Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1917. január 9-én született Élesden (Bihar megye), földműves szülők gyermekeként.
Mint fiatal kőműves segéd 1940-ben kapcsolódott be a munkásmozgalomba; 1945 óta volt tagja a kommunista pártnak. A szovjet megszállás után 1951-ig Sárbogárdon, Székesfehérvárott, Zemplén majd Borsod megyében töltött be pártmunkásként különböző vezetői tisztségeket.
Ezt követően gazdasági területen dolgozott különböző munkakörökben. Mint a borsodi mélyépítő vállalat igazgatója irányította a Lenin Kohászati Művek rekonstrukcióját, majd építőipari tröszt igazgatóként ott volt Sztálinváros (Dunaújváros) alapítói és felépítői között.
1961 és 1965 között a Fővárosi Tanács VB főmérnöke, majd 1963-tól elnökhelyettese. Ezt követően nevezték ki miniszterhelyettesi rangban az Építésügyi Minisztérium építőipari főigazgatóságának vezetőjévé.
1968-77 között építésügyi és városfejlesztési miniszter volt. 1958-tól két ciklusban országgyűlési képviselő, illetve az MSZMP KB tagja volt 1975. március 22. és 1980. március 27. között. 1977-től a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke volt.
1981. július 5-én halt meg Budapesten.
Kommunizmuskutató Intézet
1917. január 9-én született a Bihar vármegyei Élesden (1920 után Aleșd, Románia), paraszti családban. Rövid bukaresti műszaki tanulmányait követően kitanulta a kőművesmesterséget. A trianoni békediktátumot követően a román állam polgáraként bekapcsolódott a helyi munkásmozgalomba.
1945-ben Magyarországra költözött és belépett a Szociáldemokrata Pártba (SZDP). Ez évtől az SZDP sárbogárdi járási titkára, majd 1946-tól Székesfehérváron a párt megyei szervezőtitkára volt. 1947-től a szociáldemokraták Zemplén megyei titkáraként tevékenykedett. 1948-ban belépett a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP).
A pártegyesítés után továbbra is hivatásos pártmunkásként tevékenykedett: előbb az MDP Zemplén megyei titkáraként, az 1950-es megyerendezést követően pedig a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei másodtitkáraként tevékenykedett. A szovjet mintájú erőltetett iparosítás időszakában fontos feladatokat kapott: kinevezték a mélyépítéssel foglalkozó helyi nagyvállalat igazgatójává. E funkciójában 1951–52-ben a diósgyőri Lenin Kohászati Művek rekonstrukcióját irányította.
A párt 1949 áprilisában határozott az első ötéves tervről, amelynek fő célkitűzése az iparosítás meggyorsítása, elsősorban a nehézipar, ezen belül a gépipar fejlesztése volt. Ennek keretében egy új vaskohászati központot kívántak létrehozni, amelynek építését 1950 májusában kezdték el (az eredetileg kijelölt Mohács helyett) Dunapentelén. A községet 1951. április 29-én várossá nyilvánították, amely november 7-én, a Dunai Vasműben elvégzett első csapolással egy időben felvette a Sztálinváros nevet. E presztízsberuházásának számító projekt felügyeletével és irányításával Bondort bízták meg.
Annak ellenére, hogy kiemelt beruházás volt, amely minden anyagi és párttámogatást megkapott, a valóságban számos probléma adódott: rossz munkakörülmények, nem megfelelő higiéniás állapotok és magasra emelt normák tarkították a hétköznapokat. Az lakásépítések során az országban először itt alkalmazták az ún. középblokkos és a nagypaneles építési módot.
Bondor 1961-ben felkerült Budapestre, ahol a Fővárosi Tanács elnökhelyetteseként a fővárosi lakásépítések egyik irányítója lett. Később az országos építkezések irányítását felügyelő csúcsszervet, az Építőipari Minisztérium Építőipari Főigazgatóságát vezette 1967-ig. E funkciói is bizonyították, hogy nemcsak a Rákosi-éra, hanem a Kádár-féle Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) is számolt vele, komoly pozíciókba ültette: 1967-ben építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettessé, 1968 tavaszán pedig miniszterré nevezték ki.
Minisztériumát kilenc éven át vasszigorral vezette, szoros kapcsolatot tartott fenn a belügyi szervekkel, illetőleg számos alkalommal személyesen járt el olyan ügyekben, amelyek nem rá tartoztak. Ezek közé tartozott, amikor egy 1956-ban emigrált mérnök repatriálási szándékát durván elutasította, pedig ezt nem tehette volna meg.
Nyugdíjba vonulását követően a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökévé választották. Mint megbízható párttagot és minisztert, a hetvenes évek közepén beválasztották a párt felső vezetésébe, a Központi Bizottságba, amelynek 1980-ig maradt tagja.
Hatvannégy éves korában Budapesten érte a halál 1981 nyarán. Temetésére a Kerepesi temetőben, az egykori kommunista miniszterek parcellájában került sor.
Életút, tisztségek:
1945 – 1948. június 14. A Szociáldemokrata Párt (SZDP) tagja.
1945–1946: Az SZDP sárbogárdi járási titkára.
1946 – 1947: Az SZDP Fejér megyei szervezőtitkára.
1947 – 1948. június 14. Az SZDP Zemplén megyei titkára.
1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956 végétől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1948. június 14. – 1950: Az MDP Zemplén Megyei Bizottságának titkára.
1950 – 1951. március 19. Az MDP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának másodtitkára.
1951. március – 1952: A Borsodi Mélyépítő Tröszt igazgatója.
1952 – 1961. október 4. A 26. sz. (Sztálinvárosi) Építőipari Tröszt (1957. január 1-től: 26. sz. Állami Építőipari Vállalat) igazgatója.
1958. november 26. – 1967. január 28. Országgyűlési képviselő.
1961. október 4. – 1965. január 20. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettese.
1963. március 11. – 1967. március 19. A Fővárosi Tanács tagja.
1965. január 15. – 1967. április 13. Építésügyi miniszterhelyettes, az Építésügyi Minisztérium Építőipari Főigazgatóságának vezetője.
1967. április 13. – 1968. március 22. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter helyettese.
1968. március 22. – 1977. június 24. Építésügyi és városfejlesztési miniszter.
1975. március 22. – 1980. március 27. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.
1975. június 4. – 1981. július 5. Országgyűlési képviselő.
1977 – 1981. július 5. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke.
1978 – 1981. július 5. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke.
