Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
A Villamosszigetelő- és Műanyaggyár szerszámkészítő munkása.
1985. március 28. és 1989. október 6. között KB-tag.
Kommunizmuskutató Intézet
1947-ben született Budapesten, munkáscsaládban. Érettségi után szerszámkészítő szakmát tanult, 1966-tól a Villamosszigetelő és Műanyaggyárban szakmájában dolgozott.
A vállalatnál végigjárta a „mozgalmi szamárlétrát”: volt a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség műhelybeli titkára, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) alapszervi titkára, a gyári pártbizottság, majd a végrehajtó bizottság, később a XI. kerületi pártbizottság tagja. 1985 tavaszán beválasztották a fővárosi pártbizottságba, majd a XIII. pártkongresszuson a Központi Bizottságba (KB). (Ezen a kongresszuson egyébként 7 olyan tagja lett a testületnek, aki kapcsolatban volt a közvetlen termelőfolyamattal, aki tehát tág értelemben „munkásnak” tekinthető. Ez egy fővel kevesebb ugyan, mint az előző testület hasonló tagjainak száma. 1980-ban 8 fő, azaz a 127 tag 6,3%-a volt ilyen, 1985-ben a 105-ből 7, azaz 6,6%. Jókay az igen aktív tagok közé tartozott, az 1988 őszi és az 1989 eleji üléseken is hozzászólt a testület vitáihoz. Több interjút közöltek vele az országos napilapok. KB-tagságát az MSZMP megszűnéséig megőrizte.
Életút, tisztségek:
1966-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.
1978: Belép a Munkásőrségbe.
1985. március 10. – 1985. május 2. Az MSZMP Budapesti Bizottságának és Végrehajtó Bizottságának tagja.
1985. március 28. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.