Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához (1989)
1944. március 1-én született Székesfehérváron. Építőmérnöki diplomát szerzett.
1967-1979 között a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon ügyintéző, csoportvezető, osztályvezető, majd igazgatóhelyettes. 1979-1982 között az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese 1982-1988-ban.
1988-1990-ben környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztériumi államtitkár, majd a környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztérium vezetésével megbízott államtitkár 1989-1990 között.
Kommunizmuskutató Intézet
1944. március 1-jén született Székesfehérváron. 1967-ben építőmérnöki oklevelet szerzett a műszaki egyetemen, majd szakmérnöki képesítésre tett szert.
1967-ben a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mérnöke lett, ahol az évek múlásával csoportvezető, igazgatóhelyettes-főmérnökké lépett elő. 1979-ben kinevezték a győri Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójává, ahonnan 1982-ben feljebb lépett: az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettesévé léptették elő. Megjegyzendő, a szocialista Magyarországon a „vízügy állam az államban elv” alapján működött.
1988-ban minisztériumi vonalra került, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkárának nevezték ki. Kinevezése nem történhetett volna meg a Magyar Szocialista Munkáspárt illetékes szerveinek támogatása nélkül.
A rendszerváltoztatás követően – a baloldali kormányok idején – a szaktárcánál tevékenykedett helyettes államtitkárként.
Életút, tisztségek:
1967 – 1979: A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mérnöke, csoportvezetője, igazgatóhelyettes-főmérnöke.
1979 – 1982. augusztus 1.: Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
1982. augusztus 1. – 1988. február: A az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese.
1988. március 1. – 1990. május 31.: A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára.
2003. december – 2006. június: A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi helyettes államtitkára.