Életrajzok

Kommunizmuskutató Intézet

1939. július 3-án született Budapesten. Édesapja nyolcgyermekes, szegény sorsú szabolcsi családból származott, aki a jogtudományi egyetemet elvégezve szerzett diplomát. 1949-es elbocsátásakor a Pénzügyminisztérium miniszteri tanácsosa volt. Édesanyja négy polgárit végzett, háztartásbeli, majd 1949-től szövetkezeti bedolgozó volt. Alapfokú iskolája elvégzését követően a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett, majd 1959-től két évig Szekszárdon teljesített sorkatonai szolgálatot.

Leszerelését követően a Medicolor Textilfesték- és Gyógyszeralapanyag Gyárban, majd a legnagyobb magyar gyógyszergyárban, a Kőbányai Gyógyszerárugyárban helyezkedett el vegyésztechnikusként. Munka mellett, esti tagozaton szerzett oklevelet a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán 1968-ban.

Egyetemi évei alatt került be a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezetébe, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetségbe (KISZ), ahol a nemzetközi kapcsolatok osztály munkatársa lett. 1969-ben megkapta első „komolyabb feladatát”: két éven át a Nemzetközi Diákszövetség munkatársa lehetett a szervezet prágai központjában. Hazatérését követően maradt ifjúsági vonalon, a KISZ Központi Bizottsága (KB) Nemzetközi Osztályának vezetője lett.

1975-ben szintet lépett, bekerült az állampárt Külügyi Osztályára, ahol konzultánsként kamatoztathatta korábban megszerezett nemzetközi tapasztalatait. 1976-tól alosztályvezetőként tevékenykedett az osztályon. Beiratkozott az MSZMP Politikai Főiskolájára is, amelyet 1980-ban végzett el. Politikai elköteleződésének és korábbi külügyes tapasztalatainak 1983-ban érett be a gyümölcse: ekkor nevezték ki az osztályvezető helyettesévé. (A szocializmus idején az MSZMP KB Külügyi Osztálya a magyar külpolitika irányítójaként működött, az igazi „boszorkánykonyha” nem a Külügyminisztérium volt. Így volt ez egyébként az államigazgatás és a pártközpont viszonyában más szakterületeken is: informálisan az utóbbi számított meghatározónak.)

1986 májusában kinevezték külügyminiszter-helyettesnek; fő feladata Magyarország és a nyugati államok közötti kapcsolat ápolása volt, amelynek valódi pikantériáját az adta, hogy a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár által elindított reformfolyamatok Magyarországra is „begyűrűztek” (ráadásul az ország jelentősen eladósodott), így a „nyugati kapcsolat” létkérdés volt. Kovács László az utolsó kommunista kormány, a Németh Miklós vezette kabinet külügyminisztériumi államtitkári székében ült, egészen az első szabadon választott kormány hivatalba lépéséig. 1989 tavaszától októberig tagja volt a párt Központi Bizottságának is.

A rendszerváltoztatás előestéjén egyik létrehozója volt az MSZMP utódpártjának, a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP), számos funkciót töltött be pártjában, főként külügyi, biztonságpolitikai és honvédelmi vonalon. Az országgyűlésbe 1990 tavaszán került be, ám az akkor politikai karanténban lévő utódpárt nem igazán szerepelt a mindennapi politikai csatározásokban, csak fokozatosan, az első parlamenti ciklus vége felé aktivizálta magát, így szerepe csak 1992 májusában vált hangsúlyosabbá: az MSZP elnökségi tagjává választották.

Az 1994-es választási kampányban ő jegyezte pártja programjának külügyi és biztonságpolitikai téziseit. Miután az MSZP megnyerte a választásokat, koalíciót kötött a rendszerváltoztatás hajnalán erősen antikommunista retorikával fellépő Szabad Demokraták Szövetségével, a koalíciós tárgyalásokon maga is részt vett. Az 1994. július 15-én megalakult, Horn Gyula vezette kabinetben – nem meglepő módon – a külügyminiszteri tárcát kapta meg, s a ciklus végéig megtartotta miniszteri bársonyszékét. Miniszterségének egyik fontos időszaka 1995–96-ra tehető, amikor Magyarország és Szlovákia, illetve Magyarország és Románia alapszerződést kötött egymással.  Az euroatlanti világhoz való közeledés jegyében megkötött szerződések – bár papíron sok mindent garantáltak – közel sem jelentettek száz százalékos védelmet a határon túli magyarságnak, sőt az akkori szerződések több pontja jelen korunkban sem valósult meg. A megkötések idején a magyar kormányt – érezhetően – a kádári reflexek vezették: soha, semmilyen körülmények között se haragítsuk magunkra szomszédjainkat, igyekezzünk „a jó tanuló” szerepét mutatni a külvilág felé. Nem meglepő, hisz a külügyminiszter a „régi garnitúra” tagja volt.

