csúcsára, hiszen bekerült a párt és az ország egyik legfontosabb irányító testületébe. Ezzel párhuzamosan megkapta a SZOT főtitkári pozícióját is.

1988-ban nyugdíjazták, de pártfunkcióit még ezt követően is, egészen az MSZMP 1989-ben történt megszüntetéséig gyakorolhatta. Jelenleg nyugdíjas.

 

Életút, tisztségek:

1944–1946: Lakatossegéd a Hamburger Lakatosüzemben.

1947-től a Szociáldemokrata Párt (SZDP), 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja, 1956-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1947–1949: A Vas- és Fémmunkások Országos Szabad Szakszervezetének ifjúsági titkárságán a kulturális osztály munkatársa.

1949–1956: A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) szervezési osztályának osztályvezető-helyettese, majd osztályvezetője.

1956–1965: A SZOT kulturális osztályának helyettes vezetője.

1957: Tanári diplomát szerez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

1957–1965: A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára.

1958. március 2. – 1963. május 12. A SZOT Elnökségének póttagja.

1965–1972: A SZOT Kulturális, Agitációs, Propaganda és Sport Osztályának vezetője.

1967: Elvégezi a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Főiskoláját.

1972 – 1979. március 28. Az MSZMP Központi Bizottsága (KB) Párt- és Tömegszervezetek Osztályának osztályvezető-helyettese.

1975. április 8. – 1979. március 28. Az MSZMP KB Ifjúsági Bizottságának titkára.

1979. március 28. – 1985. március 28. Az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője.

1980. április 29. – 1985. március 28. Az MSZMP KB Pártépítési Munkaközösségének tagja.

1980. március 27. – 1985. március 28. Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja.

1985. március 28. – 1989. október 6. Az MSZMP KB tagja.

1985. március 28. – 1988. június 21. A SZOT főtitkára.

1988. július 14. – 1989. október 6. Az MSZMP KB Káderpolitikai Bizottságának tagja.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023