1967. I. félév
Politikai Bizottság
Zala megye általános helyzete és továbbfejlesztése
Utal rá: Újvári Sándor-Ágoston László: A beruházás pártirányításának néhány kérdése, Pártélet, 1967:7.
Kronológia
Politikai Bizottság
Zala megye általános helyzete és továbbfejlesztése
Utal rá: Újvári Sándor-Ágoston László: A beruházás pártirányításának néhány kérdése, Pártélet, 1967:7.
Politikai Bizottság
A Központi Bizottság apparátusában működő osztályok feladatköre és szervezete
"E dokumentumok részletesen meghatározták az egyes osztályok feladat- és hatáskörét, szervezeti felépítésüket és a szükséges státusokat." Legyőzhetetlen erő, 287.p.
Politikai Bizottság
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójárnak megünneplése
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 24.p.
A SZOT meghívására látogatást tesz hazánkban a Francia Általános Munkaszövetség (CGT) küldöttsége. A küldöttséget Beniot Frachon, a Francia Kommunista Párt PB tagja, a CGT főtitkára vezeti.
Az angol Minisztertanács meghívására hivatalos látogatáson Londonban tartózkodik Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter.
Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására Olavi J. Laine, a PB tagja vezetésével hazánkban tartózkodik a Finn Kommunista Párt küldöttsége.
Rolf Lahr, a Német Szövetségi Köztársaság külügyi államtitkárának budapesti látogatása.
Az államtitkár eszmecserét folytat a két ország közötti kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről, a diplomáciai kapcsolatok felvételének lehetőségéről.
A felek megállapodnak a javaslatok tanulmányozásában.
Áramot ad Bánhidán az első magyar 100 megawattos gépegység.
Országgyűlés
elfogadja az 1967. évi költségvetést.
Moszkvában ünnepélyes keretek között írják alá a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői a világűr békés felhasználásáról szóló egyezményt.
Képviselő- és tanácstagjelölő gyűlések országszerte.
Kádár János meghívására hazánkban tartózkodik J. B. Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke és kísérete, áttekintik a két ország kapcsolatainak fejlődését, és eszmecserét folytatnak aktuális nemzetközi kérdésekről.
A Varsói Szerződés országai külügyminisztereinek tanácskozása Varsóban.
A tanácskozáson baráti eszmecsere folyik a szocialista országoknak a nemzetközi feszültség enyhítésére, az európai béke, biztonság és együttműködés megszilárdítására irányuló erőfeszítéseiről.
KB Agitációs és Propaganda Bizottság
A SZOT Kulturális, Agitációs és Propaganda Osztályának jelentése: A szakszervezetek kulturális nevelő munkájának néhány időszerű kérdésében
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 27.p.
Központi Bizottság
1. Komócsin Zoltán, külügyi KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja: Időszerű nemzetközi kérdések és a választott szervek 1967-es nemzetközi kapcsolatainak terve, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére vonatkozó javaslat
A határozatot közli: Pártélet, 1967:3.
2. Biszku Béla, pártszervező és adminisztratív KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja, a KB Pártépítési Munkaközösség elnöke: Az országgyűlési képviselő- és tanácsválasztások előkészületei és menete
3. Nyers Rezső, gazdaságpolitikai KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke: A termelőszövetkezeti kongresszuson részt vevő kommunisták állásfoglalására vonatkozó irányelvek
A határozatot közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 35.p.
Közlemény: Népszabadság, 1967. február 16.
Földes László : Második vonalban, 291.p:
A Politikai [valójában Központi NyA.] Bizottság 1967. február 15-i ülésének határozata alapján megbíztak egy munkacsoportot a KB munkamódszerének tanulmányozására és javaslatok kimunkálásra. (A KB tagjaiból álló bizottság vezetője: Biszku Béla, tagjai: Aczél György, Friss István, Földes László, Havasi Ferenc, Orbán László, Párdi Imre, Pullai Árpád, Révész Géza és Tóth Mátyás voltak.)
