Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1930-ban született Salgótarjánban. Középiskoláit szülővárosában, egyetemi tanulmányait Szegeden végezte., ahol 1955-től az orvostudományi egyetemen dolgozott.

1973-tól egyetemi tanár, a SOTE 2. sz. belgyógyászati klinika igazgatója. 1976-tól 1984-ig oktatási és általános rektorhelyettes, 1984 júliusától az egyetem rektora. 1967-től kandidátus, akadémiai doktori értekezését 1982-ben védte meg a vérlemezkeképzés szabályozásának sajátosságairól. Az MSZMP-nek 1957 óta tagja. Előbb az egyetemi pártbizottság titkára, majd 1974-től a szegedi városi pártbizottság vb. tagja. A párt XIII. kongresszusa a KB tagjává választotta.

1986. január 23-án hunyt el.

 

Kommunizmuskutató Intézet

Etes-Albertakna községben (Nógrád és Hont vm.) született 1930. október 24-én, munkáscsaládban. Salgótarjánban érettségizett. 1955-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen (SZOTE) szerzett általános orvosi oklevelet. 1959-ben belgyógyász, 1980-ban hematológus szakvizsgát tett. Tanulmányai befejezése után a SZOTE 1. számú Belgyógyászati Klinikáján dolgozott gyakornokként.

1957-ben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP). Politikai és szakmai előmenetele, mondhatni, kéz a kézben haladt: a párton belül aktív tevékenysége és itt elnyert pozíciói segítették orvosi-egyetemi pályáján. Már a hatvanas évek elején tagja lett az egyetemi pártbizottságnak. 30 évesen ösztöndíjjal a NDK-ban tanulhatott, 37 éves korában pedig már Nyugat-Európába mehetett továbbképzésre: Írországban, egy dublini kórházban töltött egy teljes tanévnyi időt.

1960-ban tanársegédi, 1965-ben adjunktusi, 1970-ben docensi beosztásba került.

1968-ban az MSZMP egyetemi Végrehajtó Bizottságának titkárává választották; azaz, köznapi nyelven, 38 évesen ő lett a szegedi orvosegyetem párttitkára. 1974-től az MSZMP szegedi városi pártbizottságának végrehajtó bizottságában is pozíciót kapott.

1973-ban kinevezték tanszékvezető egyetemi tanárnak: a II. számú Belgyógyászati Klinika igazgatója lett. 1967-ben megszerezte az orvostudomány kandidátusa, 1980-ban pedig az orvostudomány doktora tudományos fokozatot. 1976-tól a SZOTE oktatási, majd általános rektorhelyettese volt; 1984-ben kinevezték az egyetem rektorává.

1985. márciusától tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának: Hollán Zsuzsa mellett ő volt a testület „díszorvosa".

1986. január 22-én halt meg, a szegedi Belvárosi temetőben búcsúztatták.

 

Életút, tisztségek:

1955: Általános orvosi diplomát szerez a Szegedi Orvostudományi Egyetemen (SZOTE).

1957: Belép a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP).

1958. június 10. Az MSZMP képviselőjeként tagja az egyik felvételi bizottságnak.

1960. február: Ösztöndíjat kap az NDK-ba.

1960. nyár: Tanársegédi kinevezést kap.

1961. október 13. – 1966. szeptember 30. A SZOTE gazdasági kérdésekkel foglalkozó rektori állandó bizottságának tagja mint az MSZMP képviselője.

1962. június 8. Az MSZMP képviselőjeként jelen van az Egyetemi Tanács ülésén.

1964. január 31. A SZOTE Tanácsa tudományos bizottságának tagja.

1966. szeptember 30. Egyéves írországi ösztöndíjra pályázik.

1967 folyamán: Ösztöndíjasként egy évet tölt a dublini Rotunda kórházban.

1968. nyár: Az MSZMP Egyetemi Végrehajtó Bizottságának titkára.

1970: Egyetemi docens.

1973: A SZOTE II. számú Belgyógyászati Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára.

1976–1984: A SZOTE rektorhelyettese.

1984. július 1. – 1986. január 22. A SZOTE rektora.

1985. március 28. – 1986. január 22. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023