Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1933. december 25-én született Szentlőrinckátán (Pest megye). Parasztcsaládból származik. Nős, egy gyereke van. 1959-ben népköztársasági gyűrűvel végezte a Budapesti Orvostudományi Egyetemet. 1970-ben az orvostudományok kandidátusa, 1979-től doktora, egyetemi tanár. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

A SOTE Gyógyszerhatástani Intézetében kezdett dolgozni, később ennek lett a vezetője. Előbb a VII. kerületi, majd 1980-tól a Budapesti Pártbizottság tagja. 1978-tól a Semmelweis Orvostudományi Egyetem pártbizottság titkára. 1988. május 22. és 1989. október 6. között KB-tag.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1933. december 25-én született Szentlőrinckátán (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.), egy mezőgazdasági munkás családjában. 1953-ban érettségizett Karcagon, a Gábor Áron Gimnáziumban, majd felvették a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, ahol 1959-ben sub auspiciis rei publicae popularis kitüntetéssel avatták doktorrá.

Egyetemi évei során lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába (MDP), s hallgatóként számos funkciót betöltött a helyi pártszervezetben. 1959-től tanársegédként, 1964-től adjunktusként, 1971-től docensként dolgozott az egyetemen. Egyetemi tanári kinevezését 1979-ben kapta meg, ugyanebben az évben megbízták az egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének vezetésével. 1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben rendes tagjává választották. 2004-ben megkapta a Széchenyi-díjat.

Szakmai tevékenységre mellett pártvonalon is igen aktív volt. 1956-tól tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egyetemi pártbizottságának. 1975-től az MSZMP VIII. kerületi bizottsága ifjúsági felelőseként tevékenykedett. A ’70-es évekre az egyetem – politikai értelemben – vezető figurájává vált. 1980-tól tagja volt az MSZMP Budapesti Bizottságának. Pártbéli karrierje csúcsára 1988-ban ért fel, amikor a májusi pártértekezleten beválasztották az állampárt Központi Bizottságába.

A rendszerváltoztatást követően visszavonult az aktív politikától, csak a tudományos munkásságának élt 2017. október 21-én bekövetkezett haláláig.

Életút, tisztségek:

1952-től a Magyar Dolgozók Pártja, 1956-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1954–1959: A Budapesti Orvostudományi Egyetem (BOTE) hallgatói titkára.

1956–1975: Az MSZMP Egyetemi Pártbizottságának tagja.

1959–1964: A BOTE Gyógyszertani Tanszékének egyetemi tanársegédje.

1964–1971: A BOTE (1969-től Semmelweis Orvostudományi Egyetem [SOTE]) Gyógyszertani Intézetének egyetemi adjunktusa.

1970–1979: A SOTE Kollégiumi Tanácsának elnöke.

1971–1979: A SOTE Gyógyszertani Intézetének egyetemi docense.

1978. szeptember 22. – 1988. október 10. Az MSZMP SOTE Bizottságának első titkára.

1979. július 1. – 1998. június 30. A SOTE Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára.

1987. május 8. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.

1988. május 22. – 1989. október 7. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

 

1988. július 14. – 1989. október 7. Az MSZMP KB mellett működő Tudománypolitikai Munkaközösség tagja.

1995. május 8. Az MTA rendes tagja.

1998. július 1. –2003. A SOTE Gyógyszerhatástani Intézetének egyetemi tanára.

2003 – 2017. október 21. Professzor emeritus.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023