A bizottság tagjai párokra bontódva kötetlen beszélgetést folytattak a Központi Bizottság mind a 101 tagjával, akik általában egyetértettek a vizsgálattal, és sok gondolatot, javaslatot vetettek fel. Megkérdeztük például, hogy vajon szerintük a két kongresszus között betölti-e szerepét a KB mint a párt legfelsőbb szerve. Erre azt a pozitív választ kaptuk, hogy a legfontosabb kérdésekben e testület dönt.
Indítványozták, hogy javítani kell a társadalmi munkamegosztást a párt, az állam és a szakszervezet között, növelve az utóbbiak önállóságát. Többen javasolták, hogy egy-egy feladat kitÍzésénél többféle megoldás közül lehessen választani. Sokan felhívták a figyelmet arra, hogy az egypártrendszerben milyen fontos az ellenvélemény, a kisebbség véleménye, és arra mindenkor érdemben reagálni kell. Ez a szocialista demokrácia fontos eleme. Sőt egyesek felvetették, hogy az ellenvéleményeknek sok esetben nyilvánosságot kell biztosítani.
A beszélgetések során többen emlékeztettek arra, hogy amikor a KB kisebb létszámú volt, bensőségesebb vita alakult ki, vagyis jobban szolgálta a célt. Ezzel mások nem értettek egyet. Szóba került, hogy vigyázni kell a pártapparátus és a választott szervek közötti összhang fontosságára.
Felmerült olyan javaslat is, hogy a pártszervekben válasszanak elnököt is. A bizottság tagjainak többsége - köztük én is - úgy vélekedett, hogy az új tisztség bevezetése zavart okozna: nehéz lenne elhatárolni az elnök és a titkár hatáskörét. A javaslat vitája folytatódott a KB ülésén, és az végül is a bizottság álláspontját fogadta el.
A munkacsoport csaknem egy évig tevékenykedett. Végül a KB 1968. január 30-i [valójában március 21-i NyA.] ülése fontos határozattal zárta le ezt a nagy munkát."
A Központi Bizottság levele
A munkásőrökhöz
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 50.p.
Választási nagygyűlés a Sportcsarnokban. Beszédet mond Erdei Ferenc , a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Kádár János , az MSZMP KB első titkára.
Az európai kommunista és munkáspártok az európai biztonság problémájával foglalkozó értekezlete előkészítő bizottságának ülése Varsóban.
A Béke-világtanács elnökségének prágai ülésszaka a vietnami helyzetről és az európai biztonságról tárgyal.
Az ülésszak hangsúlyozza: a békemozgalomnak arra kell összpontosítani erejét, hogy a VDK bombázása megszűnjön, és megakadályozzák az atomfegyverek elterjedését.
- március 1.
Az SZKP Központi Bizottsága meghívására baráti látogatást tesz a Szovjetunióban Kádár János , az MSZMP KB első titkára és kísérete.
Meghalt Kodály Zoltán, háromszoros Kossuth-díjas kiváló művész, akadémikus.
Politikai Bizottság
A fegyveres erők pártirányítása, valamint a fegyveres erőknél működő pártszervezetek és politikai feladatai, jogköre
Utal rá: Mucs-Zágoni: A magyar... 269-70.
Az MSZMP Központi Bizottság és a Forradalmi Munkás-Paraszt Minisztertanács meghívására nem hivatalos baráti látogatáson Magyarországon tartózkodik Wladislaw Gomulka, a LEMP KB-nak első titkára és Josef Cyrankiewicz, a LEMP KB tagja, a Lengyel Népköztársaság kormányának elnöke.
Megvizsgálják a két ország és párt kapcsolatai alakulásának kérdéseit, és eszmecserét folytatnak a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista mozgalom aktuális kérdéseiről.
Magyar állásfoglalás a rhodesiai kérdésben. Csatorday Károly ENSZ-képviselőnk U Thant ENSZ-főtitkárhoz intézett levelében.
A levél rögzíti, hogy a Magyar Népköztársaság semmilyen kapcsolatot nem tart fenn a Smith-rendszerrel, és elítéli azokat az országokat, amelyek támogatják a faji üldözéseket.
