1985. eleje
Politikai Bizottság
Havasi Ferenc, (Nagymaros-dosszié, 67-68.pp.)
"Véleményem szerint a Minisztertanács és a Politikai Bizottság is ki vannak szolgáltatva a szakértőknek, s az a meghatározó, amit az utóbbiak mondanak.
-A bős-nagymarosi vízlépcső esetében nem arról van szó, hogy egy előre meghozott politikai döntést próbáltak később szakvéleményekkel megtámogatni?
-Szerintem nem. A politikai vezetésnek természetesen ügyelnie kellett, hogy egy ilyen beruházásnak az alakulása miként begfolyásolhatja mondjuk a magyar-csehszlovák együttműködést. Arról azonban szó sem volt, hogy a jó magyar-csehszlovák viszony kedvéért, a barátság alátámasztására kössünk egy nemzetközi politikai megállapodást. Véleményem szerint ez így nem vetődött fel. Én arra emlékszem, hogy a Politikai Bizottság ülésére meghívtuk az illetékes tudósokat. Ott volt -ha jól emlékszem- Szentágothay professzor, a Tudományos Akadémia elnöke, mai elnöki tanácsi elnökünk, Straub F. Brúnó, s ha jól emlékszem, Láng István főtitkár. Mellettük megjelent még két vagy három szakember a vízügyi szervezettől, küztük Breinich Miklós államtitkár. Jó nagy vita volt. [...] A frontok konkrétan úgy húzódtak, hogy a vízügy meg az intézményei a leghatározottabban javasolták a mű megvalósítását, az Akadémia meg az intézetei viszont vitatták ezt. A Politikai Bizottság föl volt arra készülve, ha kell, ismételt tárgyalásokat kezdeményez a csehszlovákokkal, arra hivatkozva, hogy tekintetbe kell venni a tudomány álláspontját még a létrejött szerződéseknél is.
-Ezen a politikai bizottsági ülésen mit mondtak a tudósok?
-Ők a mű megépítését lényegében lehetségesnek, megvalósíthatónak tartották. A legtöbb ellenvélemény a környezeti hatásokkal kapcsolatban született, ezért el is rendeltek egy ismételt vizsgálatot.
-[...] Ön mit mondott?
-Hát nem illik most azt mondanom, hogy elleneztem, mert ez utólag nem szép dolog. A pénzügyi meggondolásokból nem tartottam jónak. Azt mondta, hogy vállalni kellene még egy tárgyalást a csehszlovákokkal, hátha halasztást tudunk elérni.
-Hogyan szavaztak?
-Nem volt szavazás, a vitában kialakult egy többség.
-Mire hivatkozott a többség?
-Hogy a beruházás beilleszthető a tervbe, tehát megvalósítható.
-[...] Volt más alternatíva is a Politikai Bizottság előtt?
-Az volt az alternatíva, hogy tágyaljunk még egyszer a csehszlovák vezetéssel, arra hivatkozva, hogy különböző okok miatt csak később tudunk kezdeni."