Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)

1928-ban született. Elektroműszerészként dolgozott. 1945-ben belépett a kommunista pártba. 1950-54 között az ELTE-n tanult, majd később (1966-68 között) elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát is.

1954-57-ben újságíróként dolgozott. 1957-59 közt a KISZ KB titkára, 1959-65-ben a KISZ budapesti első titkára volt. 1965-69-ben az MSZMP budapesti bizottságának agitációs és propaganda osztályát vezette. 1969-71-ben az MSZMP VIII. kerületi bizottságának első titkára, majd 1971-74 között a nagybudapesti bizottság titkára volt.

1974-től kinevezték a MTV elnökévé. 1984-től a Fővárosi Tanács elnökhelyettese lett. 1963-1975 között országgyűlési képviselő is volt.

1975. március 22. és 1985. március 28. között az MSZMP KB tagja volt.

 

Kommunizmuskutató Intézet

1928. december 10-én született Pesterzsébeten (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.). Apja géplakatos volt. Négy elemi és négy polgári iskolai osztályt végzett, majd telefonműszerésznek tanult. A Dial Telefongyárban volt tanonc 1944 végéig, szakmát nem szerzett.

1945 januárjában tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak, valamint belépett akkori ifjúsági szervezete, a Kommunista Ifjúsági Szövetség pesterzsébeti szervezetébe. Hamarosan tagja lett a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek (MADISZ), egyes források szerint tagja volt a budapesti vezetőségnek is. 1945 nyarán vezetőképző iskolát végzett. 1945 végétől 1946 márciusáig bányászként dolgozott.

1946 tavaszától az ifjúsági mozgalom különféle szervezeteiben tevékenykedett, alsó és középszintű vezetőként. Elvégzett egy háromhetes pártiskolát, majd 1949 októberében egyéves pártiskolára küldték. Tanulmányai befejezése után, 1950 nyarán a Dolgozó Ifjúság Szövetsége I. kongresszusán bekerült a Központi Vezetőségbe (KV), megbízták a KV Sportosztályának vezetésével és az Ifjúmunkás Osztályt is vezette.

1951. júliusban leváltották, kikerült az ifjúsági mozgalomból. A Ganz Villamossági Gyárban dolgozott műszerészként. 1954-ben befejezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott tanulmányait, középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1954 tavaszától 1957 júniusáig a Turbó című üzemi lap szerkesztője, újságíró volt.

1956. novemberben belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP), előmenetele érdekében még munkásőrnek is jelentkezett. 1957 tavaszától részt vett a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) megszervezésében, a sportügyek felelőseként tagja lett az országos szervező bizottságnak. 1957 októberében, az ifjúsági szervezet I. kongresszusán, bekerült a Központi Bizottságba (KB) és a KB Intéző Bizottságába, valamint a KB egyik titkára lett; ez utóbbi funkciót az 1960. decemberi II. kongresszusig töltötte be. 

A ’60-as években KISZ- és pártfunkcionáriusi pályáján egyre csak emelkedett: budapesti KISZ-titkár volt 1964-ig, majd az MSZMP Budapesti Pártbizottsága agitációs és propagandaosztályát vezette. 1966 és 1968 között elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát is. 1969 után jelentősnek mondható pártfunkciókat kapott: előbb az MSZMP VII. Kerületi Bizottságának első titkára lett, két év múlva pedig megkapta az MSZMP Budapesti Bizottságának titkári székét. Pártfunkciójából családi okok miatt kellett távoznia.

1974. szeptemberben kinevezték a Magyar Televízió elnökévé. Elnökségének évtizedét sokan a magyar televíziózás „aranykorának” tekintették. „Kevés elnököt szerettek annyira és annyian, mint őt. Pártember volt, mint minden elődje, de ő meg akarta tanulni a televíziózást. Minden munkahelyen napokat töltött, és később mindenkiről pontosan tudta, mi a feladata” – emlékezett rá a televízió krónikása.

Ez a beosztás már KB-tagságot ért: 1975 tavaszán került be a párt „parlamentjének” számító testületbe, ahol egy évtizedig maradt tag. Tíz év után kellett távoznia a tévétől. Sokan ismét magánéleti okokat emlegettek (1982-től Medveczky Ilona táncosnővel élt együtt), mások szerint Sára Sándor legendás doni krónikájának műsorra tűzésével lépte át a tűréshatárt. A Fővárosi Tanácsnál kapott menedékkel felérő elnökhelyettesi posztot.

1963 és 1975 között országgyűlési képviselő volt.

2009 augusztusában halt meg Budapesten, Farkasréten temették.

Életút, tisztségek:

1945-től a Magyar Kommunista Párt, 1948. júniustól a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), 1956. novembertől a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja.

1949. október – 1950. június: Az MDP Pártfőiskolájának hallgatója.

1950. június 18. – 1951. július: A DISZ Központi Vezetőségének tagja.

1957. október 27. – 1964. december 13. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottsága (KB) Intéző Bizottságának tagja.

1957. október 27. – 1959. szeptember: A KISZ KB titkára.

1959. június 8. – 1975. október 31. Az MSZMP Budapesti Bizottságának tagja.

1959. szeptember – 1964. december: A KISZ Budapesti Bizottságának első titkára.

1963. február 24. – 1975. április 1. Országgyűlési képviselő.

1964. december 17. – 1968. december 11. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Propaganda és Művelődési Osztályának vezetője.

1968. december 20. – 1971. május 27. Az MSZMP Budapest VIII. Kerületi Bizottságának első titkára.

1970. november 1. – 1974. szeptember 11. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Végrehajtó Bizottságának tagja.

1971. május 7. – 1974. szeptember 11. Az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára.

1971. május 11. – 1980. július 1. Budapest Főváros Tanácsának (Fővárosi Tanács) tagja.

1974. szeptember 12. – 1983. július 12. A Magyar Televízió elnöke.

1975. március 22. – 1985. március 28. Az MSZMP Központi Bizottságának tagja.

1983. július 12. – 1989. június 20. A Fővárosi Tanács elnökhelyettese.

Az Év Honlapja Minőségi díj 2023Az Év Honlapja Különdíj 2023