Albert de Conincknak, a Belga Kommunista Párt PB tagjának, a KB titkárának vezetésével Magyarországon tartózkodik a Belga Kommunista Párt küldöttsége.
Országgyűlési és tanácstag választások.
349 országgyűlési képviselőt és 84 508 tanácstagot választanak meg. Pótválasztás lesz 40 tanácsi választókerületben.
A Tanácsköztársaság kikiáltásának 48. évfordulóján a VIII. kerületi Kun Béla téren felavatják Kun Béla, Landler Jenő és Szamuely Tibor emlékművét.
A "Népszabadság" közli "A kínai kulturális forradalom és a kispolgári kalandorság" című cikket.
Hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodik Otto Winzer, az NDK külügyminisztere és kísérete.
KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség
A termelőszövetkezetek I. országos kongresszusán részt vevők kommunisták számára irányelvek
Közli: Szövetkezetpolitikai kérdések '86, 9.p.
Felavatják a Budai Önkéntes Ezred emlékművét a Vérmezőn.
Politikai Bizottság
A pártoktatás 1967-68. évi feladatai
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 51.p.
Budapesten tartózkodik Torsten Nilsson svéd külügyminiszter.
Központi Bizottság
1. Komócsin Zoltán, külügyi KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja: Időszerű nemzetközi kérdések
2. Biszku Béla, pártszervező és adminisztratív KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja, a KB Pártépítési Munkaközösség elnöke: Az országgyűlés képviselő- és tanácstagi választások
3. Kádár János, első titkár: Személyi és szervezeti kérdések
Cseterki Lajos eddig kulturális KB-titkár,
(április 14-től az Elnöki Tanács titkára) a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, KB-tag;
Aczél György, művelődési miniszterhelyettes (április 18-ig)
eddig kulturális KB-titkár, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, KB-tag.
Közlemény: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 55.p.
Országgyűlés
Fock Jenő, eddig a Minisztertanács elnökhelyettese,
eddig a Minisztertanács elnöke, a Politikai Bizottság és a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja;
Kállai Gyula, eddig a Minisztertanács elnöke,
eddig az Országgyűlés elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Politikai Bizottság tagja;
Ajtai Miklós, eddig az Országos Tervhivatal elnöke,
eddig a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság és a KB Gazdaságpolitikai Bizottság tagja.
Politikai Bizottság
A gazdaságfejlesztés hosszú távú tervezésével kapcsolatos feladatok
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 57.p.
Elnöki Tanács
Az Elnöki Tanács Dobi Istvánnak a Szocialista Munka Hőse kitüntetést adományozza.
Czinege Lajos honvédelmi miniszter baráti látogatást tesz a Szovjetunióban.
Samuel Mikunisz, az Izraeli KP főtitkárának látogatása Magyarországon.
Aczél György, kulturális KB-titkár,
eddig művelődési miniszterhelyettes, a KB Agitációs és Propaganda Bizottság tagja, KB-tag
Fővárosi Bíróság
többhónapos tárgyalás után elítéli háborús és népellenes bűntett miatt az egykori zuglói nyilas pártszolgálatosokat.
A Parlamentben Losonczi Pál , az Elnöki Tanács elnöke 49 személynek átnyújtja "A Szocialista Hazáért Érdemrend"-et, melyet az Elnöki Tanács azok kitüntetésére alapított, 1945 előtt kimagasló tevékenységet fejtettek ki.
Május 1-ig a budapesti kerületekben, a megyékben és járásokban mindenütt ünnepélyesen nyújtják át a kitüntetéseket.
A termelőszövetkezetek I. országos kongresszusa a Parlamentben.
Az európai kommunista és munkáspártok értekezlete szerkesztő bizottságának ülése.
A Magyar Pedagógiai Társaság alakuló közgyűlése.