Pártja az 1998-as országgyűlési választásokat elveszítette, így miniszteri székétől kénytelen volt megválni, ám pártján belül előretört: az év szeptemberében megszerezte az elnöki széket, s ilyen funkcióban az MSZP „erős embere” volt, egészen 2004-ig. Ellenzéki pártvezérként felelősség terheli 2001. decemberi nyilatkozata miatt, amelyben huszonhárom millió román munkavállaló Magyarországra érkezésével borzolta a lakosság kedélyeit, valótlanul. Kijelentése mindenesetre elegendő volt az erdélyi magyarság iránti ellenszenv erősödésére. Pártelnökként 2002 tavaszán sikert könyvelhetett el: nagyon szoros versenyben (a liberális SZDSZ-szel karöltve) legyőzték a polgári kormánypártot, így újfent az MSZP alakíthatott kormányt. Megjegyzendő, pártelnökként – 2002-es – kampányidőszaka nem volt szélsőséges esetektől mentes: egyrészt, egy régi kádert húzott elő a kalapból pártja miniszterelnök-jelöltjeként, Medgyessy Péter (volt MSZMP-s pénzügyminiszter) személyében, másrészt először alkalmazta politikai ellenfeleivel szemben az erőteljes lejáratókampányt, amely teljességgel idegen volt a hazai politikai kultúrában.

Az ex-pénzügyminiszterről 2002 nyarán kiderült: D-209-es számú ügynökként, a Kádár-korszakban együttműködött az állambiztonsággal, így némi utóvédharcot követően, 2004 őszén kénytelen volt távozni miniszterelnöki székéből. Vele együtt elbukta a pártelnök külügyminiszteri pozícióját, amelyet a 2002-es választási győzelmet követően kapott meg.

Magyarországi pártpolitikai pályafutása 2004 novemberére gyakorlatilag megszűnt, ugyanis a Medgyessy Péter korábbi tevékenysége miatt kialakult kormányválságot követően Kiss Pétert támogatta, mint lehetséges miniszterelnököt Gyurcsány Ferenccel szemben, ám utóbbi kerekedett felül. Mintegy „menekülőútként” brüsszeli pozícióért lobbiztak számára, amelyet végül elnyert, ám energetikai biztosként történt meghallgatása politikai pályafutása mélypontjának bizonyult, így adóügyi-és vámpolitikai biztos lett, bár az EU-ban sokan felhánytorgatták neki „gazdag” állampárti múltját. 2010-ben tért haza Magyarországra, ezt követően még négy évig volt az Országgyűlés tagja.

Jelenleg nyugdíjas.

Életút, tisztségek:

1957–1966: Vegyésztechnikus.

1962-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1966–1969: A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottsága (KB) Nemzetközi Osztályának munkatársa.

1969–1971: A Nemzetközi Diákszövetség munkatársa.

1971–1975: A KISZ KB Nemzetközi Osztályának vezetője.

1975–1976: Az MSZMP KB Külügyi Osztályának (KO) konzultánsa.

1976–1983: Az MSZMP KB KO alosztályvezetője.

1983–1986: Az MSZMP KB KO helyettes vezetője.

1986. május 1. – 1989. május 31. Külügyminiszter-helyettes.

1989. május 31. – 1990. május 23. Külügyminisztériumi államtitkár.

1989. április 12. – 1989. október 7. Az MSZMP KB tagja.

1990. május 27. – 1998. szeptember: A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Országos Elnökségének tagja.

1990. május 2. – 2014. május 7. Országgyűlési képviselő.

1990. május – 1994. július: Az Európai Tanács parlamenti közgyűlésébe delegált magyar küldöttség tagja.

1993. január 27. – 1994. június 28. Az Országgyűlés külügyi állandó bizottságának elnöke.

1994. július 15. – 1998. július 15. Külügyminiszter.

1995–1996: Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöke.

1998. június – 2000. december: Az MSZP parlamenti frakciójának vezetője.

1998. szeptember 5. – 2004. október 4. Az MSZP elnöke.

2002. május 27. – 2004. október 4. Külügyminiszter.

2003. november – 2008. július: A Szocialista Internacionálé alelnöke.

2004. november 18. – 2010. február: Az Európai Unió adó- és vámpolitikai biztosa.

2010. május 14. – 2014. május 5. Országgyűlési képviselő.