25 európai kommunista és munkáspárt értekezlete Karlovy Varyban megvizsgálja az európai problémákat, az európai biztonság fenntartásához szükséges intézkedéseket. Ezzel kapcsolatosan egyhangúan közös nyilatkozatot fogadnak el.
Budapesten tartózkodik Adnan Al-Pacsacsi iraki külügyminiszter.
Magyarországon tartózkodik Pierre Harmel belga külügyminiszter.
Amilcar Cabral főtitkár vezetésével hazánkban tartózkodik a Portugál-Guinea és Zöldfoki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártjának delegációja.
Josef Klaus osztrák kancellár hivatalos magyarországi látogatása.
A Magyar Szakszervezetek XXI. kongresszusa.
1967. május 8-14.
Péter János külügyminiszter hivatalos jugoszláviai látogatása.
Politikai Bizottság
1. Nómenklatúra
2. A pártiskolai rendszer
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 66.p.
3. A párt kádermunkája és az állami személyzeti munka pártellenőrzésének helyzete, a káder- és személyzeti munka továbbfejlesztése
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 72.p.
4. A területi pártszervek apparátusának feladataira és felépítése
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 79.p.
Központi Ellenőrző Bizottság
Kizárták a pártból Varga Györgyöt, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság volt elnökét
Közli: Pártélet, 1967:6.
A Japán Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívására Puja Frigyesnek, az MSZMP KB tagjának vezetésével magyar pártküldöttség tartózkodik Japánban, és kölcsönös eszmecserét folytat aktuális nemzetközi kérdésekről.
René Piquet-nak, a Francia Kommunista Párt PB tagjának, a KB titkárának vezetésével Magyarországon tartózkodik az FKP pártmunkás küldöttsége.
Baráti látogatáson Magyarországon tartózkodik Franz Muhri, az Osztrák Kommunista Párt elnöke, s megbeszéléseket folytat a két pártot és országot érintő kérdésekről.
A SZÖVOSZ VI. kongresszusa Budapesten 33 ország szövetkezeti delegációja részvételével.
A Magyar Népköztársaság katonai küldöttsége a VDK-ban tartózkodik.
A delegációt Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezeti. A magyar katonai küldöttség ezt követően koreai meghívásnak tesz eleget, ahonnan június 6-án érkeznek haza.
Az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács meghívására Budapesten tartózkodik az NDK párt- és kormányküldöttsége Walter Ulbrichtnak, a Német Szocialista Egységpárt központi Bizottsága első titkárának, az NDK államtanácsa elnökének és Willi Stoph-nak, a NSZEP Politikai Bizottsága tagjának, az NDK minisztertanácsa elnökhelyettesének vezetésével.
Ünnepélyesen aláírják a két ország barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését.
Politikai Bizottság
A tagkönyvcsere
Utal rá: 119.p. A tagkönyvcsere politikai munka,
Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására baráti látogatáson Budapesten tartózkodik N. Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkára vezetésével a Román Kommunista Párt küldöttsége.
- június 10.
A közel-keleti konfliktus kiszélesedése. - A közel-keleti válság június 5-én Izrael támadása nyomán szárazföldi és légi harcokká alakul.
Megalakul a Magyar-Szovjet Kormányközi Kulturális Együttműködési Bizottság.
Harcos múltunk megbecsülése
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 64.p.
Minisztertanács
nyilatkozata a közel-keleti háborús konfliktusról állást foglal az arab országok mellett.
Szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkvai tanácskozása a közel-keleti helyzetről.
Az elfogadott nyilatkozat szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az arab országokat.
A Magyar Népköztársaság a közel-keleti agresszió miatt megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.
Az Új-Kína hírügynökség jelentése szerint Kína felrobbantotta első hidrogénbombáját.
1967. június 17.- július 22.
Az ENSZ rendkívüli közgyűlése (szovjet kezdeményezésre) a közel-keleti helyzet megvitatására több ország szocialista kormányfőinek részvételével.
A. Koszigin szovjet kormányfő nagyszabású beszéde a közel-keleti helyzet rendezéséről. Felszólal Fock Jenő , a minisztertanács elnöke is. A közgyűlés lényegi eredmények nélkül elnapolja az ülést.
Politikai Bizottság
A Magyar Honvédelmi Szövetség sporttevékenysége
Utal rá: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 109.p.
KB Agitációs és Propaganda Bizottság valamint KB Gazdaságpolitikai Bizottság
A művészeti nevelésről
Utal rá: Bíró Vera: A népművelés időszerű feladatai, Pártélet, 1968:5.
Központi Bizottság
1. Komócsin Zoltán, külügyi KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja: A közelkeleti helyzet és más időszerű nemzetközi kérdések
A határozatot közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 89.p.
2. Nyers Rezső, gazdaságpolitikai KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke: A gazdasági mechanizmus reformja bevezetésének előkészületei, a harmadik ötéves terv eddigi teljesítése és a további feladatok
A beszédet közli: Társadalmi Szemle 1967:7.
A határozatot közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 82.p. (tévesen június 21-i dátummal)
- július 1.
A KISZ VII. kongresszusa.
1967. június 29.- július 7.
Chirsztosz Petasznak, a PB tagjának vezetésével Magyarországon tartózkodik a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja küldöttsége.
Megalakul a Gazdaságkutató Intézet.
Feladata, hogy feltárja és előre jelezze a belső népgazdasági folyamatokat, a népgazdaságra ható különféle tényezőket, kidolgozza és fejlessze a gazdaságkutatás korszerű módszereit.
Politikai Bizottság
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa jelentése: A Hazafias Népfront helyzete és feladatai
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 90.p.
A szocialista országok testvérpártjai és kormányai vezetőinek közel-keleti helyzetről folytatott budapesti tanácskozása.
Minisztertanács
ülése határozatot hoz a mezőgazdasági termékek állami felvásárlási árának felemeléséről. Az új árak 1968-ban lépnek életbe.
- augusztus 1.
Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására Knud Jespersennek, a Dán Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökének vezetésével dán pártküldöttség tartózkodik Magyarországon.
Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának látogatása a Ganz-MÁVAG-ban. Nagygyűlés keretében tájékoztatót tart a gazdasági reform előkészítéséről.
Takeo Miki japán külügyminiszter hivatalos látogatása Magyarországon.
Havannában megnyílik a Latin-Amerikai Szolidaritási Szervezet első konferenciája.
Politikai Bizottság
Lukács György párttagságának megújítása
(előzmény: 1967. augusztus 9-én Lukács újból megküldte az MSZMP KB Titkárságának az Intéző Bizottságához 1957. május 15-én írott levelét.) Utal rá: Urbán: Lukács ... Párttörténeti Közlemények, 1985:3. 105.p.
Ünnepi tanácskozás a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Történelmi Társulat 100. évfordulója alkalmából.
A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Elnöksége
a termelőszövetkezetek területi szövetségei megalakulásának tapasztalatairól tárgyal.
KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösség
Az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek és társulások elvi kérdései
Közli: Szövetkezetpolitikai kérdések (1.), 12.p.
A szocialista országok kormányai képviselőinek belgrádi tanácskozása az arab országok gazdasági támogatásáról és a velük folytatott gazdasági együttműködésről.
Az MSZMP Központi Bizottsága és a Forradalmi Munkás-Paraszt Minisztertanács meghívására hazánkban tartózkodik az SZKP és a szovjet Minisztertanács küldöttsége L. Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának és A. Kosziginnek, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének vezetésével.
Új magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést írnak alá.
Budapesten tartózkodik Barbara Castle angol közlekedésügyi miniszter.
A Magyarok Világszövetsége elnökségének ülése. Kárpáti József az új főtitkár.
Julien Boukambon, a PB tagja vezetésével Magyarországon tartózkodik a brazzaville-i kongói pártküldöttség.
Politikai Bizottság
A testnevelési és sportmozgalom helyzete és további feladatai
Közli: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 100.p.
Országgyűlés
elfogadta a Munka Törvénykönyvet, a földjogi és termelőszövetkezeti törvényt. Törvénybe iktatja a magyar-NDK barátsági szerződést.
A Csehszlovák Kommunista Párt és a csehszlovák Minisztertanács meghívására Kádár János , MSZMP KB első titkára vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség tartózkodik Csehszlovákiában, áttekintik a magyar-csehszlovák kapcsolatok további elmélyítésének lehetőségét, s megvitatják az időszerű nemzetközi, s a nemzetközi kommunista mozgalommal kapcsolatos kérdéseket.
Internacionalista harcosok magas szovjet kitüntetése. Lenin-rendet kap Münnich Ferenc , Garasin Rudolf, Kiss Lajos, László Aladár.
Leningrádban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója jegyében tartják meg öt világrész szakszervezeteinek ünnepi ülésszakát. Hazánkat Gáspár Sándor , a SZOT főtitkára képviseli.
- november 28.
Magyar kormányküldöttség tartózkodik Dél-Amerikában Szurdi István belkereskedelmi miniszter vezetésével.
A küldöttség látogatást tesz Argentínában, Brazíliában, Chilében és Uruguayban.
- november 10.
Kádár János vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség tartózkodik Moszkvában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésén.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai és történettudományi osztálya, valamint a Magyar Történelmi Társulat tudományos ülést rendez az Akadémián.
Magyarországot két évre az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjává választják.
Díszünnepség az Erkel Színházban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 éves jubileumán. Az ünnepi beszédet Biszku Béla tartja.
Magyarországot felveszik a FAO-ba. (Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete.)
Politikai Bizottság
A fegyveres testületekben folyó pártmunka irányításának gyakorlati kérdései
Utal rá: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1971/75, 332.p. 3. lábjegyzet és: Történeti hűséggel... 59.p.
Ilku Pál művelődésügyi miniszter vezetésével küldöttség tartózkodik Bécsben, az európai UNESCO-tagállamok oktatási minisztereinek konferenciáján.
Központi Bizottság
1. Komócsin Zoltán, külügyi KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja: Külpolitikai, nemzetközi kérdések
2. Biszku Béla, pártszervező és adminisztratív KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja, a KB Pártépítési Munkaközösség elnöke: Időszerű belpolitikai kérdések, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának magyarországi ünnepségei
3. Nyers Rezső, gazdaságpolitikai KB-titkár, a Politikai Bizottság tagja, a KB Gazdaságpolitikai Bizottság valamint a KB Közgazdasági Munkaközösség elnöke: A soron következő gazdaságpolitikai kérdések
A beszédet közli: Társadalmi Szemle 1967:12.
Kádár János, első titkár november 24-i felszólalását közli: Társadalmi Szemle 1967:12.
Közlemény: Az MSZMP határozatai és dokumentumai 1967/70, 110.p.
Fock Jenő , a Minisztertanács elnökének moszkvai tárgyalásai A. Koszigin szovjet miniszterelnökkel.
Meghalt Münnich Ferenc .
Dél-Jemen függetlenné válik.
Budapesten tartózkodik J. McEwen, Ausztrália miniszterelnökhelyettese.
Tárgyalásai eredményeként négy évre szóló kereskedelmi megállapodást ír alá.
Biszku Béla vezetésével magyar pártküldöttség tartózkodik Bécsben az osztrák testvérpárt meghívására.
A Román Kommunista Párt konferenciája elfogadja a területrendezésre vonatkozó irányelveket. Megszűnik a Maros-Magyar Autonóm Tartomány.
A KGST Végrehajtó Bizottsága Budapesten tartja 32. ülését, melyen jóváhagyják az 1968. évi munkatervet.
Otto Winzer, az NDK külügyminisztere Budapesten.
Az európai szocialista országok külügyminisztereinek tanácskozása Varsóban a közel-keleti helyzetről.
Országgyűlés
Törvénybe iktatja a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között 1967. szeptember 7-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést, és jóváhagyja az 1968. évi költségvetést.
Budapesten tartózkodik Raymond Guyot, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja.